Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-52

410 A nemzetgyűlés 52. ülése 1922. évi szeptember hó 16-án, szombaton. üzletág fejlődött ki, mely már korábban is megvolt, de nem ilyen mértékben, és ez a pénzkereskedelem. A pénz nem tényleges érték, csak értékmérő, csereeszköz ; az elmúlt esztendőkben azonban ez a csereeszköz, ez az értékmérő is kereskedelmi áruvá vált. Ha ezt meg akarjuk szüntetni és ha a valutakérdést a drágasággal hozzuk kapcsolatba, — mint ahogy azzal kell kapcsolatba hoznunk, mert ettől elválasztani nem lehet — akkor nézetem szerint nem ott kellene kezdeni a kérdés rendezését, ahol azt ez a törvényjavaslat kezdi. Tekintsünk csak vissza egy pár esztendőre és megállapíthatjuk, hogy a háborúval megszakadt nemzetközi összeköttetésekkel adódott az egész világ számára az a szituáció, hogy felbomlottak az egyes államokon belül azok a gazdasági egységek, amelyek az idők folyamán a nemzetközi vonatkozásokban kialakultak. Ezt nem tudjuk visszaállitani ; az az imperialista nagyhatalmi hóbortpolitika, melyet egyes államok, többé-kevésbé minden állam folytatott, felbomlasztotta a kapitalista rendet, amely recseg-ropog nem tudja a maga életét rendesen élni és most Lloyd Georgetől kezdve végig az egész világon nincs olyan ember, aki ezt a kapitalista rendet helyre tudná állitani ; ezt a rendet, amelyet a báboru őrülete felbomlasztott, amely felbomlasztotta a nemzetközi összeköttetéseket, megszakította az egész gazdasági életet, elkülönitett egymástól nemzeteket, népeket ós amelynek tetejébe jöttek az erőszakos, egyoldalú békeszerződések, amelyek még jobban szétszakították, széttépték a világgazdaság egységét és amelyek még nehezebbé teszik, hogy itt a forgalom, a gazdasági összeköttetés, a pénznek, mint értékmérőnek egységbe hozása és bizonyos arányban való felemelése létrejöhessen. Ez a békeszerződések következtében még nehezebbé vált. Tény az, hogy az egész világ felbomlott, hogy a drágaságnak, a pénz elértéktelenedésének az oka az, hogy tényleges értékeket nem termeltünk. Hiszen a háborúban feléltük a tényleges értékeket, minden nemzet, amely háborúban volt, a háború erőfeszitóseire adta ki egész erejét, felemésztettük a tényleges értékeket, ellövöldöztük, elpusztítottuk azokat és ennek következtében leromlott minden hadviselő állam közgazdasági élete. Azok az államok pedig, amelyek győztek a háborúban, olyan békét diktáltak, amely még kedvezőtlenebb helyzetet teremtett azokban az államokban, amelyek mint levert államok szerepelnek. Innen származik a pénznek, mint értékmérőnek a különbözősége és minél nagyobb ez a különbözőség, annál nagyobb a pénzkereskedelem, annál inkább virágzik a valutaüzlet minden államban. Abban igaza van Illáin t. képviselőtársamnak, hogy a gazdasági életnek a háború következményeképen kialakult emez üzletágát még fejvesztésekkel, halálos Ítéletekkel sem lehet megszüntetni, mert hiába, bármilyen drákói rendelkezéseket léptetnek is életbe, az emberek élni akarnak, tehát élni is fognak. Szerintem azonban nincs igaza Ulain t. képviselőtársamnak abban, hogy a termelést nem kellene fokozni. Erre majd később fogok rátérni. Ugy' szokták a kérdést beállítani, hogy pénzünk megjavitc legfontosabb szempont, s ugy közgazdasági, mint kül- és belpolitikánkat ehhez mérik, ehhez mérik a kivitelt, a behozatalt és itt benn a gazdasági élet szabályozását. Mind abból a szempontból indul ki, hogy valutánkat javítsuk. Ha megnézzük valutánk esését, akkor azt látjuk, hogy ez a valuta minden erre a célra felépített politika ellenére is állandóan rosszabb és kedvezőtlenebb lesz. Hosszabb és kedvezőtlenebb lesz azért, mert gazdaságilag szegényebbek, lerongyolódottabbak leszünk, és igy természetes dolog, hogy valutánk rosszabb lesz. Azt mondják, hogy ez megvan minden államban és Németországban is. Igaz, hogy ez mindenhol megvan, csakhogy Ausztriának és Németországnak más gazdasági berendezkedései, gazdasági struktúrái vannak és ott a valuta romlásának is mások az okai. Ezért nagyon helytelen politika az, ha nálunk ugyanazon szempontokból indulunk ki, mint Németországban, s nagyon helytelen politika ugyanazon szempontokból csinálni valuta- és pénzügyi politikát, mint ahogy Németországban csinálnak. Ulain Ferenc: Ugy van! Ez tény! Farkas István : Vegyünk csak egypár szempontot. Nem akarok statisztikára hivatkozni, csak arra, hogy egy évvel ezelőtt — egy éve múlt augusztusban — áttértünk a szabad gazdálkodásra, s tessék megnézni, azóta Magyarországon a közszükségleti cikkek, a kenyér, a hus, a liszt, a főzelék és mindazon egyéb közszükségleti cikkek árai, amelyek a nagy tömegek fentartására szükségesek, megháromszorozódtak, megnégyszereződtek. Ez egy esztendő alatt történt, úgy hogy azt lehetne mondani, hogy mióta áttértünk a szabad gazdálkodásra, azóta — egy esztendő alatt — a drágaság nagyobb iramot tett meg, mint 1914-től 1921-ig. Számszerűleg ki lehet mutatni, hogy az arány nagyobb. Magyarországnak ugyanis egyedül nyersterménye van, — gabonája, veteményei főzelékneműi — ez a tényleges értékünk, s amikor ezt a tényleges értékünket külföldre viszik, azt hiszik, hogy ezzel a valutát javítják, pedig megfordítva van a dolog, mert kiviszik az országból a tényleges értéket, minek folytán ez az ország évről-évre szegényebb, lerongyolódtabb s ennek következtében a valutája rosszabb lesz. Azt mondják, hogy a zürichi jegyzést, meg a kapitalista világot hangulatokkal lehet befolyásolni. Ez igaz, de azok reális emberek, akik számolnak, akik tudják azt, hogy Magyarország elfecséreli, kiviszi a maga tényleges értékét idegen országokba, és az nem marad itt bent az országban. Mig ha itt bent élnénk jobban, ha