Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-51

vi szeptember hó 15-én, pénteken. 390 A nemzetgyűlés 51. ülése 1922. é' Ebből a szempontból kívánok rávilágítani a javaslatra. Tegnap a folyosón igen érdekes diskurzus­nak voltam tanúja. Az egyik képviselő ur, aki egyébként egy banknak vezérigazgatója, egy kis társaságban ezt a megjegyzést tette: »Csodá­latos; ma 17'5-ön áll a korona; megcsináltuk egy hónap előtt a deviza-központot, a minister már bejelentette, hogy rettenetesen fogja bün­tetni a spekulánsokat, ennek ellenére a korona leesett 17'5-re; ez érthetetlen dolog, mert a konzekvens az lett volna,« — mondotta tovább a bankigazgató — »ha ezeknek az erélyes, cél­tudatos intézkedéseknek eredménye az, hogy a korona javul.« Ebben a bankigazgatói gondol­kozásban meglehetősen benne van ennek az egész valutaproblémának pszichológiája. Neve­zetesen nekem az a megGyőződésem, hogy ez a törvényjavaslat amennyire dicséretes, fájdalom, annyira értéktelen lesz az eredmény szempont­jából. Kiss Menyhért: Elkésett! Ulain Ferenc: Nem azért, mert elkésett, hanem egészen más okoknál fogva. Röviden rá­világítok, miért. A deviza-központ magában véve kitűnő dolog, de egyedül nem elég, mint ahogy ez a törvényjavaslat is kitűnő dolog, de egyedül nem elég. Szerves valutapolitikát kell felépíteni és azt konzekvensen betartani, hogy eredmény legyen, mert ha csak egyetlen helyen hagyok rést, kifolyik az egész eredmény, annak ellenére, hogy a többi oldalakon pompás rendszabályokat állitottam be. Legyen szabad felhívni a figyelmet egy-két olyan külföldi példára, amellyel be tudok világítani az egész problémára. Amikor Franciaország 1790 körül 10—15 esztendős inflációs korszakot élt át a forradalom idején, a francia nemzetgyűlés halálos bünte­téssel sújtotta a pénzzel spekuláló egyéneket, és ennek ellenére ezen intézkedés után pár hónap­pal, teljesen leromlott a francia pénz, az asszig­naták rettenetes elértéktelenedése következtében, és a halálbüntetésnek nem volt hatása. Ez ter­mészetes is, és azért a jelen esetben is csak azt mondhatom, hogy akárminő elrettentőnek lát­szik a javaslat, az illetők megcsinálják majd eze­ket a gsefteket, közben pedig el fognak bújni a törvény mögött, és a hatóságok nem fognak tudni rátalálni. De legyen szabad közelebbi példára hivat­koznom. Németország volt az, mely elsőnek ál­lította fel 1916-ban a deviza-központot. Addig nem ismerte a világ ezt az uj intézményt, leg­alább az uj gazdasági élet korszakában nem. Németország, miután 1916-ban felállította a deviza-központot, 1917-ben ki is építette igen szigorú büntetésekkel és egészen érdekes nagy­szabású valutapolitikával. A részletekről most nem akarok beszélni, mert ezek valahova más­hová tartoznak ; talán szóba fognak kerülni más alkalommal. A német deviza-központ 1917-ben elég jól működött. A mai magyar deviza-központ körülbelül a másolata az akkori német deviza-központnak. 1917 nyarán a német deviza-központ roppant erélyes intézkedéseket foganatosított abból a célból, hogy a márka elértéktelenedését megaka­dályozza, és belement valamibe, amit a németek azelőtt nem igen csináltak, t. i. átvették az Osztrák-Magyar Bank régi deviza gseftelő poli­tikáját, mely szinte speciális politikája volt az Osztrák-Magyar Banknak. A német jegybank elkezdett devizával gseftelni, hogy a márka ár­folyamát fentartsa. 1917 októberétől 1918 január­jáig a kimutatás szerint megközelítőleg 4—5 millió márkát vásároltatott négy zürichi bank által naponként Zürichben azért, hogy ezekkel a vásárlásokkal a márka árfolyamát tartsa. 1917 ok­tóberben 60 centime-ot ért a márka, 1918 január­ban 90 centime-ot, egy három hónapos korszak­ról beszélhetünk tehát gyakorlati alapon, mely észre lehetett venni, hogy ennek a pénz­ügyi, inkább pénzügytechnikai manipulációnak következménye a márka árfolyamának feljavítása volt. De 1918 januárban megállott ez a javítási folyamat, sőt lassanként kezdett a márka esni, és folytonosan tovább esett annak ellenére, hogy a német jegyintézet beleavatkozott és a deviza­központ beleavatkozott az árfolyam tartásába, és elkövetkezett egy időpont, amikor óriási áldo­zatok ellenére a márka árfolyama folytonosan hullott. Kiderült tehát, hogy a szigorúbb bün­tetésekkel a német deviza-központ és a kitűnő adminisztrációval és fegyelmezett közönséggel bíró német jegyintézet nem volt képes a márka árfolyamát 1918 januártól kezdve tartani. Miért tudta 1917 októbertől 1918 januárig tartani, illetőleg miért tudta ezt a javítást keresztülvinni ? Az okokról a németek között is vita van ; legyen szabad azonban egy dologra felhivnom a figyelmet. 1917 őszén voltak azok az olasz csaták, melyeknek következménye az volt, hogy Németország háborús politikájának hirtelen nagy hitele lett, azt hitték, hogy a németek lesznek a győztesek, itt tehát politikai hatás működött közre, amely javította a valutát. Ezenkívül egyébb politikai szempontok is, ame­lyekről nem akarok most beszélni. Tény annyij hogy a német devizaközpont nem tudta a márka árfolyamát tartani. Abból a körülményből, hogy a németek egészen más anyagi viszonyok között, mint mi, nem voltak képesek fentartani a márka árfolyamát, azt a konzekvenciát kell levonnom, hogy, fájdalom, a pénzügyminister ur eddigi intézkedései is valószínűleg sok tekintetben hiányosak lesznek, hiányosnak kell lenniök azért, mert hiszen ha én idebenn deviza­központtal, büntetési tételekkel, buzavalutás adójavaslatokkal fenn is akarom tartani az árfolyamot, ma a korona értéke oly rettenete­sen aláhullott, hogyha itt benn nem is engedem meg a gseftelést, Zürichben a koronával mégis

Next

/
Thumbnails
Contents