Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-44

A nemzetgyűlés 44. ülése 1922. évi augusztus hó 25-én, pénteken. 23 akarta ezt megérteni, ellene volt az egyenlő teherviselésnek és fenn akarta tartani azt a régi berendezkedést, amely 1848 előtt a jobbágyságot sújtotta. A jobbágyság, mint tudjuk, teljesen ki volt szolgáltatva a földesuraknak. Tudjuk, hogy az adót az fizette helyettük, tudjuk, hogy robotot tettek, tudjuk, hogy mindenféle címeken nekik kellett adót fizetniük, nemcsak a kincstárba, hanem a földesuraknak is és abban az időben, amikor arról volt szó, hogy a földesurak is velük egyenlően viseljék a terhet, hogy adózzanak, akkor is ellene szegültek ennek. Nagyon érdekes pl. egy akkori mágnásnak, "Wesselényi Miklósnak egy levele, amelyet én Acsády »A magyar jobbágyság története« című könyvéből, annak 478. oldaláról irtam ki. Ebben ő Vörösmartynak ir erről a kérdésről és nagyon érdekes, hogy ez a főúr, aki az egyenlő teherviselés mellett foglalt' állást, azért agitált, mit irt társairól. A levél igy szól (olvassa) : »Barátom — irja Wesselényi 1846 december 28-án Vörösmartynak — nem prózáid, hanem leglelketrázóbb és elhaltba is életet fuvalni képes verseid sem tudnák e szikkadt és fonnyadt szivü, kocsonyásodott vérű, bükkfafejü arisztokratáinkat, kik főként Erdélyben nemünk gyalázatára csordánkint léteznek, megtéríteni.« Pikler Emil: Destruktiv volt Wesselényi, akármit beszélsz ! Farkas István : Ugyebár kétségtelen, ha most a történet szemüvegén keresztül vizsgáljuk különösen a legutóbbi, a szabadelvű korszak történelmi eseményeit, utólag, amikor megtörtént dolgokat látunk, nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy ilyen nagyfontosságú, közgazdasági és szociális vonatkozású kérdéseknél azt az általános szempontot figyelembe vegyük, amely az állami politikának egyedüli alapja lehet. Az a cél, hogy az állami politika kielégítse mindig azokat a szükségleteket, amelyek jelentkeznek, amelyeket kitermel egy-egy államban élő társadalom. Es azt látjuk ennél az eseménynél is, hogy valószínű, hogy ha már 1848-ban jobban megértették volna az egyenlő teherviselés jelentőségét és ha a későbbi korszakokban ez a fejlődési folyamat másképen ment volna végbe, ha ennek szociális vonatkozásai is érvényesülhettek volna, csak akkor verhetett volna itt gyökeret az egyenlő teherviselésnek az a mórtéke, amelyet 1848-ban a legelőrelátóbb magyarok képviseltek és meg akartak már akkor valósítani. Ha most nézzük a háború után, a pusztulás után a mostani viszonyokat és ha vizsgáljuk, hogy a teherviselés hogyan oszlik meg ebben az országban és hogyan lehet azt ugy megcsinálni, hogy ez hasson az ország közgazdasági fejlődésére és igazságos legyen, akkor nekünk minden áron számolnunk kell azokkal a körülményekkel, amelyekben vagyunk s ezeket kell mérlegelnünk. En már az indemnitásnál mondott beszédemben elmondottam Ruday könyve alapján azt, hogy a népesedési arány hogyan tolódott el a szűkebb Magyarországon, utaltam a birtokviszonyokra ós most ugyanolyan statisztikai anyaggal fogom bebizonyítani, hogy mennyire eltolódtak a szociális és birtokviszonyok, főleg a nagybirtoknál, mert hiszen ez a birtokmegoszlás rosszabb, mint a nagy Magyarországon volt. Csonka Magyarországon megmaradt a nagybirtoknak 75%-a, az arány tehát a nagybirtok javára tolódott el. Megmaradt az 500—1000 holdas birtokok 55 1%-a, amelyből szántóföld az ő adatai szerint 57" 83%és megmaradt az 1000 holdon felüli birtokoknak 68'33 %-a, amelyből szántóföld. 70' 12 %. Az összes birtokosok és bérlők száma 518.000. Ebből 10 holdon aluli 332.000, 10—100 holdas 172.000, 100 holdon felüli 9000. Ugyebár, ez azt jelenti', hogy azok a viszonyok, amelyek itt most megvannak, egészen mások, mint voltak a "régi Nagy-Magyarországon ? Ez egyrészt azt jelenti, hogy a nagybirtok abban a berendezésében, ahogyan ma van, nem maradhat meg, mert nem töltheti be azt a szerepet, amelyet be tölthetett Nagy-Magyarországon. Ezeknek a nagybirtokoknak most egészen más szerepe, más jelentősége kell hogy legyen a megcsonkított Magyarországon, mint amilyen Volt a régi Nagy-Magyarországon, ugy hogy a nagybirtok és vele együtt a szociális viszonyok alakulata azt teszi szükségessé, hogy a nagybirtok viselje azt a terhet, amelyet elbir, amely erre a nagybirtokra kényszerítőié g hat. A nagybirtok a magyar történelem folyamán kiélvezte teljesen uralminak minden gyümölcsét. A nagybirtok élvezte a privilégiumot, kezében volt a hatalom, az adózás, nem viselte a terheket, hanem ezeket másokkal viseltette és ez a nagybirtok nem, töltötte be a magyar nemzet történetében azt a szerepet, amelyet betöltenie kellett volna. Ez a nagybirtok nem fejlődött belterjessé, nem adott foglalkozást az itt szaporodó népességnek. Talán elég csak arra utalnom, hogy a háború előtti évtizedekben mily nagyarányú volt a kivándorlás ebből az országból ; talán elég utalnom, arra, hogy a nagy birtoktesteken lévő falvakban a mostani nyáron, a legnagyobb munkaidőben is százával, ezrével vannak emberek kereset nélkül. Az a kérdés, hogy vájjon az állam, egyoldalu-e s hogy vájjon az állam bele tud-e avatkozni és kötelessége-e beavatkozni, hogy amikor olyan jelenségek vannak, hogy a nagybir to k-ellepte területeken nincs fejlődés, nincs munkaalkalom, nincs átalakulása a gazdasági életnek, akkor vájjon megtartsák-e ezeket az állapotokat, vagy pedig változtassanak rajta. Az államra nézve ez nem lehet közömbös, mert hiszen az a népesség, amelynek innen ki kellett vándorolnia, magyar volt s az a népesség, amely itt marad ma is, magyar, az a népesség azonban itt dolog nélkül kénytelen lézengeni, az életét tengetni. Az államnak bele kell ebbe avatkoznia, mert hiszen másképen az állam nem tud rendet tartani. Az adópolitikának tehát szám.olnia kell ezekkel a szempontokkal, ezekkel a körülményekkel, mert hiszen ha ezekkel nem számol, akkor nem veszi figyelem.be az ország