Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-49

280 A nemzetgyűlés 49. ülése 1922. évi szeptember hó 13-án, szerdán. belevitték a közvéleménybe a gyűlöletet a szakszervezetek ellen s az ilyen intézmények ellen. Csak ezen a szemüvegen keresztül vizsgálták és bírálták ezeket, ma azonban már beigazolást nyert még Magyarországon is, hogy az általános közvélemény megváltozott ezzel az egyoldalú beállítással szemben; ma már többé-kevésbé hivatalos intézmények is kezdik elismerni ezeknek az általam Emiltett intézeteknek szükségességét és nélkülözhetetlenségét. Hogy egyebet ne említsek, itt van pl. a kollektiv szerződéseknek kérdése. Ki meri tagadni azt, hogy a kollektiv szerződés a békés termelésnek egyik alapfeltétele. Ha kollektiv szerződés nincs, akkor állandó zavarokra vezet a munkások és munkáltatók közötti viszony, mert hiszen különbözők az érdekek, az ellentétek tehát kiéleződnek. Magyarországon is ezek a szakszervezetek voltak az elsők, amelyek a köztudatba belevitték a kollektiv szerződések kötésének gondolatát. A kollektiv szerződések természesesen a termelés békés menetét biztosítják. Nem akarok hivatkozni arra, hogy évenként sok százezret fizetnek ki ezek az egyesületek munkanélküli, rokkant-, utas-, szülési-, halottisegélyekre. Itt van egy csomó statisztikám, amelyet csupán azért nem olvasok fel, mert nem akarom a t. Nemzetgyűlés figyelmét hosszan igénybe venni, bár az ügy megérdemelné, hogy megismertessem az egész országgal azt a nagy munkát, amelyet ezek a szakszervezetek kifejtenek. Hiszem és remélem azonban, hogy e rövid indokolás után is a t. Nemzetgyűlés minden tagja, maga a pénzügyminister ur, valamint az előadó ur is befogják ismerni, hogy végre-valahára Magyarországon már ugy kell kezelni ezeket az intézményeket, amint az őket méltán megilleti, és remélem, hogy az általam beterjesztett javaslatot a nemzetgyűlés többsége magáévá fogja tenni, mert ezzel az ország munkásságának, kultúrájának, közgazdasági életének fogunk szolgálatot tenni. Elnök: Szólásra ki következik? Csik József jegyző : Pakots József ! Pakots József: T. Nemzetgyűlés! A törvényjavaslat 2. §-ának 9. pontja foglalkozik a közegészségügyi intézmények épületeinek adómentességével. Az a nemes intenció, amely megnyilvánult az előadó ur ujabb kiegészítéseiben, bátorít fel engem arra, hogy a pénzügyminister ur emberbaráti érzületéhez forduljak akkor, amikor ennek a pontnak további kiegészítését kérem. A magyar közegészségügynek vannak olyan intézményei, amelyek — hogy ugy fejezzem ki magamat — tömegprodukciót látnak el. Ezek azok a szegényügyi intézmények, a profilaktikus tevékenységet végző ambulatóriumok és dispensairek, amelyek a fertőző betegségektől sújtott szegény tömegeknek megelőző kezelésével foglalkoznak. Ez a profilaktikus kezelés — nem ' is gyógyítás ez, hanem tisztán prevenció és óvóintézkedés a fertőző betegségek ellen — egész* nagy tömegét szívja fel magába a lakosságnak és vonná kezelése alá, ha megfelelő helyiségei volnának. Németországban a profilaktikus egészségügyi intézkedéseknek egészen óriási nagy hálózata van. A dispensaire-rendszerü gyógyítást hihetetlen módon kultiválják és kifejlesztették; maga a munkásbiztositás is belekapcsolódik már ott a dispensaire-rendszerü kezelésbe, amelyet minden vonatkozásban, szociális és egészségügyi vonatkozásban is kifejlesztettek. Nálunk szomorú és siralmas szociális és gazdasági viszonyainknál fogva nem lehetett ezt még az életbe átvinni. Maga az állam nem foglalkozik ezekkel a közegészségügyi kérdésekkel olyan behatóan, mint amennyire szükséges volna, hanem valósággal a társadalom elé utalja ezeknek a problémáknak megoldását. Amikor nagy közegészségügyi problémák kerülnek felszínre, mindig azt halljuk, hogy itt az állam tehetetlen, mert annyi feladattal áll szemben, hogy csak a társadalom segítése viheti előre ezt a kérdést. A magyar társadalom az utóbbi időkben végső erőfeszitósóvel megpróbálta, hogy segítségére legyen a magyar közegészségügynek, ez a segítés azonban egy és más szociális nyomorúság miatt igen fogyatékossá vált és rohamosan csökkent. Maguk azok a társadalmi egészségügyi egyesületek, amelyek a társadalomhoz fordultak segítségért, megbénultak az utóbbi időben. Látjuk nagyon jól, hogy a fertőző betegségek száma rémületesen emelkedik és nem tudnak ellene kellőleg védekezni. Nem beszélek a tüdővész rémes pusztításairól, amelyek valósággal a nemzetet őrlik meg, nem beszélek arról, hogy a gyermekhalandóság, olyan rémséges, hogyha ezeken a számokon keresztül nézünk Magyarország jövőjébe, akkor kétségbe kell esnünk, mert a nemzeti életerő lassan-lassan, de egészen bizonyosan elpusztul. Épen ezeknél az okoknál fogva a kormányzatnak kötelessége ott nyúlni az ilyen társadalmi intézményeknek hóna alá, ahol csak módja van rá. / Ezek a dispensaire-ek és ambulatóriumok — sajnos — nincsenek nagy számmal. Ezért az adóbevételek szempontjából nem lényegesek és nem jelentékenyek. Epen ennélfogva számitok arra, hogy a mélyen t. pénzügyminister ur teljesen honorálni fogja azt a tiszteletteljes kérésemet, hogy méltóztassék adómentesség alá vonni ezeket az ambulatoriumokat és dispensaire-ket is. A kiegészítés tehát a következőképen hangzanék. Egyszerűen a 9. pont legutolsó mondata, illetőleg utolsó kiegészítő megállapítása volna a következő • »valamint a szegény betegek ingyenes gyógykezelése céljából ambulatoriumot és I dispensaire-ket fentartó egyesületeknek épületei-