Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-47

A nemzetgyűlés 47. ülése 1922. évi szeptember hó 7-én, csütörtökön. 201 azt is, hogy a termelési tényezők, a földnek, tőkének és termelési eszközöknek elegendő vagy csak közepes bősége is a birtokost olyan jó helyzetbe juttatja, hogy az élet-standardon messze túlmenőleg elégítheti ki szükségleteit, sőt marad elegendő arra is, hogy az állam fentartásával járó nemzeti szükségletek kötelességszerű kielégitésére is bőségesen adjon, áldozzon. Sokan hoztak itt fel a nemzetgyűlés igen t. tagjai kezűi számokat az adójavaslatok vitatása során ; Uizonyitották, ki az egyik, ki a másik szempoi.íb'l a maguk igazát. Ezeket a számokat, amely te mindenesetre hasznosak, különbözőképen lehet sorakoztatni. Az én meggyőződésem szerint számot kell vetni a mai helyzettel, hogy az ország egy nagy gazdasági válsággal küzd, tehát mindazok, akik tehetősek, ma feltétlenül nagyobb áldozatot kell hogy hozzanak az ország fenmaradásáért, gazdasági boldogulásáért. Viszont azokat a gyengébb rétegeket, amelyek mint nemzettagok a nemzet életében akár a múltban jelentősen résztvettek, akár pedig a jövőben részt fognak venni, meg kell tartani a nemzeti termelésnek és feltétlenül kímélni kell. A mai gazdasági helyzet kétszeresen parancsolja az olyan adópolitikát, mely a szegénységet kíméli, a kisember jövedelmét nem sorvasztja, a tehetőstől pedig nagyobb és nagyobb teherviselést követel. Az »adóproccra«, amelyet közbeszólások során kiéreztem, hogy »maga nem fizet adót«, ma semmi szükség nincs, annak nincs semmi jogosultsága, A fogyasztási adók a szegény osztályra ép oly nagy mértékben nehezednek, mint a gazdagokra, a fogyasztási adókat minden ember egyformán viseli, tehát az államélet fentartásához mindenki egyaránt hozzájárul. Sőt a fogyasztási adók súlyosabb mértékben nehezednek a tulajdonképeni szegény osztályra, mivel az adók elsőrendű szükségletekre rovatnak ki. Épen ezért ilyen adóproccra, ilyen különbségtételre ma egyáltalában szükség nincs, annál kevésbé, mert ne feledjük, hogy az egyenesadó viselése nem ejlenti mindig a teher viselését is. Az egyenesadót ugyanis sokkal könnyebb áthárítani, mint a fogyasztási vagy forgalmi adót. Európa egyik vezetőállamának, Angliának adórendszerében benn van az mcometax, amely tulajdonképen nemcsak jövedelmi adó, hanem hozadéki adó is. Ez az adórendszer biztosítja azt, hogy Angliában ilyen adóprocc — mely fogalomra nem is tudok más szót használni — ne lehessen. Itt ugyanis köztudomású, hogy e rendszer szerint az adózó voltaképen észre sem veszi, hogy adót fizet, mert hozzá igen gyakran a jövedelem már csak akkor jut, amikor az utána járó adó már meg van fizetve. Amint nem lehet különbséget -tenni az adófizetés szempontjából, ugy fájlalom azt a megkülönböztetést is, amelyet egyes beszédekben hallottam, amely a mai társadalmat eltartókra és eltartottakra osztja fel. Ez szintén nem NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1922—1926. — IV. KÖTET. jogosult. Ez elsősorban a hivatalnoki kart érinti azon szörnyű csapás folytán, mely a világháború és az azután következő megrázkódtatások folytán ért bennünket. Ilyen osztályozást nem lehet tenni, mert eltartottnak csak azt lehet nevezni, aki egyáltalán nem akar dolgozni. Ha most az állam olyan helyzetben van, hogy nagyon, de nagyon sok hivatalnoka van és ezeket a hivatalnokokat takarékossággal foglalkoztatni nem tudja, ebből nem következik az, hogy különbséget tegyünk eltartók és eltartottak között. Legkevésbé jöhet ez a megkülönböztetés arról az oldalról, amely két év óta uralmon van, amelynek két év alatt bizonyára módjában lehetett volna a hivatalnoki kar létszámát megfelelő intézkedésekkel bizonyos mértékben lecsapolni és az elbocsátottakat más pályán elhelyezni. Erdőhegyi Lajos: Ez a nemzetgyűlés csak két hónap óta van együtt! Hegymegi-Kiss Pál : De ez a rendszer nem két hónap óta van ! Ma is azt látjuk és tapasztaljuk, hogy fiatalembereket visznek ismét a hivatalnoki pályára, közigazgatási ós más gyakornokokként, holott tudjuk, hogy elegendő, sőt felesszámu hivatalnokunk van. Ebben a tekintetben szigorú rendelkezést kellene életbeléptetni, hogy amikor az államnak a hivatalnoki kar létszámát le kell szállítani, ugyanakkor ne hozzanak uj hivatalnokokat erre a pályára, hanem azokat vigyék az üres helyekre, akik az adminisztrációban feleslegesek. Annyival is inkább meg kellene ezt tenni, mert az ilyen irányú intézkedések feltétlenül nemzeti érdeket is szolgálnak. Ha megakadályozzuk az ifjúságnak a hivatalnoki pályára való tódulását, az ifjúság bevonul a közgazdasági életbe, ahol talán eleinte nehezebb, küzdelmesebb lesz neki az élet, de ahol a jövőben a nemzeti termelés terén feltétlenül jelentős szerepe lesz. A hivatalnokok létszámának leszállításánál még azt is tapasztaljuk, hogy a vagyonosabb tisztviselők még ma is hivatalukban vannak, holott az volna az igazi állami takarékosság, ha más pályára vinnék át őket, ahol gazdasági és szellemi erejüket kifejthetnék. Még egyszer hangsúlyozom, hogy eltartókra és eltartottakra ne osszuk fel a magyar társadalmat, ne osszuk fel annál kevésbé, mert ebben a tekintetben épen az államhatalom a hibás, amely mindezideig nem tette meg a kellő intézkedéseket. Azt sem helyeselhetem, hogy a vita során munka és munka között különbséget tettek. Én nagy mértékben értékelem a gazdatársadalom munkáját, hangsúlyozom azonban, hogy a munkásnak, az iparosnak, a kereskedőnek a munkája is föltétlenül értékes, ha ma talán nem is olyan jelentős a nemzeti élet fentartása szempontjából, mint a gazdáé. Egyaránt szükség van rájuk, ezért a munka szempontjából ne tegyünk különbséget, r

valamint ne bíráljuk a munka minőségét sem. Én véletlenül olyan helyen lakom, ahol minden este és minden reggel keresztül kell 26