Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.
Ülésnapok - 1922-47
19Ö À nemzetgyűlés 47. ülése 19 c >2. évi szeptember hó 7-én, csütörtökön. okozta azt az Ínséget, amelynek három irányú akció utján az enyhítésére kell sietnünk. Ez mind mutatja, hogy a társadalmi élet szempontjából is mennyire szükségünk van számadásokra, hogy ne adjunk a különféle okoknak, indokolásoknak egészen lavinaszerű színezetet, amire jellemző, a kormányzó ur mást mond, mint a ministerek. Ugyanígy vagyunk az adójavaslatokkal is, hogy mindent csak az elmúlt rossz idők terhére akarunk irni. Az igen t. pénzügyminister ur adópolitikájának rovására irom azt is, hogy mielőtt ezeket az adójavaslatokat idehozta, miért nem törekedett arra, hogy az államháztartásban a gondos és okszerű gazdálkodás elveit biztosító előfeltételek helyreállíttassanak. Ezen előfeltételek közül első : az osztatlan egyéni ministeri felelősség. Tudjuk nagyon jól, hogy a minister minden rendeletért, intézkedésért és elhatározásért, amit kiad, alkotmányjogunk szerint vagyoni és politikai felelősséggel tartozik. Épen ezért a törvényhozás minden minister részére hiteleket engedélyez egyéni rendelkezésére. Ezeket a hiteleket egyéni kezdeményezések alapján használhatja fel akkor, amikor jogi és politikai felelőssége szempontjából szükségesnek tartja. Ez a hatáskör most egészen el van torlaszolva. Azt hiszem, az igen tisztelt pénzügyminister ur ismeri a helyzetet. Dacára annak, hogy megszavazott hitelről van szó, egyetlen minister sem rendelkezik felette, mert azok idő és cél tekintetében való korlátozás szempontjából a pénzügyminister ur ellenőrzése alá vannak bocsátva. Nem a jelenlegi igen tisztelt pénzügyminister úrtól erednek az idevonatkozó törvényes rendelkezések, de ilyet megengedni nem csak egy parlamenti, de egy dikaszteriális kormányrendszerben sem lehet. Ez nemcsak az egyéni kezdeményezést, az egyéni felelősséget szorította háttérbe, hanem, amint kiemeltem, háttérbe szorította az okszerű és gondos gazdálkodást is. Az illető minister most nem, is törődik komolyan azzal, hogy rendeleteik milyen kiadásokat vonnak maguk után. Mindezt rábízza az osztályvezető tisztviselőre, hogy menjenek és készítsék elő a pénzügyi végrehajtást. És az a lassúság, amelyet ez maga után von ; a piaci árak kihasználását is lehetetlenné teszi.Mire dönt a két ministerium a fedezet, a hitel tekintetében, addig sokszorosan felszöknek a felszerelések és más minden olyan cikkek árai, amelyeket be kell szerezni, a mostani piaci viszonyok között. Minden ministernek megvannak a maga szakemberei, s minden ministerről, aki ezt a széket, elfoglalja, fel kell tételezni azt a lelkiismeretességet, amely a pénzügyminister urban megvan, hogy t. i. tud számolni az állam pénzügyi és egyéb érdekeivel. De elvi szempontból — ha a bürokráciát túltengővé nem tenné, a pénzügyminister úrra épen egyéniségénél fogva ezt a munkakört is rá merném bizni — mondom, elvi szempontból is lehetetlen az, hogy ilyen birói, ellenőrzési hatáskört bízzunk egy pénzügyministerre, arra a pénzügyministerre, aki az állami pénzek túlnyomó részét és úgyszólván az összes állami vagyont a hatalom minden eszközével kezeli. Ha szükség van — aminthogy igenis szükség van — arra, hogy a gondos, takarékos és okszerű gazdálkodás az államháztartásban a végsőkig érvényesíttessék, akkor van erre a feladatra egy külön szervünk, amely független, önálló és amely feltétlenül szakértelemmel is bir ; ez a legfőbb állami számvevőszék. Méltóztassék koncedálni a legfőbb állami számvevőszék részére azt a jogot, hogy az utalványozásokhoz nemcsak a jogosultság és fedezet, nemcsak az államháztartás alaki rendje, hanem a gazdaságosság, az okszerűség és a célszerűség szempontjából is érdemlegesen hozzászólhasson. Ez implicite benne van a törvényünkben. Csakhogy eddig a kormányok ettől húzódoztak. A kormány erre nézve a ministerelnökségnél előterjesztést fog találni, amely rámutat arra, hogy ez igenis benne van magában a legfőbb állami számvevőszék hatásköréről szóló törvényben. De tovább is kell mennünk, hogy t. i. — ami nincs a törvényekben — előzetes jogot adjunk a legfőbb állami számvevőszéknek arra, hogy vitás utalványozási kérdésekben, különösen a gazdaságosság szempontjából vitás kérdésekben előzetesen hozzászólhasson a ministerek utalványozásaihoz, és pedig mint bíró végső fokban. S akkor az egész vonalon egyöntetűen fog érvényesülni a takarékos gazdálkodás, amelyben az igen t. pénzügyminister ur is megbizhatik. De ehhez szükséges az is, hogy a számvevőségek részére, különösen a számvevőségi igazgatók vagy főigazgatók — nem tudom, hogy most igy hívják-e állásuk szerint — részére is biztosittassék ez a hatáskör, hogy t. i. az ügyosztályokkal, de a ministerrel szemben is megmondhassák gazdaságosság tekintetében a maguk véleményét és a vitás kérdésekben döntését kérhessék a legfőbb számvevőszék elnökének. De a törvény, amelyre utalok, a hitelek kiosztásának ürügye alatt — mert ez voltaképen csak hatalmi kérdés — annyira félretolta a tulajdonképeni birói ellenőrzést, hogy a legfőbb állami számvevőszék elnöke részére is a pénzügyminister állapítja meg időnkint a hiteleket. Hogy mit jelent ez egy független birói hatóság szempontjából, amelynek az alkotmányjogi törvények teljes függetlenséget adtak abban is, hogy a saját háztartása felett maga rendelkezzék és senkinek másnak, csak a törvényhozásnak, a nemzetgyűlésnek tartozik felelősséggel, azt hiszem, nem szükséges bővebben taglalnom. De az 1920. évi XVIII. te. még tovább ment. Ugyanis törvényes kötelessége volt a ministeri számvevőségeknek arra az esetre, hogyha az utalványozások nem voltak egészen rendjén és ha a számvevőség igazgatójának nem honorálta skrupulusait a minister, az, hogy odaírta az ily utalványozási tételhez : »rendeletre«, ami mintegy memento akart lenni a legfőbb számvevőszék számára az utalványozások nagy tömegének elbirálásánál arra nézve : vigyázz, mert itt hiba van, kérd az ügyiratokat, vizsgáld meg az utalványozást érdemlegesen ! Ezt a rendeletre való jelzési köte-
