Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.
Ülésnapok - 1922-46
110 A nemzetgyűlés 46. ülése 19.2.2. végek képviselői. Mert lemondhatott a végekről hivatalos szerződésben, kényszerhelyzetben a hivatalos Magyarország, de nincs közöttünk egyetlenegy ember sem, aki ebben, amig él, megnyugodni tudna. Ebben a törekvésben, ebben a reménységben, óhajban fogadom el a tárgyalás alatt lévő javaslatokat. (Helyeslés és taps jobb felől.) Elnök : Szólásra következik ? Petrovits György jegyző : Csik József ! Csik József : Tisztelt Nemzetgyűlés Î Az előttem szóló tisztelt képviselőtársam beszéde végén annak a véleményének adott kifejezést, hogy az ország felépítésének munkájában minden rendű és rangú tényezőnek össze kell fogni. Én megtoldom ezt a felfogást azzal, hogy amikor az ország épitőmunkájáról yan szó, akkor minden rendű és rangú tényezőnek a politikai és személyi ellentéteket félre kell tenni, minden javaslatot, főleg pedig a szóbanforgó javaslatokat, a teljes objektivitás szemüvegén keresztül kell mérlegelni. (Helyeslés.) Az én felfogásom s általában a mi, keresztény szocialisták felfogása szerint az adók az államnak pillérei, az államnak oszlopai. Ha tehát az adókat az elfogultságnak, a személyi ellentéteknek sarából gyúrjuk össze, azzal az állam életét veszélyeztetjük. Épen ebből a szempontból kifolyólag nem Írhatom alá özettler képviselőtársamnak azt a megállapítását, amit a parlamenti pártokra vonatkozólag tett, hogy tudniillik neki, pártonMvülinek az a feladata, hogy a kritika jogával éljen, a kormánypártnak az, hogyha meggyőződésével ellenkezik, akkor is bizalommal viseltetik a kormányzat iránt, nekünk ellenzékieknek pedig az a feladatunk, hogyha bizalommal viseltetünk is a javaslat iránt, ha meggyőződésünk azt sugallja is, hogy azt elfogadjuk, mégse lehet azt nekünk elfogadni. (Felkiáltások jobbfelől : Furcsa !) Nekem az a felfogásom, hogy aki mást tesz, mint amit a meggyőződése sugall, az immorális cselekedetet követ el. (ügy van !) Nem azért nem szavazom meg a szóbanforgó javaslatokat, mert kénytelen vagyok igy tenni, hanem azért, mert a javaslat a meggyőződésemmel ellenkezik, mert fölfogásom szerint az országnak és a népnek érdekeit nem szolgálja oly mértékben, mint amilyen mértékben a mi véleményünk szerint szolgálnia kellene. Ismételten leszögezem tehát és hangsúlyozom, hogy mi ilyen formában nem e karunk ellenzékieskedni, mi a kormánnyal szemben a becsületes és objektiv kritika álláspontjára akarunk és fogunic is helyezkedni s nem azt nézzük a javaslatoknál, hogy mivel a kormánypárt adja be, következésképen nekünk nem szabad elfogadni és nem lehet jónak tartani, hanem csak azt nézzük, bogy az egyes javaslatok mennyiben szolgálják a nép és az ország érdekeit. A földadójavaslatra vonatkozóan általában n «gy gondolat körül csoportosultak, kristályosodtak ki a vélemények. Az első gondolat volt a buzavaluta kérdése, a másik a kataszter kérdése, a évi szeptember hú 6-án, szerdán. harmadik a létminimum kérdése és a negyedik a progresszív adózás kérdése. Beszédem folyamán erre a négy gondolatra akarok kitérni. Ami a buzavalutát illeti, a pénzügyminister ura mi felfogásunk szerint lényegileg nem követett el semmiféle hibát, amikor az adóértékelés alapjául a búzát választotta. Ha a pénznek, mint fizetési eszköznek, történeti fejlődését figyeljük, láthatjuk, hogy nem mindig a metallisztikus forma \olb a pénzügyi rendszernek alapja. Láthatjuk, hogy a kezdet kezdetén a régi népeknél az értékmérlegelés plapja a marha, a pecus volt és csak a történeti fejlődés folyamán állt elő annak lehetősége, hogy az aranyat; vették a pénzértékelés alapjául. Ha mi a pénz lényegét vizsgáljuk, az általános felfogás szerint nem a pénz kapja értékét az aranytól, az értékelés anyagától, hanem fordítva, az arany kapja értékét a pénztől. Tehát bizonyos immateriális tényezők alkotják a pénz értékét, amely immateriális tényezők között a legfontosabb az állam életébe vetett bizalom. Ezek az immateriális tényezők azok, amelyek a pénz valódi értékét megállapítják és az értékelés jelenlegi alapja — az arany — csak másodrendű szerepet játszik. Ebből az elvből kifolyólag azt hiszem, hogy amint az aranyat lehetett venni és veszik ma is az értékmérlegelés alapjául, épugy más értéket is lehetett venni, például a búzát. Lényegileg tehát a pénzügyminister ur nem hozott be nóvumot, hanem a régi uzust elevenítette fel uj formában. Mármost arról lehet szó, vájjon célszerű volt-e a búzának, mint értékmérlegelési tényezőnek behozatala ? Az én felfogásom szerint nem volt egészen célszerű és praktikus. Nem praktikus azért, mert a búza bizonyos árhullámzásnak van kitéve, már pedig arra kell törekedni, hogy pénzünk értékmérlegelési alapja lehetőleg olyan legyen, amely árhullámzásnak, értékhullámzásnak általában nincs kitéve. Ha visszagondolunk a nyolcvanas évek gabonaviszonyaira, azt látjuk, hogy az amerikai verseny annyira leszorította hazánkban a gabonának, különösen a búzának árát, hogy abban az időben 12 koronába került nálunk egy métermázsa búza. Nem egészen célszerű alap az, amely ilyen árhullámzásnak van kitéve. De más szempontból sem tartom egészen célszerűnek a búzát, mint értékelési alapot. A búza maga adóalap, viszont a búza értékelési alapja még ma is csak az arany. A pénzügyminister ur tehát épen olyan joggal, sőt talán több joggal az aranykoronát tehette volna meg az adóértékmérlegelés alapjául. Ha az aranykoronát teszi rneg, akkor talán nincs kitéve a földadót fizető társadalom annak az árhullámzásnak, értékingadozásnak, aminek a búza folytán van kitéve az aranyértékkel szemben. De ha már a pénzügyminister ur a buzavalutára fekteti a súlyt és a búzát vette az adóértékmérlegelés alapjául, akkor ezt minden téren keresztül kellett volna vinnie. Azt hiszem, ennek a
