Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.
Ülésnapok - 1922-32
90 A nemzetgyűlés 32. ülése 1922. évi július hó 28-án, pénteken. összpontosult katonaszökevények robbantották ki. (Ugy van! a szélsöpaloldalon.) Halász Móric : Katonaszökevények, csirkefogók, szédelgők, satöbbi! Szakács Andor: A függetlenségi pártnak volt még egy szerepe az októberi eseményekben, és ez az volt, hogy itt, — az én jelenlétemben s mint tanú ezt én is bizonyíthatom :— határozati javaslatot terjesztett be, hogy a kormány, illetve Őfelsége rendelje haza az olasz frontról a katonaságot a mi veszélyeztetett határaink védelmére. A függetlenségi pártnak ezt a határozati javaslatát, amelyet megfelelő fellépéssel terjesztett be, a kormány magáévá tette. A kormány is látta azt a veszedelmet, amely az országot fenyegette kivülről és belülről, magáévá tette tehát a függetlenségi párt határozatát és magára vállalta Wekerle Sándor akkori ministerelnök azt a feladatot, hogy ezt Őfelségéhez, és a legfelsőbb hadvezetőségbez továbbítja. És mi történt? A katonaság nem jött. A közvélemény nyugtalankodott, mert a bolgár front felbomlása folytán Magyarországot először fenyegette komoly megtámadtatás és •megszállás veszélye. Amikor a függetlenségi párt egy idő múlva kérdést intézett az akkori ministerelnök úrhoz, hogy mi történt azzal a határozati javaslattal, amit a Ház elfogadott és kimondott és amit a kormány magáévá tett és miért nem jön már haza a magyar hadsereg egy része, hogy a saját határainkat védelmezze és a belső rend biztosításáról gondoskodjék, akkor Wekerle ministerelnök ur — szintén jelen voltam az ujságirópáholyban, fülembe csengenek a szavai — azt mondotta : A kormány ismételtei! sürgette legfelsőbb helyeken ez Ígéret teljesítését, sajnos, nem volt képes keresztülvinni. Mármost tessék elgondolni, hogy ha október közepén, amikor ez elhatározások itt az országgyűlésen végbementek, kellő gondoskodás történik a mi nemzeti hadseregünk intakt egyes részeinek hazaszállítására, ha az ide, Magyarországba megérkezik, ha az elmegy a határokra, ha az itt. Budapesten állást foglal, hát akkor bekövetkezhetett volna-e az összeomlás ? (Felkiáltások jobbfelöl : Be !) Azt mondják, fáradt volt a magyar nép; gróf Andrássy Gyula könyvében az összeomlás egyik okát a magyar katona keserű front-tapasztalataiban, éhezéseiben és azon folytonos nehézségeiben látja, hogy mindig a magyar katonát állították a fronton az előtérbe, — mégis azt állítom, hogy ha kellő időben hazarendelik a magyar katonaságot, nemcsak ez tette volna meg itthon a kötelességét, de még önkéntesek is lettek volna e fáradt magyar nép között, akik a határra siettek volna. Erdélyi Aladár : Visszajöttek, de útközben lázították fel őket ! Halász Móric : Kik zavarták szét a parlamentet ? Szakács Andor : Mondom, nem akarok senkit igazolni, ón csak néhány történeti tény emlékét akarom felfrissíteni a gondolkozásban ; mindenki meg fogja védeni magát, senkinek a védője lenni nem óhajtok. Ezek azonban mind históriai tények, amelyek benne vannak a naplóban és benne vannak a diplomáciai évkönyvben is. (Zaj jobbfelöl. Egy hang: Idöpoesékolás !) Ezt nem az idő pocsékolása végett mondom. Szomjas Gusztáv : Odakünn várnak a beruházási pénzekre, dolgozni akarnak! Az idő telik! Létay Ernő: Hát a népjóléti mmisterium? Nyolcvanezer elintézetlen akta van ott ! Szakács Andor : Most a hatalom átment a Károlyi-kormány kezébe. Hogy mi történt később nem tárgyalom. Tudjuk. A szociáldemokraták — ezt mindannyiunknak, akik résztvettünk akkor az eseményekben, tudnunk kell — minden erejüket megfeszítették, hogy a rendet fentartsák és hogy a túlzástól visszatartsák a tömegeket. (Ellenmondás jobb felöl. Ugy van ! a szélsőbalul dalon.) Pikler Emil : Ugy van ! Álmatlan éjszakákat töltöttünk e célból! (Ellenmondások jobb fel öl.) Szomjas Gusztáv : Szabadon hordhatták a fát, szalmát ; raboltak Szakács Andor: De már nem tudta ezt feltartóztatni. A végső szerencsétlenségig iramodott minden, s volt egy olyan időpont, amikor egy olyan ember, aki iszonyodott a bolscvizmustól és aki+tudta, hogy ez ujabb nagy csapást jelent, azt mondta: »Bár minél hamarább túlessünk rajta !«, mert előrelátható volt, hogy elkerülhetetlen, de az is előre látható volt, hogy meg fog bukni. Hogyan következett hát be, hogy jóhiszemű férfiak kezdenek egy mozgalmat, — mert ugyebár, voltak közöttük tisztességes emberek, ezt mindenkinek el kell ismerni — mégis ennyire túlsúlyra jutott az izgága elem, a lelkiismeretlen emberek csoportja? JSTekem eszembe jut Taine-nek, a nagy francia történetirónak egy megállapítása, amit ő a nagy francia forradalomról irt munkájában ad közre. Azt mondja ez a megállapítás (olvassa) : »Hogy a kormány rudat hatalmukba keríthessék«, — jellemzi a túlzó pártot, a jakobinusok legtúlzóbb csoportját, — mindig készek a hajót elsülyeszteni. Végre a felfordulás által hatalomra jutván, a rémület és kegyetlenség segítségével tartják fenn magukat annak birtokában. Két erő van, amellyel a kisebbség fékentarthatja a többséget : a végletekig feszitett és semmi korlátok által nem zabolázható akarat, továbbá a saját jogába vetett megingathatatlan hit és mások jogának megvetése, vagyis a fanatikus erélye és az elvetemültek segitő eszközei. — (Felkiáltások jobbfelol : Ugy hivják, hogy terror !) És ez annyira igaz, hogy ugyanazon pártban is a győzelem mindig azé a részé lesz, amely
