Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-32

A nemzetgyűlés 32. ülése 1922. nie — hogy ime, elérkezett az a nagy idő, amikor Magyarország minden politikai és gazdasági tényezője összefoghat annak a becsületes polgári demokráciának kiépítésére, amely egyedül képes bennünket megerősíteni # hogy az idők. viharaival szembeszálljunk, amely Kossuth Lajosnak szemei előtt lebegett és amely felfogás, amely vezéreszme a mi közös kisgazda-programm.unkból, annak első betűjétől az utolsóig kisugárzik. Azt mondom és azt kérem tehát, hogy vegyük a rideg tényeket. Ne nézzük az érzelmi momentumokat, ne nézzük azokat a jelenségeket, amelyek — mondom — elválasztanak bennünket. Ugyanannak az országnak vagyunk fiai, ugyanannak az országnak vagyunk tényezői. Ha összefogunk és közös munkára egyesülünk, akkor igenis tudjuk újjáépíteni ezt a romokban heverő kis Magyarországot ; de ha egymással civódni fogunk, ha innen ezt a szembenálló tendenciát, ezt a gyűlölséget, amelyet lángra lobbantunk, kivisszük az országba, az ország társadalmi osztályai közé, akkor itt elkerülhetetlen egy uj, egy élesebb, egy 'nagyobb osztályharc, mint amelynek tanúi voltunk, — hiszen az az októberi napokban még erőszakos kitörésekre nem vezetett, hanem simán tört elő —és olyan uj osztályharcot inaugura lünk. amelyben sem nekünk, sem a másik tábornak nem lesz gyönyörűsége. (Felkiáltások jobbfelől : Ezt mondjuk mi is !) De én túl tudom, magamat tenni a zavaró momentumokon, mert a szememet egy nagy, magas célra függesztem, és a tárgyi valóságot, a rideg igazságokat nézem, mert nem. asszony vagyok, akit érzelmi mozzanatok vezetnek, hanem férfi, aki nem engedi magát útjáról leteríteni. Tankovics János: Mi is férfiak vagyunk ! Szakács Andor: Ezeket az ellentéteket ki kell kapcsolni. Ha megnézzük a magyar társadalmi osztályok helyzetét, ha látjuk, hogy az intelligencia, az értelmiség egy része a megélhetés problémáival küzd, ha látjuk az államhatalomnak azt a rideg elbánását, mintha nem is magyar emberek volnának, hogy t. i. a magyar emberek közül az értelmi foglalkozásuaknak, a középosztálynak jelentékeny részét egy elbocsátó levéllel, egy obsittal elküldik a nincstelenségbe, az éhenhalásba és nem gondoskodnak azoknak megélhetéséről ; ha látjuk a kisiparos rettenetes helyzetét, különösen a vidéken, amikor anyaghiány miatt tengődni kénytelen és már már a betevő falatja is hiányzik ; ha látjuk a földreform, törvénynek azt a helytelen és rossz végrehajtását, amely a gyakorlatban kifejlődött és amelyről már részletesen szóltam. ; ha látjuk a napszámnak azt a rettentő elégtelenségét, hogy ötszörte kisebb életstandardot biztosit a nincsetlen rnunkásembernek, mint a háború előtt, amikor pedig szintén gondokkal küzdött ; ha látjuk, hogy az ország legnagyobb része tele van elégületlenséggel ; ha látjuk, hogy a társadalomnak olyan elemei, amelyek eddig szembefordultak a szociáldemokrata-mozgalommal, most szinte tüntetőleg évi julius hó 28-án, pénteken. 85 hozzácsatlakoznak : akkor vigyáznunk kell, elérkezett az idő, amikor kötelességünk ezeknek a szociális bajoknak gyógyításáról, amennyire lehet, gondoskodni. Ázt mondják, hogy lehetetlenség hazafias magyar embernek együttműködni a szociáldemokratákkal, akik a proletárdiktatúrát Magyarországon felidézték. Azt mondják, hogy Magyarországon minden szerencsétlenséget az októbervégi forradalom idézett elő. Erdélyi Aladár : Ott kezdődik î Peidl Gyula : Sokkal régebben kezdődik ! Rainprecht Antal : A háborúval kezdődik ! Szakács Andor : Ha egyáltalában gyógyítani akarunk, akkor vissza kell mennünk bajaink forrásához. A baj ott kezdődött, amit gróf Tisza István a háború előtt a császárhoz és királyhoz intézett memorandumában részletesen kifejtett, mikor a háború megindítása ellen azért tiltakozott, mert arra hivatkozott, hogy a világháborúban, még ha a központi hatalmak megnyerik is a háborút, Magyarország csak veszíthet. Erdélyi Aladár : Mégis Tiszát okozták mindenért ! Szakács Andor : Amit gróf Tisza István kifejtett, az törvény, az igazság, mert ha Magyarország és a központi hatalamak a háborút meg is nyerték volna . . . Pikler Emil : Német gyarmat lett volna ! Szakács Andor : ... arról nem is beszélek, hogy miféle államjogi eltolódásokat idézett volna elő, hogy Mitteleuropa hogyan nyelt volna el bennünket politikailag, gazdaságilag, katonailag, minden tekintetben, nemzeti szuverenitásunk hogyan enyészett volna el, — hiszen ennek kísérleteit is láttuk — de beszélek arról, hogyha Magyarország a háborút veszteség, területcsoniktás nélkül úszta volna is meg, ki támasztja fel nekünk azt az egymillió hősi halottat, akiket a mi fajunk, a mi nemzetünk elvesztett a világháborúban és ki adja vissza nekünk azokat a milliárdokat, amelyek értékben és anyagban pusztultak el, amelyekbe a világháború belekerült ? Tankovics János : És ki gyilkolta meg Tiszát ? Szakács Andor : A 48-iki szabadságharc, a magyar nemzetnek ez a gyönyörű erőfeszítése összesen 35 vagy 40.000 ember életébe került, pénzügyileg pedig, amint Lukács Béla munkájában olvasható, belekerült összesen 84 millió forintba. Pedig ez nagy magyar nemzeti cél volt, hogy kivívhassuk, hogy Magyarország önjogu állam lehessen. Méltóztassék ezzel szemben megnézni a világháborút, amely belekerült egy millió magyar ember életébe és belekerült összes anyagi és pénzerőnk elvesztésébe és az eredmény az lett, hogy Magyarország ebben a háborúban megsemmisült ! Erdélyi Aladár : Ki akarta ? Szakács Andor : Hogy az októbervégi összeomlást, az úgynevezett forradalom kitörését mi idézte elő, engedjék meg, hogy én erről a kérdésről hosszabban ne szóljak. Ez történeti és tudományos kérdés. Itt a felfogás ma még talán az egyéni