Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.
Ülésnapok - 1922-32
A nemzetgyűlés 32. ülése 1922. évi julius hó 28-án, pénteken, Gaal Gaston, Scitovszky Béla és Huszár Károly elnöklete alatt. Tárgyai : Az 1922/23. költségvetési év első hat hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló törvényjavaslat. — Elnöki előterjesztések. — A legközelebbi ülés idejének ós napirendjének megállapitása. — A jegyzőkönyv hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak : gr. Bethlen István, gr. Bánffy Miklós, Rakovszky Iván, Kállay Tibor, Walkó Lajos, Szabó István (nagyatádi), gr. Klebetsberg Kunó, Daruváry Géza, Belitska Sándor, Vass József. (Az ülés kezdődik délelőtt 10 órakor.) (Az elnöki széket Gaal Gaston foglalja el.) Elnök : Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Hébelt Ede jegyző ur, a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Forgács Miklós jegyző ur, a javaslatok ellen felszólalókat pedig Bartos János jegyző ur. Következik az indemnitásról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző: Bogya János! Bogya János: T. Nemzetgyűlés! Figyelemmel kisértem az indemnitás vitáját s azt a benyomást szereztem, hogy az összes szónokok inkább a tünetek után igyekeztek megitélni a jelenlegi helyzetet, semmint a tünetek alapján keresték volna a helyzet okait. Én, aki abban a megGyőződésben vagyok, hogy minden dolognak világpolitikai jelentősége van, hogy minden a világ eseményeivel organikus egészbe foglalható össze, az általános világhelyzetben fogom keresni magyarázatát mindannak, ami Magyarországon van. Ez oknál fogva mindenekelőtt a háború tanulságait kell levonni igyekeznem, mert a háborúban nyilatkozott meg a világ a maga szervezett egészében, a háborúban jelentek meg előttünk azok az erők, amelyek az élet hatóerőinek mondhatók és amely erőkkel ma is számolnunk kell. Mert kétségtelen az, hogyha a háború látszólag befejezést is nyert, azok az erők, melyeket a háború alatt felkeltettek, ma is hatnak, azok az erők még ma is küzdenek egymással. A világháború legfontosabb tanulsága az volt, hogy abban nemcsak a nemzetek küzdöttek egymással, mint egyes alanyai a tagozódott kulturtársadalomnak, hanem eszmék harcai is folytak, olyan eszmék harcai, melyek úgyszólván a kulturtársadalom egyetemét ölelik át. Ha látszólag szünetel is a fegyveres harc, annál élesebb az ellentét kulturális téren, annál erősebben folyik a kulturháboru. Már pedig ez a kulturháboru elsősorban minket magyarokat érdekel, mert minket nem fegyverrel győztek le, a magyar baka, a magyar huszár az utolsó percig győzedelmeskedett az ellenség felett ; bennünket ez a kultúrharc hozott oda, ahol vagyunk, bennünket az tett tönkre, hogy ezen kultúrharc következtében a belső front omlott össze, forradalom tört ki, mely kicsavarta hősiesen küzdő katona kezéből a fegyvert és maga után vonta azokat a következményeket, melyek súlyát ma nyögi a magyar nemzet, a magyar társadalom a maga egészében. Ha igy látjuk a helyzetet, akkor elsősorban azt kell keresnünk, hogy kik is felelősek azért, hogy idejutottunk. Ugyebár, a háborúért sem a hivatalos Magyarországot, sem pedig a magyar nemzetet mint ilyent felelőssé tenni nem lehet. Minket az általános világhelyzet, a körülmények sodortak ebbe a háborúba. A háború után bekövetkezett eseményekért azonban felelősek egyes elemei és osztályai a magyar társadalomnak, a magyar nemzetnek. Tudjuk, hisz tagadhatatlan, maga az ellenség is megírta, hogy minket nem fegyverrel győztek le, hanem a propaganda eszközével, ezzel a kultureszközzel, a modern diplomácia legélesebb, legveszedelmesebb fegyverével. Helyesen mondta Nitti könyvében, hogy ők nem nyertek csatákat, a háborúban mint katonák erősebbek voltak â központi hatalmak, de megnyerték a háborút azért, mert minden eszközt megragadva, különösen pedig a közvéleménynek fontos eszközét megdolgozva, sikerült olyan helyzetet teremtcniök a világban, amely megbontva nálunk a belső frontot, a diadalt, minden a mi oldalunkon levő erény és győzelem ellenére, részükre biztosította. De jól mondja ezt, különösen Northclifíe »Secrets of the propaganda« című könyvében, mint a propaganda nagymestere,
