Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-31

A nemzetgyűlés 31. ülése 1922. Farkas István : Több ideálizmus van benne, mint az ön elveiben ! (Egy hang a jobbközép­ről: Hazafiatlan és vallástalan!) Csik József : Ismétlem, szeretném, ha meg­cáfolnának, azonban nem akarnak megcáfolni. »Aki hallgat, az beleegyezni látszik« mondja a közmondás, kénytelen vagyok tehát ismét le­szögezni azt az állitást, hogy ők teljesen vallás­talan, teljesen hitetlen állásponton vannak. Hogy egyik-másik vallással — például a zsidó­val — kivételt tesznek, annak a körülménynek tudom be, t. szociáldemokrata párt, hogy az önök vezetői között szép számmal vannak azok, akik nem a keresztény fajhoz tartozóknak érzik magukat. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Saly Endre : A kapitalizmus teljesen egy­forma; teljesen mindegy, zsidó-e vagy keresz­tény. Egyik ép ugy kizsákmányol, mint a másik ! Szabó István (sokorópátkai) : A. vezetők létszámát nézzék meg, az a mérvadó ! Kabók Lajos : Jöjjenek és nézzék meg ! (Zaj.) Elnök : Csendet kérek,- képviselő urak ! Csik József: A Népszava 1918 április 4-iki számában panaszkodik, hogy az a szellemi sö­tétség, amely a világra borai a bigottsággá sü­ly edt hittel, még nem elég vastag, még egyszer­kétszer muszáj az Úristennek megparancsolni, hogy ne legyen világosság. 1919 április 12-iki számában azt akarja elhitetni a keresztények templomairól, — a zsidókéról nem — hogy a vérbajt és a fertőző betegségeket terjesztik. 1918 március 3-iki számában pedig azon töpreng, vájjon Jézus ólt-e, mert ha igen, csak rebillis agitátor lehetett. (Mozgás.) Azt hiszem, t. Nemzetgyűlés, hogy a szo­ciáldemokrata pártot ugy sem fogom meg­győzni, . . . Farkas István: Bizony nem! Csik József : . . . de azt hiszem, akik gon­dolkozni tudnak, nemcsak ebben a nemzetgyű­lésben, hanem az országban is, tisztán látnak ebben a kérdésben s igazat adnak nekem abban a végső következtetésben, hogy a szociáldemok­rata párt teljesen. hitetlen, teljesen v-allástalan, teljesen materialista alapon áll. Következőleg amikor ők falun a keresztény vallást dédel­getik, akkor önmagukat hazudtolják meg, mert a gyakorlatban mást hirdetnek; vizet prédikál­nak és bort isznak. (Egy hang a szélsöbalol­dalon : .Ezt maguk csinálják !) Farkas István : Mindig az elveinket hirdet­jük, nem ugy, mint a keresztényszocialisták! Csik József : A szociáldemokrata párt azon­kívül hogy materialista alapra helyezkedett, a kommunizmust is végcéljának tartja. Ha nem is veszem alapul a kommunista kiáltványt, amelyről az előbb egyik képviselőtársam azt mondotta, hogy ők azt nem tartják a kátéjuk­nak, elég ha programmjukra hivatkozom, amely­nek első pontjában nyíltan kimondják, hogy »a munkásosztály felszabadítása csak annak a küz­delemnek lehet eredménye, amely az osztály­évi július hő 27-én, csütörtökön. 45 uralmat megszünteti, tehát ennek alapján a termelési eszközökben való magántulajdont meg­dönti s azokat közös tulajdonná teszi, hogy a tőkés termelési rendszert szociális termelési rend­szerré alakítsa át«. A szociáldemokráciának tehát végcélja a kommunizmus. Ezt mondja az ő programmjuk is és hogy végcélja a kommunizmus, — akár­mennyire mosakodnak is — arra nézve bizonyíték az is, hogy a kommunistákat ők ültették nyeregbe 1919-ben, amikor a kommunizmus kiütött. A szociáldemokrata párt volt az, amely a kommu­nistákat dédelgette, amelynek vezetői közül a kommunista vezérek is kikerültek, (Ugy van ! Ugy van! a jobboldalon.) mert nem hiszem, hogy vezérszerepet játszott volna egy kommunista diktátor is, aki a szociáldemokraták iskoláját végig nem járta volna. Saly Endre : Aki hisz, az nem tud semmit ! Azt mondja, hogy hiszi. Tudni kellene ! Csik József : Nekem személyes tapasztalataim vannak ezen a téren ! Haller István: Ezt tudni is lehet! Csik József : Egyébként erre vonatkozólag leszek bátor saját nyilatkozataikból felhozni egypár citátumot. Sokat nem hozok fel, mert ugy Szabó József t. képviselőtársam, mint Haller t. képviselőtársam eléggé szemük elé állította azt, hogy igenis, ők ludasok voltak a kommuniz­musban. Itt van, t. Nemzetgyűlés, a Népszava 1918 december 13-iki száma, amely »Osztályharc« című cikkében ezt irja (olvassa :) »Es a munkás­ság mindig tudta, hogy a kitűzött célok, amelyek­ért a harc folyt, nem végső célok, hogy a végső cél a kapitalista társadalmi rend megbuktatása, a kommunista termelési rend megteremtése.« Ugyancsak a Népszava 1918 december 15-iki vezércikkében ezt irta (olvassa) : »A mi pártunk nem alkalmazhatja a lekicsinylés és semmibevevés taktikáját azzal az uj áramlattal szemben, amely pártunk keretein belül iparko­dik tért horditani. Ez az áramlat kommunistá­nak nevezi magát. Jogosan teszi ezt, ha csak azt akarja jelezni, hogy a kommunizmus alap­ján áll, de jogosulatlanul teszi, ha azt akarja dokumentálni, hogy csak ő áll a kommunizmus alapján, a magyarországi szociáldemokrata párt pedig nem.« ( Zaj f jobb felöl.) Saly Endre : Épen negyedszer olvassák ezt fel ! Csik József : Nem tudom ! Lehet, hogy ismét­lésekbe bocsátkoztam, ennek az az oka, hogy nem olvastam végig minden képviselőtársam be­szédét. De nem arról van szó, hányszor olvas­ták már fel, hanem arról, hogy igaz-e, vagy pedig nem ? (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Patay Tibor; Erre feleljenek ! (Zaj a szélső­báloldalon.) Csik József : Ezek a citátumok arra valla­nak, mélyen t. szociáldemokrata párt, hogy önök most is kommunizmust akarnak s csak az al­kalmas időt várják arra, hogy amit elkövettek

Next

/
Thumbnails
Contents