Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-35

298 A nemzetgyűlés 35. ülése 1922. A hazaárulás vádját, mint egészen naivat és helyt nem állót visszautasitottam, nem árultam a hazát és anyagiakban, fájdalom, nem állok senki előtt sem ugy, hogy hazaárulásom eredményét a tisztelt képviselő ur bárhol szemlélhetné. A képviselő urnák ezt az egészen humoros vádját ugy a magam, mint a pártom nevében a leghatározottabban visszautasítom. (Éljenzés és taps half elöl.) Elnök : Tisztelt Nemzetgyűlés ! Mielőtt az interpelláló képviselő urnák megadnám a szót, tisztába kell hozni egy kérdést. Peidl képviselő ur felszólalásában Emiltette, hogy a túloldalról azt a fenyegetést kiáltotta valaki a szociáldemokrata párt felé, hogy ki kell őket dobni ! Felkérem azt a képviselő urat, aki ezt a fenyegetést használta, sziveskedjék jelentkezni. (Mozgás a jobboldalon. Felkiáltások: Ast mondták, hogy a hazaárulókat kell kidobni!) Miután a képviselő urak közül senki sem jelentkezett, feltételezem, hogy vagy nem hangzott el ez a közbekiáltás, (Ellenmodások a szélsőbalon.) vagy pedig az illető képviselő ur nincs jelen. A kérdést holnap mindenesetre meg fogom ismételni. (Helyeslés a balközépen.) Peidl képviselő urnák megjegyezni kivánom, hogy az elnöki rendreutasitást nem azért kapta, mert ezt a kifejezést számonkérte, hanem azért, és pedig kétszer egymásután, mert az elnöki enunciációba belebeszélt, ezt pedig a házszabályok leghatározottabban tiltják. Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Sándor Pál : T. Nemzetgyűlés ! Megvallom őszintén, azok után, amik itt a nemzetgyűlésen történtek, hogy talán életemben, legalább parlamenti működésem alatt nagyobb hibát még nem követtem el, (Ugy van! Ugy van!) mint amikor ' ezt az interpellációt előterjesztettem. Ezzel példát akarok adni, mint amint márkétszer is volt eset arra, hogy ha hibát követek el, azt nyiltan és őszintén beismerem. (Helyeslés.) (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Benárd Ágoston : Tanuljanak a szocialisták ebből. (Zaj.) Elnök : Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben lenni. (Félkiáltások a szélsöbaloldalon : Mindig provokálnak !) Sándor Pál : Legyenek megGyőződve, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha halvány fogalmam lett volna arról, hogy interpellációm ilyen vihart fog előidézni, akkor nagyon távol tartottam volna magamat ettől az interpellációtól. Pikler Emil : Tisztító vihar volt ez ! Sándor Pál : De azután, amit ma itt élveztünk — sajnos nem volt élvezet, hanem nagy munka mindannyiunk részéről — mégis egy bizonyos megelégedés tölt el engem, mert meghallva a felszólalásokat jobbról és balról, ismét csak arra az én régi axiómámra kell visszatérnem, amely azt mondja, hogy nem élünk oly évi augusztus M 2-án,, szerdán. időt, amikor megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy széthúzzunk ebben a nemzetgyűlésben. Épen az utolsó napok győztek meg mindnyájunkat arról, hogyha most ebben a borzasztó időben a legborzasztóbb tél előtt, amely előtt állunk, nem fogunk mindnyájan össze és ami apró-cseprő nézetkülönbségeinket és nagyobb elvi nézeteinket nem hagyjuk a jövőre, akkor nagyon rossz sorsot jósolok ennek a mi csonka Magyarországunknak, oly sorsot, amely évtizedekre meg fogja bénitani az egész ország munkaerejét. (Egy hang a jobboldalon : A minister elnök is ezt mondja.) Méltóztassanak elhinni nekem, hogy fáj az, amikor itt látom, hogy azért, mert mondjuk elkövettem ezt az ügyetlenséget, hogy előterjesztettem ezt az interpellációt anélkül, hogy bárkinek is akartam volna ártani, és amikor nem céloztam mást, minthogy egyszerűen zsidó hittestvéreimet megvédjem, ez oly személyes gyűlöletet váltott ki minden oldalról, hogy már ezért, mivel ezt elkövettem, meg kellett volna történnie annak, hogy »ezzel.az emberrel végezni kell«, el volt felejtve a múlt, el volt felejtve az, hogy tisztességes ember volt, aki felszólalt és tévedhetett, hanem csak az állt mindenki előtt, hogy hogyan lehet minél jobban ütni ezt az egy embert. En nagyon nyugodtan végighallgattam az egész napon keresztül a felszólalásokat, alig szóltam közbe és azt hiszem szinte megérdemlem a türelem, hogy ugy mondjam, bárcáját. (Mozgás.) Vázsonyi Vilmos: A pálmáját. Sándor Pál : Jól tudom, hogy ebben a pillanatban csekélységen múlik, hogy ez a kérdés itt a Házban kiéleztessék, vagy pedig nyugodt mederbe tereitessék. Lemondok arról a sikerről, hogy ezt kiélezzem, mert tudom, hogy az az országnak ártana. (Helyeslés.) Inkább maradok alul, a magam szerény nézetével, inkább nem cáfolok sok mindent, amit itt hallottam . . . Rupert Rezső : Visszateszed a bizonyitékot a fiókba. Sándor Pál : Talán jönnek idők, amikor ezekre a kérdésekre valamikor vissza kell térni. Gr. Bethlen István ministerelnök : A világért sem ! Elég volt. Sándor Pál ; Én kivánom, hogy ne jöjjenek. De arról meg vagyok Győződve, hogy ez a vihar, amely ma a fejünk fölött Aáharzott, csak hasznos volt, és ezért nem bánom, hogy elkövettem azt az ügyetlenséget, hogy idehoztam. Azt hiszem, hogy ezzel a kölcsönös ide-oda kibeszéléssel, azzal, hogy mindenki másként látta azt a képet, a amely szeme elé tárult, csak az országnak használtunk és hosszú időre meg leszünk kiméivé ebben a teremben a további személyeskedéseknek', • vagy régi .kérdések felhány tor gátasának ismétlődésétől. (Helyeslés. Felkiáltások a jobboldolon és a középen: Adja Isten!) Engedje meg a t. Nemzetgyűlés mindamellett, hogy a legudvariasabb és a legkíméletesebb formában —• azt hiszem, hogy sokán