Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-33

l6â A 'nemzetgyűlés ,33. ülése 1922. évi július hó 31-én, hétfőn. termelés legyen és elvonjuk épen az ilyen na­gyon erős vállalatoktól annak lehetőségét, hogy hitelhez jussanak, az egészen lehetetlen pénz­ügyi politika volna. Igenis, nekik megvannak a maguk hitelkeretei, melyeket azonban amint erre vonatkozólag az adatokat beszereztem, nem is használtak ki, ugy hogy nagyarányú igény­bevétel részükről a jegyintézetnél nem történt. Végül még megjegyezni kivánoni, hogy a magam részéről azt a szerződést, amelyet a cukorgyáro­sok a répatermelőkkel a répa átadására nézve kötöttek, nem helyeztem hatályon kivül, hiszen ehhez nem is lett volna jogom. Én csak felhív­tam a gyárosok figyelmét arra, hogy tekintettel a répatermelés nagy többköltségére és a jövő répatermelés előmozdítására, igyekezzenek a gaz­dákkal olyan megállapodást létesíteni, mely a répatermelés fokozását és ezzel épen a cukor­gyárosok érdekeit is biztosítsa. Ezt voltam bá­tor elmondani ebben a dologban. Haller István : Mennyi ma a cukorrészesedés ? Kállay Tibor pénzügyminister : 37 korona a cukorrészesedés s ezenkívül átmenetileg addig, amíg ez az árkülönbözet tart, 25 korona, ille­tőleg 35 korona. Ez az, ami levonatik, azon­kívül pedig van egy másik összeg, mely az árakhoz képest alakul és amely a jövő évi répa­árak ellensúlyozására fordifctatik. Ezek olyan összegek, melyeket levettünk a nyereségből, mely „ nyereség, hangsúlyozom, feltétlenül előállott volna és amely tehát az árakat feltétlenül a jelenlegi magasságban tartotta volna. Ha nem állott volna elő az a helyzet, hogy az ár föltétlenül erre a nívóra emelkedik, akkor magunk részéről nem emeltük volna a részese­dést, hanem igy emeltük és biztosítottuk azzal, hogy az a kincstárnak és ne másnak jusson. Ezeknek előadása után tisztelettel kérem a hatá­rozati javaslat elutasítását annál is inkább, mert . -nem tartanám indokoltnak, hogy egy parlamenti vizsgálóbizottság foglalkozzék ezzel az üggyel. Megjegyzem azonban, hogy itt egy vagy két aktáról van mindössze szó, hiszen most már teljesen szabad a forgalom és az ármegállapítás is. Ezeket az aktákat az egyes képviselő urak­nak, nevezetesen Haller képviselő urnák szivesen rendelkezésére bocsátom. Elnök : Következik a határozathozatal. Kér­dem a t. Nemzetgyűlést: méltóztatik-e Haller István képviselő ur imént felolvasott határozati javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem !) Akik igennel szavaznak és a határozati javaslatot elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A nemzetgyűlés a határozati javaslatot elvetette. Következik Haller István képviselő ur má­, sodik határozati javaslata. Kérem a jegyző urat, .szíveskedjék felolvasni. Petrovits György jegyző (olvassa a határo­zati javaslatot). (Az elnöki széket Gaal Gaston foglalja el.) Elnök : A pénzügyminister kivan nyilatkozni. Kállay Tibor pénzügyminister : T. Nemzet ­• gyűlés ! A B. listás tisztviselők ügyére vonat­kozólag már egy másik határozati javaslat kap­csán voltam bátor álláspontomat előadni és akkor kiterjeszkedtem ugy a revízió kérdésére, mint az árképző tanfolyamok ügyére. Az ott előadottak alapján kérem ennek a határozati javaslatnak az elvetését is. Elnök : Kérdem a t: Nemzetgyűlést : Méltóz­tatik-e Haller István t. képviselő urnák imént felolvasott határozati javaslatát elfogadni, igen vagy nem ? (Igen ! Nem I) Kérem azokat, akik elfogadják, szíveskedjenek felállni. (Megtörténik.) Kisebbség. A határozati javaslatot a nemzet­gyűlés elvetette. Következik gr. Széchenyi Viktor nemzet­gyűlési képviselő ur határozati javaslata. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék felolvasni. Petrovics György jegyző : (Olvassa a hatá­rozati javaslatot.) Elnök : A ministerelnök ur kivan nyilat­kozni. Gr. Bethlen István ministerelnök: Van sze­rencsém a kultuszminister ur nevében bejelen­teni, hogy a kormány ehhez a határozati javas­lathoz hozzájárul. (Helyeslés.) Elnök : Kérdem a t. Házat : méltóztatik-e Széchenyi Viktor grófnak az imént felolvasott határozati javaslatát elfogadni, igen vagy nem ? (Igen ! Nem 1) Kérem azokat, akik elfogadják, szíveskedjenek felállni. (Megtörténik.) Többség ! (Felkiáltások : Egyhangúlag !) A határozati javas­lat elfogadtatott. Következik Pallavicini őrgróf határozati javaslata. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a határozati javaslatot felolvasni. Petrovits György jegyző (olvassa a Palla­vicini György őrgróf határozati javaslatát az ujságpapirbeszerzésekre vonatkozó iratok tár­gyában). Elnök : A ministerelnök ur kíván nyilatkozni. Gr. Bethlen István ministerelnök : A Eutura nem állami vállalat, hanem épen olyan privát cég, mint bármely más. Ez a cég szerződést kötött a keresztény lapok szindikátusával és bizonyos más lapokkal. Ez tehát privát meg­egyezés, privát szerződés, melyhez a kormánynak semmi köze sincs. A kormány nincs is abban a helyzetben, hogy bármiféle elszámolást, amely a cég és a lapvállalatok között fenforog,' a Ház elé terjeszthesse. Ezek alapján kérem a határo­zati javaslat elutasítását. (Helyeslés.) Amennyi­ben a fcf képviselő urnák adatai volnának, — amint a maga részéről ma délelőtt jelezte — amelyek nem tudom miféle visszaélést fednének fel, ugy kérem, legyen szives azokat rendelkezé­semre bocsátani, hogy igy módomban legyen megfelelőképen eljárni. (Helyeslés jobb felöl.) Elnök : Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e Pallavicini György őrgróf képviselő urnák imént

Next

/
Thumbnails
Contents