Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-33

Í58 À nemzetgyűlés 33. ülése 192, a családi kisbirtok kiegészítéséről van szó, ahol tehát a törvény szerint 15 holdig lehet elmenni, ott a kiküldött bizottságok a családi kisbirtok mérvének megállapításánál oly kis számot állapí­tanak meg, aminőt én helyesnek el nem fogad­hatok, és ott is, ahol a törvény szellemében is kiosztásra bőségesen van föld, meglehetősen szűk­keblűén járnak el és a földeket pl. néhol nemhogy holdszámra határoznák meg, hanem, négyszög­ölenként aszerint, kinek hány gyermeke van. Több esetben kaptam erről jelentést. En ezeknek a panaszoknak tudatában vagyok, tudatában van most már a kormány is és mindenféle külön szorító határozat nélkül a kormány el van hatá­rozva arra, hogy ezeken az állapotokon segit és a törvényt a maga teljességében, ahogy meghozták, végrehajtani kivánja. (Helyeslés a jobboldalon.) Drozdy Győző : Nem hisszük mi már ezt ! Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi mi­nister: Ami a kormánybiztosok kiküldésétilleti . . . Drozdy Győző: Lesznek jó állások ! Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi mi­nister: Nem lesznek jó állások, mert ujabb kor­mánybiztosok kiküldése nem szükséges. Előző ministerségem alatt a gazdasági fel­ügyelői intézményt épen azért terjesztettem ki törvénnyel a járásokra, hogy a földreform végre­hajtásánál a földmivelésügyi ministernek is legye­nek közegei. Mert hiszen tetszik tudni, t. Nemzet­gyűlés, hogy magának a törvénynek mikénti végre­hajtása teljesen a biróságra ruháztatott át. A föld­mivelésügyi ministernek és a kormánynak tulaj ­donképen beleszólása sem volna abba, hogy a biró­ság mint egy legfelsőbb biróság hogyan alkal­mazza a törvényt. A földmivelésügyi ministernek annyi hatás­köre van csak, hogy a gazdasági felügyelők ott vannak és tagjai annak a bizottságnak, amely megállapitja az igénylés módját és mérvét. Amikor 180 gazdasági felügyelőre emeltük fel a gazdasági felügyelők számát, épen ez a 180 ember volna hivatva pótolni azokat a kormánybiztosokat, aki­ket a határozati javaslatot benyújtó tisztelt kép­viselő ur Emiltett. Itt is egész őszintén megmondom, hogy én ma,gam sem vagyok teljesen megelégedve a gazdasági felügyelők eljárásával, (Ugy van!) tehát intézkedni fogok, hogy a gazdasági felügye­lők egytől-egyig megfeleljenek annak a kívánalom­nak, amiért ők oda lettek állítva. Itt van nálam, egy rendelet, amely most a napokban fog meg­jelenni s amely a gazdasági felügyelőkhöz szól. Hosszú rendelet, tehát nem olvashatom fel az egészet. Ugron Gábor : ök sem fogják elolvasni ! (Derültség a baloldalon.) Mayer János : Bessz vicc ! Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi mi­nister : Nagyon sajnálom, t. képviselőtársamnak nagyon szomorú tapasztalatai lehetnek belügy­minister korából. (Derültség a jobboldalon.) Ugron Gábor: Főispán koromból ! Közigaz­2. évi július hó 31-én, hétfon. gatási tisztviselői koromból vannak ezek a szomorú tapasztalataim.. (Zaj.) Elnök: (Lendet kérek, képviselő urak! Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi mi­nister : Nagyon szomorú dolog. Haller István : összes kollégáinak megvannak ezek a szomorú tapasztalatai ! Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi mi­nister: Nagyon szomorú, azonban azt hiszem, hogy a kormány vagy a minister nem gandolhat arra, hogy az ő rendeletét nem hajtják végre. Neki ki kell adnia azt a rendeletet, amelyre az ügy érdekében szükség van és amennyiben csak mód­jában áll, ellenőrizni köteles, hogy végrehajtják-e azt a rendeletet. (Zaj. Elnök csenget.) Minden intézkedő tisztában van azzal, hogy sok esetben nem teljesen hajtják végre rendeletét. Nincs az az egyszerű munka, melyet teljesen haj szálpontos­ságig ugy hajtson végre az a munkás, ahogy azt az a rendelkező kívánta. Egy országos apparátusnál ennyi sok ember közt és olyan önálló hatáskörnél természetes, hogy vannak eltérések és nem min­denki ugy hajtja végre, ahogy azt a minister ren­delete kívánta. De a minister legalább is meg­kívánhatja és megkívánja, hogy ugy hajtsák végre, és ezért a ministernek időt kell vennie és találnia arra, hogy ellenőrizze a rendelet betar­tását. Horváth Zoltán *. Két év nem. volt elég ? Szakács Andor: Aki rezisztál, azt el kell mozdítani ! Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi mi­nister: A határozati javaslatot benyújtó t. kép­viselő ur indíttatva érezte magát, hogy a kormányt a nemzetgyűlés határozatával szorítsa rá arra, hogy a földreformtörvényt gyorsabb tempóban igyekezzék végrehajtani, hogy a földreformtörvényt inkább a törvénynek megfelelő alapon hajtsa végre, mint eddig, s hogy kormánybiztosokat küldjön ki, de erre a kormányt rákényszeríteni, rászorítani nem kell, mert a kormány épugy, mint az igen t. képviselő ur, gyorsitani s a törvény szellemében végre akarja hajtani a törvényt, a kormánybizto­sok helyett- pedig ott vannak a gazdasági felügyelők, akiknek a működése a kormánybiztosok műkö­dését teljesen pótolja. Kérem tehát a határozati javaslat elutasítását. Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltóztatik-e Szeder Kerenc képviselő urnák imént felolvasott hatá­rozati javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (Igen ! Nem !) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a határozati javaslatot elfogadják, szíves­kedjenek felállni. (Megtörténik.) Kisebbség! A határozati javaslatot a nemzetgyűlés nem fogadta el. Peidl Gyula: A kisgazdák hol vannak? Elnök: Csendet kérek képviselő urak! Következik Szeder Ferenc képviselő ur második határozati javaslata.

Next

/
Thumbnails
Contents