Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-33

146 A nemzetgyűlés 33. ülése 1922. évi július hó 31-én, hétfőn. rint rövid időn belül képes lesz arra, hogy ugyanolyan mennyiségű, yagy circa négy és fél millió kilogramm zsíros gyapjú feldolgozását biztosítsa, mint amilyen mennyiségű ilyen zsiros gyapjú Magyarországon termeltetik. Konzerviparunk úgyszólván csak a háborúban keletkezett s ennek dacára jelentékeny fejlődést ért el azóta is. Ugyanez vonatkozik — ha végigmegyünk — az összes iparágakra és az ismertetett fejlődés megnyilatkozik kereskedelmi mérlegünk alakulásában is. Kereskedelmi mérlegünk, amint azt a kereskedelemügyi minister ur egy múlt alkalommal itt a Házban előadta, az 1921. évben 20—21 milliárd passzívával zárult. Ennek a passzívumnak azonban részben az volt az oka, hogy a szállítások, különösen a mezőgazdasági termékeknek akár nyers, akár feldolgozott állapotban való exportja az 1921. évben még nem bonyolódott le, hanem áthozatott az 19 >2. esztendőre. Ez magyarázza azután az 1922. év első felének eredményét, amely első félévi eredmény mindenesetre kedvezőbb, mint az, amely az 1921. esztendőben volt. Ebben a fél esztendőben ugyanis kereskedelmi mérlegünk passzívuma már csak 4—5 milliárd koronát tett ki, amely számnak megítélésénél azonban figyelembe kell venni azt, hogy amint minden, ez nem teljes javulás, hanem részben áttolódás az 1921. esztendőről. Általában, ami az Emiltettem ipari fejlődésnek és az itt mutatkozó helyzetnek helyes megítélését illeti, mindenkor szem előtt kell tartani azt, hogy a fejlődés tulajdonképen — hogy ugymondjam — nem is uj erőforrást biztosított a magyar közgazdaság részére, hanem csak biztosítani kezdte azt az eddig hiányzó erőt, amelyre az országnak a maga létéhez elengedhetetlenül szüksége van. Indok és ok az említett fejlődés arra, hogy a külföldi tőke felkeresse ezt az országot és vállalkozzék itt ipari vállalkozásokban, de semmi esetre sem vonható le belőle olyan következtetés, hogy szolgáltatási képességünk uj fizetések teljesítésére ezzel emelkedett volna. Nem azért, mert hiszen mindez a fejlődés és kereskedelmi mérlegünk említett javulása is csupán annyit jelent, hogy enyhült a passzívum, tehát enyhülhetett a félelem a megélhetésünk biztonságáért és az ország jövő gazdasági kialakulásáért, de nem képződtek itt olyan feleslegek, amelyeket elveszthetnénk anélkül, hogy saját létérdekeinket veszélyeztetnőnk. Ami ezt a fejlődést illeti, mondható azután az is, hogy a kormányt ebben a tekintetben nem illeti meg semmiféle érdem. Ezt a magam részéről aláírom. Kapitalista gazdasági rendben nem a kormány az, amely fejleszti, kezében tartja és viszi az ipari fejlődóst. Kapitalista gazdasági rendben az egyéni törekvés, az individualizmus az, amely fejleszt s azok a nagy gazdasági erők érvényesülnek dekadenciában, vagy fejlődésben, amelyek kivül állanak a kormány hatalmi körén. Azt azonban semmi esetre sem mondhatjuk, hogy fejlődés nem volt, és hogy olyan mulasztások történtek volna, amelyek a kormányzatnak szemére hányhatók volnának. Ami most már az állami beruházások kérdését illeti, megjegyzem, hogy addig, amíg az 1921. évi költségvetés egy milliárd beruházást ír elő, az 1921—22. évi költségvetésben ez a tétel — bár akkor még nem sokkal rosszabb valuta vétetett számításba — két milliárdra emeltetett fel. Ha pedig az indemnitási törvényjavaslatot nézem, ugy azt látom, hogy ennek a törvényjavaslatnak értelmében 768 millió vétetik fel mozdonybeszerzésre, 550 millió kocsibeszerzésre, hogy egy milliárdot irányzunk elő állami lakás-' épitkezési akcióra és itt hozzáfűzhetem, hogy száz milló koronát fordítunk elemi iskolai épületek helyreállítására, illetve létesítésére ebben a költségvetési évben, továbbá, hogy a vámőrségnek az uj határok mentén való elhelyezése érdekében több száz milliós épitkezéseket foganatosítunk és hogy ugyancsak száz millión felüli összeget igényelnek azok az egyes építkezések, amelyek a különböző hatóságok, ministeriumok és egyéb intézmények részéről az országban eszközlendők lesznek. Ami pedig különösen az utügynek annyit felvetett kérdését illeti, itt tisztelettel rá kell mutatnom arra, hogy az uj utak építésének és az utak helyreállításának kérdése két egymástól teljesen különböző kérdés. Az indemnitási törvényjavaslatban csak uj utak építésére vétetett fel hitel és pedig felvétetett egyrészről 30 millió korona az állami utaknál egy fél esztendőre, másrészt pedig felvétetett, ha jól emlékszem, 32 millió korona a törvényhatósági és egyéb utak építésére, amihez még hozzájárul további 30 millió, amely az 1921. év tavaszán engedélyeztetett ministertanácsi határozattal ugyanerre a célra. Az utak helyreállításának kérdése egészen külön kérdés, amely a büddzsébeli hitelek felhasználását, illetve a szükséghez képest azoknak emelését igényli, mert hiszen itt főleg a feclanyagnak beszerzéséről van szó, mely célra a költségvetés megfelelő tétele van a hitel biztosítására. Megjegyzem továbbá, hogy ugy az uj útépítkezéseknek, nevezetesen a törvényhatósági és egyéb utak építkezésének, — hiszen ezekről van főleg és elsősorban szó — mint az ilyen úthelyreállításoknak a kérdése elrendeztetett már annak idején egy 1920. évi törvényben, akkor, amikor megállapitatott az, hogy ezen utfentartási és utépitkezési költségek az illető közületeknek, az illető érdekeltségeknek, tehát az útügyi költségvetéseknek terhét képezik. Az állam ezen 1920. évi törvény után tulajdonképen már egyáltalán nem kellene, hogy hozzájáruljon ilyen útügyi építkezésnek a költségeihez, hiszen annak fedezetét kijelölte és a kérdés rendezhetését biztosította az említettem törvényben.