Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-33

A nemzetgyűlés 33. ülése 1922. évi július hó 31-én, hétfőn. Í43 megboszulja magát. E tekintetben semmi egyébre. nem utalok, mint az 1514-iki lázadásnak és az azt követő kegyetlen megtorlásnak borzasztó következményeire. Amikor először a törökökkel vivott harcainkban a magyar nép kapával és kaszával felsorakozott, egy lánglelkü pap meg tudta mozdítani a lakosság százezreit éff győzelemre vitték a keresztet. Amikor pedig bekövetkezett a nép irtózatos elnyomatása és az intelligencia magára maradt, akkor bekövetkezett a mohácsi katasztrófa, — bekövetkezett, inert az intelligencia egyedül sohasem képes az országot külveszedelem esetén megmenteni. (Mozgás a jobbboldalon.) Ugyanigy van most is. Nem kívánja a nép, — van annyi belátása — hogy azonnal minden kivánságát megvalósítsák. A nép két-három évvel ezelőtt megkapta az általános választójogot, élt vele, s nyugodtan várt és tűrte a szenvedéseit, nyugodtan várta, hogy a földreformot és más szociális reformokat megvalósítsanak, mert meg volt az a reménysége, hogy ha jogainak birtokában marad, amennyiben reménysége nem teljesül, alkotmányos utón tud változtatni a sorsán, alkotmányos utón tudja kivívni, hogy a törvényhozásban az akarata mégis érvényesüljön. Ha most a nép jelentékeny részét az alkotmányos jogokból kizárjuk s az élvezett jog gyakorlásától megfosztjuk, mi ennek a következménye? Az a következménye, hogy kitaszítottnak érzi magát, ugy, ahogy ezt a 48-iki férfiak is felfogták és elmondották. Voltam bátor felfogásukat erre vonatkozólag ismertetni, s ha nem tudjuk őket __ innét deportálni, — amint gondolom, Beöthy Ödön mondotta — itt maradnak az országban és kívánságaikkal, reménységeikkel olyan tendenciák felé fordulnak, amelyek előttünk nem rokonszenvesek. Ezért mondtam az általános vita során, hogy ezen választójogi rendelet miatt, amely százezreket fosztott meg az élvezett jog gyakorlatától, az ország egyensúlyi helyzetét zavartuk meg, amely csak a legszélesebb társadalmi rétegekre kiterjesztve biztositható. Mivel pedig ez így van, engem nem nyugtattak meg a minister urnák erre vonatkozó kijelentései. Az egyetlen dolog, amely engem kellemesen érintett, meleg hang, amellyel a földreform gyors megvalósításáról beszélt. Ha a kormányt az a törekvés hatja át, hogy a földreformot most már gyorsabb tempóban, ha szükséges, novelláris kiegészítésekkel gondoskodva a bajokról, akarja keresztülvinni, akkor ezzel az ország közbiztonságára, a társadalmi rend fentartására és az állam biztonságának érdekeire igen nagykihatásii cselekményt fog véghezvinni. Határozati javaslatomról most szólni nem akarok. Nem hallottam a pénzügyminister urnák erre vonatkozó megjegyzéseit. Sajnálom, hogy nem leszek abban a helyzetben, hogy azokra reflektálhassak. Remélem, hogy a pénzügyminister ur nem talál benne semmi olyan forradalmi tendenciát vagy élt, amely miatt a határozati javaslatot el ne fogadná. Elnök : A pénzügyminister ur kivan szólani. Kállay Tibor pénzügyminister: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak nekem megengedni, hogy a pénzügyi kormányzatot és a közigazgatást illetőleg a vita során elhangzott egyes észrevételekre a határozati javaslatok benyújtóinak a felszólalásai kapcsán válaszoljak, amelyek alkalmat adnak majd nekem arra, hogy ezen kérdésekre kitérjek. Most az indemnitás lényeges rendelkezéseit érintő két megjegyzéssel kívánnék csak érdemben foglalkozni. Ezek egyike az indemnitási törvényjavaslat 2. és 3. §-ával szemben merült fel, a második pedig a törvényjavaslat 25. §-ával szemben. Ami az indemnitási törvényjavaslat 2. és 3. §-ával szemben felmerült észrevételeket illeti, ezeket Strausz István t. képviselőtársam adta elő s azok lényegükben oda konkludálnak, hogy a kormány helytelenül járt el akkor, amikor az 1921/22. évi költségvetési előirányzatra alapította az indemnitást, hogy ezzel ezt az előirányzatot be akarja csempészni a magyar törvénykönyvbe s hogy így alkotmány- és budgetjogellenesen jár el. Hozzátette azután a t. képviselő ur a maga felszólalásában jellemzéséül az 1921/22. évi költségvetési előirányzatnak, hogy az tiz milliárddal több bevételt állapit meg, mint állapított volt meg annak idején az 1920/21. évi költségvetés. Az előirányzatnak igy való jellemzése bizonyára csak a szónoki hatás kedvéért történt, mert hiszen azt a t. képviselőtársam ép olyan jól tudja, mint én, hogy az indemnitási törvényjavaslatban a kormány a fennálló közszolgálta^ tásokra vonatkozó törvények fenntartására és az ez alapon befolyó adók és közszolgáltatások beszedésére nyer felhatalmazást, .és igy lényegileg közömbös bevételek szempontjából, hogy mely előirányzatra támaszkodik az indemnitás. Ami pedig a kiadások kérdését illeti, vagyok bátor a figyelmet felhívni az 1921 : XL

VI. te. 2. §-ára, amelyben már az 1921/22. évet, tehát az elmúlt költségvetési évet illetőleg is a fedezet biztosítására vonatkozólag ennek az 1921/22. évi költségvetésnek a keretei jelöltettek meg irányadókul. Ha pedig ez indokolt volt akkor, annál indokoltabb a korona időközben bekövetkezett elértéktelenedése folytán ma, s valóban nem lett volna őszinte eljárás a kormány részéről az, ha arra az 1920/21. évi sem hus, sem hal, sem indemnitás, sem költségvetés törvényre kéri alapítani a felhatalmazást akkor, amikor tudnia kell, hogy egy azóta kialakult közigazgatással szemben olyan szükségletekről kell gondoskodnia, amelynek mibenlétét és irányát helyesen jelöli meg az 1921/22. évi előirányzat, de amely a dolog természeténél fogva még mindig alul ma-