Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-21

 nemzetgyűlés 21. ülése 1922. évi július hó 14-én, pénteken. öl. latot, mert szerb barátsággal vádolták meg, amire nézve a község lakosságának száz százaléka bizonyítja azt, bogy az nem felel meg a valóságnak, akkor mindaddig, amíg a fegyelmi eljárást és vizsgálatot le nem folytatták és Ítélet nincs, nem lebet az illetőt megbüntetni s nem lehet egy öreg állami tisztviselőt elhelyezni, amig nem tudjuk, hogy tényleg követett-e el valami vétséget, s hogy mi az a vétség és a vétségnek mi a velejárója, az-e, hogy az állását el kell hagynia, vagy az, hogy nyugdíjba vagy Szegvárra kell mennie. A minister ur ezt az álláspontot magáévá tette s megváltoztatta az áthelyezést és az illetőt ott tartotta. Alig foglalta el ez az igazgató újból a helyét és vette át a tanítást, ujabb rendelkezés történt, nevezetesen az, hogy egy rendelettel felfüggesztette az uj kultuszmini ster ur a réginek a határozatát s elhelyezte Szervo igazgatót Szegvárra, egy másik rendelettel, a másik kezével pedig a B. listára tette át. Tekintettel arra, hogy öregebb igazgatók is vannak a vidéken, akiket nem tettek a B. listára, továbbá hogy neki még négy éve van hátra szolgálatának teljességéhez, s az a munkásság, amelyet a megszállásnak majdnem három esztendeje alatt, valamint azt • megelőzőleg és utána kifejtett, a nép érdekeit és a magyar kultúrát szolgálta : arra kértem a kultuszminister urat, hogy ezt az embert ne tegye a B. listára. Akkor, amikor az erre vonatkozó törvényjavaslatot a múlt nemzetgyűlésen tárgyaltuk, voltam bátor beszédet mondani és tiltakoztam az ellen, hogy a B. listára tanítókat tegyenek. Magyarországon olyan kevés tanitó van, hogy megtörténik sok helyen, hogy százon felüli azon tanulóknak a száma, akiket egy tanitó egy iskolában tanít. Mindaddig, amig a normális állapot el nem következik, hogy t. i. egy tanítónak csak 40—50 tanítványa van, nem kell a tanítókat olyan könnyen elbocsátani. Ma mégis 3500— 4000 azoknak ' a tanítóknak a száma, akiket immár le akarnak operálni a magyar kultúra fájáról és a B. listára akarnak tenni, el akarnak vonni a magyar kultúra, a magyar nevelésügy szolgálatától. A pénzügyminister ur olyanformán viselkedett és a magánérintkezésben olyan választ adott, hogy ez nem is fog bekövetkezni, mert rajta lesz, hogy átcsoportosítsák a tisztviselőket, azonban ez mégsem következett He, amennyiben sem az átcsoportosítás nem történt meg, sem pedig a tanítók nem maradtak meg helyeiken, hanem ellenkezőleg, kidobnak egy csomó, nagy családdal biró szegény sorsüldözött tanárt és tanítót s ezzel őket a legnagyobb bizonytalanságnak, a nincsetlenségnek, a nihilnek, a kétségbeesésnek teszik ki, amire pedig nincs szükség épen most, amikor az ország ilyen rettenetes közgazdasági nyomorúságban szenved. Ismételten kérem tehát erre a pénzügyminister urat. Már két interpelláció is elhangzott itt abban a tekintetben, hogy a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák ügye Csáky szalmája és százezernél több elintézetlen akta van ott. Létay Ernő : Szégyen gyalázat ! Kiss Menyhért: Bár március 19-én megállapították magasabb kulcs szerint az illetményeket április 1-től kezdődőleg, s dacára annak, hogy már két rendelkezés kiment, július 14-én még mindig nem hajtották végre; egyes helyekre a nyomtatvány sem érkezett meg, a pénzügyminister ur sem küldte ki a pénzügyigazgatóságoknak az utasításokat a fizetések teljesítésének módozataira vonatkozólag. Ha olyan nagyon sok a felesleges állami tisztviselő, akkor méltóztassék ezeket átcsoportosítani és mindjárt a Falk Miksa-utca 9. szám alatt elhelyezni 400—500 embert, akiket máshol feleslegeseknek tartanak. A hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák ügyének a rendezése olyan fontos érdeke a nemzetnek, amely feltétlen égető szükségesség, s ezeket a sebeket, mielőbb be kell gyógyítani. (Helyeslés.) Meskó Zoltán : Évszámra nem kapják meg az illetményeiket. Kiss Menyhért: Az a baj, hogy a közigazgatás, amelyet én egész közelről, belülről ismerek, mert voltam én is két esztendeig vármegyei közigazgatási tisztviselő — nem ám a darabont-korszakban, hanem a magyar nemzeti ellenállás sikere után, szülővármegyémben, ahol választás utján kerültem bele abba a szolgabírói állásba, — én tehát nagyon jól ismerem a közigazgatást és a Pesti Hírlapba, az Az Újságba és a Politika című folyóiratba annak idején bátor voltam szakcikkeket is irni a közigazgatás reformjáról, a közigazgatási szakkérdések megoldásáról, akkor a közigazgatás államosítása ellen foglalva állást, amit csak azért említek fel, hogy dokumentáljam, hogy én nem ugy nyúlok hozzá ékhez a kérdéshez, mint olyan ember, akinek abszolúte nincs fogalma erről — mondom, az a baj, hogy a közigazgatás — s ezt teljésen objektíve, harag és elfogultság nélkül kell megállapítanom, több szociális szellemet és több demokratikus érzést kivan meg, mint amennyi benne eddig megnyilvánult. (Igaz! Ugy van! half elöl.) S. hogy ez eddig így volt, ezért nem is hibáztatom a régi közigazgatást, mert a vármegye törvényhatósági bizottságát a választóközönség titkos választás utján alkotta meg. Fele a törvényhatóságnak» a vagyon alapján, az adócenzus alapján került a bizottságba, a tagok másik felét pedig választották. A választást mindig a meglevő tisztviselők irányították és irányította az a nagytőke és nagybirtok, amely benn volt a hatalomban, amely intra muros volt, és csak természetes, hogy ugy a nagybirtok, mint a nagytőke, valamint az a tisztviselői gárda, amelyet magának megszervezett, csak olyanokat eresztett be, * akik tisztán és kizárólag azt a mentalitást szolgál-