Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-30

A nemzetgyűlés 30. ülése 1'922. évi július hó 26-án, szerdán. 421 soknak munkához juttatására, mert hiszen egyedül a produktiv munka az, mely az országot l.erongyoltságából kiemelhetné. Ezzel szemben nem igen látjuk a kormány részéről az igazi készséget arra, hogy ezt meg is csinálja, őszintén kijelentem, nem szívesen foglalom le a magam részére a nemzetgyűlés drága idejét, szerettem volna elállni a szótól épen azért, hogy mentül hamarább abba a helyzetbe jussunk, hogy az igazi úgynevezett termelő munkát felvehessük. Amikor azonban az - előttem felszólalt ellenzéki és szociáldemokrata képviselők által felsorakoztatott igen súlyos indokok dacára sem mutatkozik a kormány részéről hajlandóság a tekintetben, hogy ebben az országban a közgazdasági állapotokat megváltoztassa, hogy a drágaságot, ha máskép nem, bracchiummal, a kivételes hatalom igénybevételével is letörje, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) és nem látunk hajlandóságot arra nézve, hogy a napjainkban is napról-napra előforduló különböző kirobbanásokat letörje és lehetetlenné tegye ; nem látunk hajlandóságot arra, hogy az igen sokszor emlegetett internálási tábort, amire ma már szükség nincs, megszüntesse, illetve feloszlassa ; nem látunk hajlandóságot arra, hogy a rendőri jelentkezési kényszert megszüntesse és hasonló dolgokat megakadályozzon : akkor, t. Nemzetgyűlés, amennyiben a kormány nem tartja szükségesnek, hogy figyelembe vegye ezeket a súlyos indokokat és érveket, nem várhatja tőlem sem senki, hogy előzékenyebb legyek mint maga a kormány. Ezért nem mondottam le a szólás jogáról és élek ezzel a joggal, mert ezt kötelességemnek tartom és ennek szükségét érzem. T. Nemzetgyűlés ! Ma már 110 koronába kerül egy kilogramm liszt, 300—340 koronába egy kilogramm cukor, 80 koronába egy kilogramm kenyér és 600 koronát kell fizetni egy métermázsa fáért. Az a munkásember, aki óránkint 30—40 vagy legfeljebb 50 koronát keres és dolgozik naponkint 10 órát, ha 50 koronát kap is óránkint, akkor is csak napi 500 korona keresetre tud szert tenni. De van neki felesége, 3—4 gyermeke és ennek az 5—6 tagú családnak feltétlenül szüksége van naponta legalább 2—3 kilogramm kenyérre. Ha csak 3 kilogramm kenyeret veszünk alapul, akkor is 240 koronát kell nekik naponkint kizárólag csak kenyérre kiadni. Hol van még a téli tüzelő és az egyéb fogyasztási cikkek, amiket be kell szerezniök ? Hol van a ruházat % Peidl Gyula : Hol van a lakbér 1 Batitz Gyula : Hiszen joggal mondom azt, hogy több mint tiz éve már annak, hogy a magyar munkásság egyáltalán nem tudott magának semmi néven nevezendő ruházati cikket beszerezni. A nyakába szakadt a háború ; a munkások tízezreit, százezreit vitték el a háborúba és itthon maradt cl CSct~ Iád 60—70 filléres hadisegély mellett. Én az építőiparhoz tartozom ; ott mi a háború után statisztikát vettünk fel árról, hogy az építőmunkások milyen mértékben vették ki részüket a háborúból. A felvett statisztika eredménye azt mutatja, hogy az épitőmunkásoknak 90%-a vett részt a háborúban és vagy front szolgálatot telj esitett vagy pedig hadimunkára vitték. Az építőmunkások foglalkozásuk természeténél fogva sohasem élvezhettek szabadságot, sem a háború alatt, mert hiszen nem lévén földjük, nem volt jogcímük a tavasszal szántó- és kapálómunkára szabadságot igénybe venni és minthogy nem volt bevetett területük, jogcímük sem volt arra, hogy nyáron aratási és cséplési szabadságot kapjanak. Egyáltalában nem volt oly területük, ami lehetővé tette volna nekik, hogy akár ősszel, akár télen szabadságot kapjanak, vagyis ugy a tavaszt, mint a nyárt, az őszt és a telet is a háborúban kellett tölteniök. Amikor pedig a 4—elévet kitöltötték és vége volt a háborúnak, önmaguk is teljesen elcsigázva, kifáradva, testileg-lelkileg összetörve, lelkükbentele keserűséggel hazajővén, itthon találták a szétzüllesztett családot, a lerongyolt, lesoványodott asszonyt és gyermekeket. El lehet képzelni, micsoda keserűséggel gondoltak ezek vissza arra a társadalmi rendszerre, amely létrehozta a háborút, amit ők egyébként soha nem kívántak ; el lehet képzelni, milyen fájdalmakkal és keserűséggel telve jöttek haza és látták itt továbbra is az egyik oldalon a nyomorúságot, a másik oldalon pedig továbbra is a lumpclást, a előzsölést, a züllést, a pénzpocsékolást. Ha mindezeket a körülményeket figyelembe vesszük, nem lehet csodálkozni azon sem, — anélkül, hegy én azt a marhaságot — ami 1919 március hó 21-én kitört, védelmembe akarnám venni, mert azt elitélem, utálom és lelkemből gyűlölöm, utáltam és gyűlöltem és soha vissza nem kívánom és mindig harcoltam ellene — mondom,, anélkül, hogy ezt dicsőíteném, ha visszagondolunk arra az állapotra, amit a háború szült, nagy mértékben meg lehet magyarázni és érteni azoknak a feldúlt lelkű embereknek kedélyállapotát, azt, hogy ilyen eszközhöz folyamodtak és alkalmasnak tartották a Kun Béla-féle politikát arra, hogy a saját helyzetükön javítsanak. T. Nemzetgyűlés ! Hiszen ma sem mások az állapotok. Több esetben megtörténik pl., hogy annak ellenére, hogy mint boldog nemzetgyűlési képviselő most I. osztályú jegy felett rendelkezem, — ezt különben bérletjegyem lévén, előbb is megtettem — alsóbb osztályokon utazom és megtettem s teszem sokszor, már csak a nép hangulatának kipuhatolása szempontjából is, hogy beülök egy III. osztályú kupéba, szerényen meghúzódom az egyik sarokban és hallgatom a hadi asszonyok é s munkások beszélgetését. Jó múltkoriban feltűnt nekem például egy asszony, aki Pesten szállt be a vonatba és nagy üveg tejet vitt magával. Kérdem tőle, hová megy. Egy Szolnok környékén lévő községet emiitett, hogy oda utazik. — Honnan viszi a tejet ? Maga ott lakik ? — Igen — felelte . — Miért viszi Pestről a tejet ? Kereskedik vele ? — Dehogy. Viszem haza a gyermekeimnek. — Mi az, hát maga Pestre jön el tejért ? — Igen. Kénytelen vagyok Pestre jönni tejért, mert hiszen odahaza nem kapok, — Hogyan ? Ki döglöttek a tehenek,