Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-28

A nemzetgyűlés 28. ülése 1922. évi július hó 24-én, hétfőn. 347 gyarság megtalálta az önfeláldozó munkát, megtalálta a lemondó igénytelenséget és a földhöz való hűséges ragaszkodást, megtalálta minden erényeknek patináját, az állhatatosságot, a mélységes emberszeretetet, megtalálta az elszántságot, a kultúrát és az erkölcsöt. Ezek régi, ősi értékek, de nem múzeumba valók, mert, mint tudjuk, ezek mindig államfentartó, államalapító erők voltak és maradnak, amint azt megállapíthatjuk az országok történetének fázisaiból Ezeknek a nagy erkölcsi értékeknek légkörében, a misztériumos oltár körül született meg az a szent korona, amely eredője az egyenlő polgári jogoknak, a közszabadságóknak. Ne akarjuk mi elcsomózni, elgömbözni a polgári jogokat (Felkiáltások balfelöl : Elgömbösiteni !) és szabadságokat, mert ellentétbe jövünk magával a koronával, amely pedig egyedüli összekötő kapocs közöttünk, itt maradt magyarok és az elszakított országrészek magyarsága között. (TJgy van ! halfélöl.) Már az is, hogy a polgári egyenlő jogokon csorbát ütöttünk, a kulturállamok haragos kritikáját hivta ki ellenünk és egyenesen blokád alá vetettek, amely megsemmisítésünkre törekszik amiatt, hogy világnézleteket erőszakkal akarunk elfojtani. A keresztény magyarságnak valóságos tárháza van azokból az érvekből, amelyekkel a különféle világnézleteket mindig meg tudta győzni, le tudta győzni és érvényesiteni tudta a maga felfogását. Én messzebb megyek a szent korona tekintetében és azt mondom, hogy abban nemcsak a magyarállamnak, hanem minden nemes dolognak eszméje meg van testesítve. Benne van a szent koronában a nagy vagyoni ellentétek kiegyenlítésének követelménye. Minden ember, különösen a dolgozó tömegember sorsának javulását nemcsak az ellátás tekintetében, hanem a kulturigények kielégítésében is kívánja maga a szent korona. Hosszú idők lefolyása alatt ezek az eszmék, ezek az elvek mintha elsápadtak, elhalványodtak volna. Nem lettek organizálva, nem vitték ki a perzselő napra a mezőgazdasági munkások közé, nem vitték be a gyárakba, abba a forróságba, amelytől nemcsak a munkások, hanem még a gépek is izzadnak. Innen van az, hogy egy-egy kézben annyi vagyon halmozódott össze. Nem organizáltuk az elveket, de organizálták helyettünk a szociáldemokraták, akik azonban más, idegen mezbe öltöztették. Most azonban örvendetes fordulatot látunk; ők is nagyrészben levetkőzik ezeket, mert lemondtak az eszmények túlfűtéséről, arról, amit eddig ad absurdum vittek. Hiszen Peidl tisztelt képviselőtársam a maga deklarációjában őrületnek nevezte a kommunizmust és a deklarációban nemzeti alapra helyezkedtek . . . (Ellenmondások jobbfelöl.) Nekem nincs okom kételkedni ebben, csak akkor, ha látom, hogy eltolódás van attól a deklarációtól, amit itt felolvasott. Zeőke Antal : Nem mondta meg a végcélt. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Strausz István : Továbbá a deklaráció szerint — ha szabad nekem így értelmeznem, hiszen nyil.t kérdésnek hagyták, hogy az oltárhoz való ragaszkodást tiszteletben tartják és a más felfogásúak szervezkedési szabadságának sem szegülnek ellene, — én abban az épitő munkában, amely most reánk vár, a szociáldemukrata pár tot, mint ilyent egyik legnagyobb erőtényezőnek tekintem. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azért gazdasági szervezeteiknek, amelyeket maguk alkottak, beleértve a munkáspénztárt is, megadnám a teljes autonómiát, (Ellenmondások jobbfelöl.) mert az autonómia felfüggesztése nem szolgálja teljesen a kiengesztelődést. (TJgy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha ez nyílt kérdés marad, a keserűség tovább él bennük és ez mind az épitő, a termelő munka rovására esik. (TJgy van! balfelöl.) Csak a Szent Korona elméletében tudunk mi különböző felekezetek, különböző társadalmi osztályok egységben egyesülni. Ezt most mi az első lépésnél, a nemzetgyűlés megnyitásánál tapasztaltuk. Láttuk ugy-e, visszaemlékszünk rá, hogy hirdetmény jelent meg arról, hogy a reformátusok a kálvinista templomban, a katholikusok a Mátyás-templomban, az evangélikusok pedig a Deák-téri templomban jelennek meg. Ebben a hirdetményben egy szó sem esett más felekezetről. A kormány mindenütt — künn újságok utján s itt benn, ebben a teremben — hirdeti, hogy ő cselekvéssel akarja elérni a társadalmi osztályok közötti békét, a felekezeti békét, és azután de facto, a cselekedeteknél ennek ellenkezőjét teszi. Tartozom az igazságnak azzal, hogy megállapítom, hogy maga az igen t. ministerelnök ur a Mátyástemplomban — a Szent Korona parancsának engedve — megjelent, annak ellenére, hogy nagyon jól ismerjük az ő intranzigens református voltát, ami ugyan nem hiba, mert hiszen a hű meggyőződés mindig erény. Leszögezem itt, hogy a mi oltárunk körül minden vallásfelekezet lelki megindulással és mély tisztelettel jelent meg a múltban ; de mintha ezek a lelki érzések most, az utóbbi évek alatt, meginogtak és megfogyatkoztak volna. Nekem erős a meggyőződésem, hogy mindaddig, amig a gravaminális politika folyik ebben az országban és az a jelszavaktól meg nem tisztul, addig a lelkek közt az összhang meg nem teremtődhetik, létre nem jöhet. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) A Eegnum Marianum mindig keresztény, mindig nemzeti volt, de emellett nemesen szabadelvű. Csak ennek tulajdonitható, hogy annyi sok felekezet, annyi sok nemzetiség békésen, egyetértve tudott ebben az országban megelégedetten élni és dolgozni ennek az országnak nagyságáért, tekintélyéért, hatalmáért. De a Eegnum Marianum területe nagyon is megfogyatkozott s vele együtt eltűnt a régi Regnum Marianum szelleme is. Most itt állunk 44*