Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-28

318 A nemzetgyűlés- ÈêL ülése 19, Horváth Zoltán : Kriminális i Marschall Ferenc : Uniformisba bujtatták ezt a népiskolai tantervet és ugyanebben az uniformisban feszeng ma a városi gyerek és a falusi gyerek is. A falusi népiskola feltétlenül reformra szorul. Közelebb kell vinni ezt az iskolát az élethez és annak a népnek szükségleteihez, amely igen sokszor azzal a tudománnyal megy ki az életbe, melyet a népiskola padjain szerzett meg magának. (TJgy van! TJgy van!) Ha más mód nem kínálkozik, nagyon szivesen belemegyek abba, hogy vegyük elő gróf Apponyi Albert régi törvényjavaslatát, amely a községekben önálló gazdasági népiskolák felállítását tűzte ki céljául. Nagyon szivesen koncedálom természetesen, hogy egy ilyen országnak — akármilyen csonka ország is vagyunk — szüksége van egyetemekre, akadémiákra is. De ezek az egyetemek és akadémiák c sak felépítmények. Ezeknek a felépítményeknek az ereje és szilárdsága a fundamentum erejétől és szilárdságától függ, aenmzeti kultúra fundamentuma pedig a népiskola. (TJgy van! TJgy van!) Nekem olybá tűnik fel ez a mai eljárás, mint mikor valaki mezítláb és rongyosan áll előttem, de a fején cilinderkalap van. Nemrégen egy néptanító elküldte nekem annak a népiskolának a jellemzését és leírását, amelyben ő körülbelül 10 éve működik. Talán nemveszi tőlem rossznéven a t. Nemzetgyűlés, ha ebből néhány igen jellemző, frappáns mondatot ' felolvasok. (Halljuk ! Olvassa) : »Van a mi községünknek egy nevezetessége, mondhatnám azt is, hogy történelmi nevezetessége : ez az iskolája. A község elég népes és így a gyermekek száma a kétszázon jóval felül van. Az iskola közvetlen a temető mellett van, ezzel is jelezni akarván az elmúlást, hogy semmi sem tart örökké.« Dénes István : Milyen iskola, felekezeti iskola ? Marschall Ferenc : A végén meg fogom mondani ; e tekintetben nem ez a lényeges. Dénes István : Dehogy nem ! Marschall Ferenc (továbbolvas) : »Mert bizony ennek az iskolának már nincs sok ideje arra, hogy az elmúláson gondolkozhassék, mert az egyik lába már igazán a sírban van. Nem hiába van közel hozzá a temető. Hogy mikor épült ez az ilyenformán nevezetessé vált iskola, azt a csokvaományi levéltárban található összes iratokból sem lehet kiböngészni, de hogy mikor pusztul el, arra — sajnos — niár könnyen .lehet következtetni. Valamikor a régi jobb időkben körülbelül 40—60 gyermek részére épült és ma ebbe az iskolába 220 gyermek jár. Dehogy az iskolába jár, hiszen az merő képtelenség ! Az iskola vezetője, aki egyébként nagyon szorgalmas és törekvő, de emellett roppant leleményes ember — a hosszú téli estéken mindent kitalál az ember — ugy segített a dolgon, hogy az* I. osztályt elhelyezte az istállóban, a Il-at a konyhában, a III-at a padlón, a földön, a többieket pedig — tekintettel korosabb voltukra — a padokban helyezte el. -. évi július hó 24-én, hétfőn. Már t. i., akik elfértek. Akik pedig még ilyen elosztás mellett sem kaphattak helyet, azokat az ablak párkányára, meg- az asztal alá ültette — mondanom sem kell, hogy sok tüzelőanyagot megtakarít, mert az ilyen iskolában a fittes teljesen felesleges. Ha a tél mégis megembereli magái és megmutatja, hogy milyen kemény legény, akkor a tanitó ugy segit a bajon, hogy a saját szobájából beviszi a kályhát, mert hát az iskolában kályha sincs. Azaz, hogy van, de az olyan füstöt ereszt, hogy a Vezúv füstölgése csak gyenge cigarettafüst hozzá. Hanem nem tudom, mit fog csinálni most a tanitó leleményessége, mert megtörtént az a furcsa eset, hogy az istállóról, ahol — mint mondám — az I. osztály volt elhelyezve, ellopták az ajtót. A hideg nem okozna semmi bajt, de az ajtón betóduló por, később meg a hó miatt — különösen szél idején — igazán lehetetlen a »tanítás«. — Az előbbi lefestés után fölösleges mondanom, hogy az iskolának milyenek lehetnek az ablakai és az ajtói. Gondoljon mindenki rosszat, szorozza meg kettővel, akkor talán megkapja a kívánt eredményt. (Derültség.) Van még ennek az iskolának egy nevezetes hozzátartozéka, amit nem hagyhatok említés nélkül és ez a lépcső, a »feljáró«. így hívták valamikor. Megérdemli a felemlitést, mivel nagyon régen elporladtak már azok, akik rajta keresztül a tudomány csarnokába jutottak. Most a gyermekek olyanformán tudnak bemenni a »tanterembe«, mint ahogy egy házépítésnél a tégla feljut az állványra. »Egymás kezét tartják oda.« A tanitó legényember. Most gondolkozik azon, hogy a házasság berkeibe behatoljon, csak azt nem tudja kitalálni, hogy tulajdonképen hová is hozza a menyecskét. Mert vagy az asszony lesz a konyhában, vagy a II. osztály, de mind a kettő együtt nem. — Az iskolaépítés ügyében egymást érik a feljelentések. Már a tanfelügyelőség is megmozgatott minden követ és mégis : »nyugszik minden csendesen«. Természetes, hogy a tanítónak ebből kifolyóan nagyon sok ellensége akad a faluban, amiről különben ő igazán nem tehet.« T. Nemzetgyűlés ! Azt hiszem, mindnyájunknak elszorul a szive, ha arra gondolunk, hogy az országban nemcsak egy ilyen népiskola van, hanem, azt hiszem, nagyon sok. Még nagyobb baj azonban, hogy a falusi népiskolának hiányzik a közvetlen folytatása. Hiányzik az a folytatás, amely a nép fiait, mikor az iskolából kikerülnek, rögtön ott fogná és megtanítaná a gazdálkodás praktikus módjaira. Tegyük hozzá még azt, hogy a jövőben a falusi férfilakosság nagy nevelő iskoláj kaszárnya sem fogja a trianoni békeszerződés jóvoltából betölteni eddigi hivatását. Mert — gondolkozzék a milítarizmusról akárki akárhogyan — senki sem tagadhatja, hogy az az egy-két esztendő, amit az a falusi legény ott töltött a katonaságnál, ha gazdaságilag kárral is járt, de kihatással volt annak az embernek egész erkölcsi és testi fejlődésére, ( TJgy van ! jobb felől és a középen) és én ugy tartom, hogy a tekintélytisztelet, a fegyelemérzet, a bajtársi érzés és kötelességtudás mind