Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-27

A nemzetgyűlés 27. ülése 1922. osztálykülönbséget, indítsuk meg a termelést, a termelőmunkát bányában, gyárban, iparban, mezőgazdaságban ugy, bogy a békeévekben teljesített munkánál 20%-kal többet dolgozzunk. A békeévekben teljesitett munkateljesítmény adja a megélhetést, a 20%-ot pedig adjuk a háborús veszteségek pótlására. Sajnos, ilyen munkásvezéreink nem voltak. Németországban lehet látni, hogy a cipő talpába oda van nyomva : »Für Staat.» az állam részére. Nálunk pedig mindenki az államtól csak élni akar, de az államnak munkát adni, dolgozni, az nem kedves egyiknek sem. (Ugy van ! Ugy van! jóbbfelől.) A városi polgárság már egészen más helyzetben volt és van. Ennek egy része az általános drágaság terhe alatt nyög, ugyanis csak a kisebb rész az, amelyik átháríthatta a drágaságot, nagy része azonban ezt nem tudta megtenni és igy teljesen tönkrement. A drágaságnak azok az okozói, akik összevásárolták a búzát 1200 koronáért és most 5500 koronáért adják. Mert a búza spekulációs árának emelkedése ragadta magával a többi árucikkeket is. De kérdem : oka-e ennek a falu ? Az 1200 koronás és a 6000 koronás búzaár közötti különbözet olyan kezekbe jutott, amely kezekben levő vagyon már nem mondható nemzeti vagyonnak, (Igaz ! Ugy van ! jóbbfelől.) és olyan kezekből került ki a vagyon, amelyek a nemzetnek, a hazának minden időben biztos támaszai. Ezekből a különbözetekből lettek milliomosokká a volt szatócsok, a kocsmárosok, a ki-, zsákmányoló spekulánsok és ezért lettek koldusokká a táblabirák, a többi tisztviselők, a munkások. (Igaz! Ugy van! jóbbfelől.) A mai drágaság ellen sok mindenféle orvosságot ajánlanak. Ilyen az ármaximálás. Próbálták ; a becsületes adja meg az árát, a becstelen kijátssza azt is. Hogy az árakat fiksszé tegye a maximálás, ezt csak ugy lehetne elérni, hogy kimondjuk, hogy mindent a békeáron kell adni. Egy hosszú listát kellene késziteni mindennek a békebeli áráról és senki ennél olcsóbban ne adjon ; aki kijátssza, fel kell akasztani. (Helyeslés jóbbfelől.) Ha öt lógna, akkor rend lenne, de több anyag nem lenne akkor sem. Ebből látható, hogy csakis termeléssel lehet a drágaságot csökkentenünk. Ha van mindenből elég, és termésfeleslegünk van, akkor jut a belfogyasztásra is bőven és jut a kivitelre. Mindazok tehát, akik azt hangoztatják, hogy nem szabad megengedni a kivitelt, nagyon rosszul gondolkoznak, mert ha egy állam mindig csak importra dolgozik és exportra nem, akkor oka annak, hogy a mi pénzünk értéke lesülyed. Nézzünk csak kissé szét. Amióta a kormány megszorította a kiviteleket, azóta rohamosan sülyed a mi valutánk értéke, mert természetesen minden államot annyira értékelnek, amilyen produktumot tud felmutatni, amilyen értéket tud a külföldre kiszállítani. Épen azért én igenis rá merek mutatni, hogy amióta korlátozva lett a kivitel, azóta pénzünk értéke csökkent, vásárlóévi július hó 21-én, pénteken. 251 ereje alászállt ; nem hogy olcsóbb lett volna minden, hanem még a marha ára is és mindennek ára rohamosan emelkedett. Semmi ok sincs tehát arra, hogy a kivitelt korlátozzuk, ellenben szükséges, hogy minél többet termeljünk és minél többet vigyünk ki. Az exportnál azonban bátor vagyok rámutatni, t. Nemzetgyűlés, arra, hogy nekünk nem mindegy az, hogy melyik országba exportáljuk terményfeleslegünket, mert nem mindegy az, hogy svájci f

ranket kapunk-e vagy bécsi koronát. Erre is nagy súlyt kellene vetni, mert különösen ha Svájcot tekintem, — ahova tudvalevőleg nem lehet búzát, csak lisztet bevinni, mert Svájc csak búzát vásárol és a liszt be vitelt nem engedélyezi — én nagyon kivánatcsnak tartanám, hogy bár malomiparunk és munkásaink java azt kivánja, hegy itthon dolgoztassuk fel a terményeket, mégis nagyon kivánatos volna, hogy a lisztért ne csak Ausztriából kapjuk a jóval kevesebbet érő osztrák koronát, hanem a búzáért igazi arany valutát, svájci frankot is kapjunk. Ha magyar búza is lenne az amerikai mellett a svájci piacon, bizonyos, hogy ezáltal valutánk értéke is emelkednék. A falu népe a háború után azonnal munkához fogott ; de nem lehet ugyanezt elmondani az ipari és mezőgazdasági munkásokról, mert annyira megtévesztettek egyes lelketlen vezetők és izgatók által, hogy ez okozta a mi legnagyobb gazdasági felfordulásunkat. Ha annyit termeltek volna az iparban, amennyit a falu népe, a kisgazda termelt, bizonyos, hogy nem jutott volna ide ma sem. az óriási drágaság. A mezőgazdasági munkások is a nagy uradalmakban ugy félrevezettettek, hogy a nagy uradalmak termelése is a felére csökkent. Tetejébe jött a kommunizmus, amely teljesen megbénította a termelést. Tehát ebben keresendő a drágaság oka, nem pedig a falu népében, amely a háborúban is megállta helyét és mikor a fegyver kiesett a kezéből, azonnal vette a dolgozószerszámot és termelt, amennyit csak bírt. (Helyeslés jóbbfelől.) összegezve tehát a drágaság okait : a közvetítő kereskedelem kizsákmányolása az első, a második az ipari és mezőgazdasági munkás munkateljesítményének csökkenése, az uradalmak teljesítményének csökkenése. Az ezek ellen való védekezés a jövő termelőmunka pregrámmja. A szolid kereskedelmet támadni senki sem akarja, erre szükség van, ellenben azok ellen kell fordulni a drágaság letörésére igyekvőknek, akik nem munkával, hanem harácsolással, árdrágítással szereztek maguknak vagyont rövid idő alatt, akik csalással igyekeznek a népet leszegényiteni, koldussá tenni éó kizsákmányolni, mert amíg más dolgzik, addig ők a jogtalanul harácsolt milliókból vigan dőzsölnek. Nézzük csak meg a bárokat, a kávéházakat, a fényes mulatókat, ott mulatoznak vigan, megfizetett lapjaikbon pedig a becsületes falu népét, a gazdanépet állítják oda, mint a drágaság okozóját. A munkásság iránt nem viseltetem ellenszenvvel azért, mert annak idején megtéved32*