Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.
Ülésnapok - 1922-20
Í8 A nemzetgyűlés 20. ülése 1922. hi okirat, igazolja, bogy Károly csapatkeresztje vagy vitézségi érme van. Ha az okirat ott volt, akkor követelték az érmet ; ha a 1 ? érem volt meg, követelték az okiratot ; ha vagy egyiket vagy a másikat nem tudta felmutatni, elutasították. (Mozgás.) Aki azt mondotta, hogy három gyermekem van, attól követelték, hogy a családi értesitőt hozza magával. Akadt olyan, aki a három gyermekét bevitte és megmutatta, itt a három gyermek. (Mozgás. Elnök csenget.) Ez igy előadva csakugyan olyannak látszik, mintha nem volna komoly dolog, de tetszett volna ott a választást végignézni, tetszett volna azokat az elégedetlenkedő, türelmetlenkedő választókat hallani, hogy milyen kifakadással voltak azok, akik eljöttek oda, hogy alkotmányos jogukat gyakorolják és ott órákon keresztül rostokoltak étlenszomjan, hogy legszebb, legtisztességesebb polgári jogukat gyakorolják és akiket azután ilyen kicsinyes kortesfogásokkal elütöttek ettől a joguktól. ( Egy hang jobbról : Mégis megválasztották !) És ennek ellenére mégis megválasztottak. Ha nekem legalább háromszor annyi szavazóm nem lett volna, mint a kormány jelöltjének, bizonyára nem választottak volna meg ! Szünetet kérek ! Elnök: Az ülést öt perere felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Kérem Horváth Zoltán képviselő urat, szíveskedjék beszédét folytatni. Horváth Zoltán : T. Nemzetgyűlés ! Az általam előadott választási atrocitások oly mélységesen szomorúak, hogy azok felett egyszerűen napirendre térni nem lehet. Jóvátételt kivan az erkölcs, jóvá, tételt kivan a jogrend és jóvátételt kivannak a választók százezrei. Amikor tehát felszólalásom elején azt állapította m meg, hogy a nemzetgyűlés nemcsak törvényben gyökerező jogok miatt, de ezen elkövetett atrocitások miatt sem tekinthető törvényesnek, ugy gondolom, hogy most már ezt az állításomat bebizonyitottnak vehetem. (Zaj jóbbfelől.) T. Nemzetgyűlés ! Gróf Bethlen István ministerelnök ur az indemnitási vita bevezetésekor igen helyesen a békének, a békés munkának hangját ütötte meg. De nem tudom, hogy az igen t. ministerelnök ur és a háta mögött ülő többségi párt miképen képzeli azt, hogy itt békés munka és béke legyen, amikor arról, hogy a legszentebb jogaikban megsértett választók elégtételt kapjanak, hogy a bűnös tisztviselők elvegyék büntetésüket, hallani sem akarnak. Kénytelen vagyok azt állítani, hogy a ministerelnök ,urnák ez a felhívása nem is lehet egészen komoly. Ezt a kijelentésemet, igen t. Nemzet gyűlés, magának a ministerelnök urnák szavaira alapítom. A ministerelnök ur 1922 április 22-én intervjut adott egy külföldi újságírónak. Ebben megállapítja, hogy a kormánynak tulaj donképen évi július "hó 13-án, csütörtökön. két ellenséggel kell küzdenie : az egyik ellenség az úgynevezett legitimista párt, amely Andrássy és Friedrich képviselőtársaim vezetése alatt áll, a másik pedig a radikális vagy liberális ellenzéki párt. Ha tehát a ministerelnök urnák az a meggyőződése, — mint ahogy annak kell lennie, mert hiszen külföldi újságírónak adta ezt az intervjut — hogy nemzeti alapon álló ellenzéki párt neki ellensége, akkor t. Nemzetgyűlés, a békéről s a békés együttmunkálkodásról nem igen lehet szó. Ugyancsak ebben az intervjujában, célozván a trianoni békére, azt mondja a ministerelnök ur, hogy természetes, hogy aki az ütéseket kapja, sokkal nehezebben felejt, mint az, aki az ütéseket adta. Amint áll ez a trianoni békeszerződésre, áll erre a most lefolyt választási hadjáratra is. Itt a liberális ellenzék kapta az ütéseket, ezeket az ütéseket tehát minden j óvat étel nélkül épugy nem lehet elfelejteni, mint a trianoni békét. Kossuth mondja, hogy kiütni a kardot a kézből nem annyit teszen, mint a sziveket megnyugtatni. Tehát azzal, hogy a ministerelnök ur kiütötte a polgári ellenzék kezéből a kardot, a békét és a békés munkát nem szolgálta. Ebben az intervjujában is mondja a ministerelnök ur, hogy örömmel veszi, hogy a nemzetgyűlés termeiben meg fognak jelenni a szociáldemokraták, sói azt lehet kiolvasni szavaiból, hogy szinte édesgette a szociáldemokratákat, hogy jöjjenek be a parlamentbe. Ezzel szemben a nemzeti alapon álló polgári ellenzéket ellenségének nevezte. Meg is lett ennek az eredménye. Nem hánytoigatom ezt fel, mert meggyőződésem szerint, igenis, a munkásság képviselőinek itt van a helyük, sőt nemcsak most, de már légebben is itt lett volna a helyük, (Igaz I Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) azonban az én véleményem szerint csak ugy lehet megnyugtatni a jogaiban megsértett százezrek kedélyét és csak ugy lehet helyreállítani a békét és a békés munkát, na ez a nemzetgyűlés rövidesen, a lehető legrövidebb idő alatt megalkotja az általános, egyenlő, titkos választói jogot és azután feloszlik, hogy újra megkérdezze az országot, vájjon mit kivan. (Zaj és derültség jóbbfelől.) Bessenyei Zenó : Addig pedig ne csináljunk semmit, csak beszéljünk ! Horváth Zoltán : T. Nemzetgyűlés I Magyarországon 1910-ben már volt egy ilyenfajta választás-. Nem volt ennyi atrocitással összekötve, de mindenesetre olyan választás volt, amelynek eredményekép a megválasztott vagy megválasztottnak kijelentett képviselőház nem fejezte ki a nemzet közhangulatát, nem volt hűséges fotográfiája az országnak. (Egy hang a közéfen : 67 óta mindig • ezt mondják !) A munkapárt egységes falankszként állott az akkori kormány mögött s annak a munkapártnak nem az ország érdeke volt a íó, hanem csakis a pártérdek. (Zaj és felkiáltások jóbbfelől: Ugyan! Ugyan!) Megalkotta az úgynevezett pártabszolutizmust s minél tovább haladt az idő, minél jobban
