Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.
Ülésnapok - 1922-23
A nemzetgyűlés 23. ülése 1922. évi Julius hő 17-én, hétfőn. 115 zetgyülés együttléte alatt is a szociáldemokrata pártot kezelte. Patacsi Dénes: Csak nüánszbeli különbség van köztetek! Szabó József: Hiszen ki ne emlékeznék azokra a tárgyalásokra, melyeket a ministerelnök ur a szociáldemokrata párttal folytatott és melyekben felhívta az ország figyelmét és felhívta biztatólag a munkásság figyelmét, hogy : Látjátok munkások, hiszen én, a ministerelnök is keblemre akarom ölelni a szociáldemokrata pártot, én is szükségesnek látom azt, én is meg akarom erősíteni s ha ez igy van, akkor ti munkások egész nyugodtan mehettek a szociáldemokrata párttal, mert ha nekem jó, akkor nektek is jó. Emlékezhetünk még ezekre a tárgyalásokra. Azután ki ne emlékeznék a választójogi rendelet szabályozásánál a kerület beosztására. Láttuk, hogy a kormány a kerületek beosztását tervszerüleg ugy csinálta, hogy az a szociáldemokrata pártnak itt-ott kedvezményt jelentsen. Csak egyet említek, hogy senkise vonja kétségbe az állításomat : a tatabányai kerületet. Ki mondhatná azt, hogy a tatabányai kerületet nem ugy választották ketté, hogy egyik részében csak bányamunkások szavazzanak és igy biztosítva legyen a szociáldemokratapárt jelöltjének megválasztása. Igaz, hogy a kormány ugy gondolván, hogy : adok nektek, de biztositok magamnak is valamit, a kerületnek másik részét ugy alkotta meg, hogy ott kizárólag kisgazdák és a polgári társadalom vegyenek részt a szavazásban. (Mozgás balfelöl.) Saly Endre : A saját érdekében csinálta ugy. Szabó József : Ebben a tekintetben azonban csalódott a kormány, mert a kerületnek másik részét is elvitte egy ellenzéki jelölt. De emlékszünk a kormánynak magatartására a választások alatt. A szociáldemokrata párt nem panaszkodhatott ugy az atrocitásokról, a gyűlések betiltásáról, mint maga a kereszténypárt, mint például a mi pártunk, vagy a keresztény ellenzéknek akármelyik pártja. (Egy hang a szélsőbaloldalon : Szóval nekünk kedvezett.) Hogy mennyire kedvezett, csak egyre hivom fel a figyelmet. A keresztényszocialista párt kiadott egy plakátot, amelyben figyelmeztette a polgárságot arra, hogy a szociáldemokrata párt milyen munkát végzett 1918-ban, amikor a forradalmat hirdette, amikor a rombolásnak, pusztításnak volt a szószólója, a másik oldalon pedig bemutatta, hogy mit ígér most a szociáldemokrata párt: alkotó munkát. » Hihetünk-e neki ?« — Volt a végén a kérdés. Ezt a plakátunkot betiltották. Nem volt szabad kiragasztanunk ugyanakkor, amikor a szociáldemokrata pártnak meg volt engedve lehetetlen izgató plakátok kiragasztása. (Zaj és ellenmondások a szélsöbaloMalon.) Pikler Emil : Melyik volt az az izgató ? Tessék szöveget mondani! Szabó József: Hát ha kívánják, szöveget is mondok. Kern volt-e izgató az, hogy »ha olcsó kenyeret, drága emberéletet akartok, szavazzatok szociáldemokratára«? (Zaj a szélsöbaloldahn.) A szociáldemokrata pártnak képesplakátjai is izgatók voltak, amelyek azt a szegény munkásasszonyt ábrázolták a gyermekekkel, akik kérték, hogy »Anyám, szavazz szociáldemokratára!« A nyomort, a nélkülözést, a szenvedést tárta fel, és ugy mutatta be magát a szociáldemokrata párt, mint amely meg fogja váltani a világot. Propper Sándor : Mi nem vagyunk Menenius Agrippák! Erre nem válalkoztunk sohasem. Patacsi Dénes: Öleljétek meg egymást! Szabó József: A kormányzat tehát más elbánást tanúsított az egyik oldallal és más elbánást a másik oldallal szemben. Bebizonyithatólag látjuk, hogy igenis, a szociáldemokrata párt a kormány részéről meszemenő kedvezményben részesült. Később még hivatkozni fogok erre a kérdésre. Propper Sándor : Ez vicclapba való ! Rákóczi Ferenc: Erre volt jó a lajstromos szavazás ! Propper Sándor : Nem mi akartuk a lajstromos szavazást! (Zaj.) Szabó József : Végezetül súlyos hibát követett el a kormány szerintem, — és itt is csak a szociáldemokrata pártnak kedvezett — mikor különösen a városokban, de egyéb helyeken is egyszerre öt kormányzópártot alakított. Peidl Gyula: Amióta élünk, mindig nekünk kedveztek a kormányok. (Derültség a szélsöbaloMalon.) Szabó József : Elismerem, hogy az igen t. párt jelentőségét ez a nemzetgyűlés is túlnagyra becsüli,- elismerem, hogy sokkal többet foglalkozunk e párttal, mint kellene, de ne vegyék rossz néven, ha én foglalkozom ezzel a kérdéssel, mert talán mégis mi vagyunk egymással szemben... Rothenstein Mór : Magának fáj legjobban ez a párt! Klárik Ferenc : Mert maga csak maga van, nincs pártja! (Derültség a szélsöbaloldalon.) Szabó József : Erről lehet beszélni. T. képviselő urak, én ajánlom, hogy ne bocsátkozzunk jóslásokba. Volt idő, amikor az igen t. képviselő urak is magukban voltak, sőt egyáltalán nem volt képviseletük a Házban .. . Klárik Ferenc: Volt párt! Szabó József: ... és megvolt a reményük ahhoz, hogy idővel képviseletet kapnak. Nekünk is, ha kevés számmal vagyunk is képviselve itt a nemzetgyűlés termében, az igazságba vetett hit és bizalom erőt és reményt ad arra, hogy majd lesz idő, amikor mi a szociáldemokrata pártnak ezt a nagyszámú képviseletét nemcsak megközelítjük, hanem túl is fogjuk haladni. Ne bocsátkozzunk tehát jóslásokba, várjuk meg az idők bekövetkeztét. lő*