Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.
Ülésnapok - 1922-6
84 A nemzetgyűlés 6. ülése 1922. évi június hó 26-án, hétfon. sebb parlamenti harcok sem voltak. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Görögország ? Ott roppant egyszerű a helyzet. Talán méltóztatnak ismerni az úgynevezett előkérdés vagy question préalable intézményét. Ez sokkal rosszabb, sokkal szigorúbb minden klotürnél, minden vitát kizár, és miután a görög parlament ismeri azt, kétségtelen, hogy mi egyedül maradunk világcsúfjára teljesen ásatag házszabályunkkal, (Zaj és felMáltások a szélsőbaloldalon : Es választójogunkkal! A nyilt szavazással!) amelyet soha megtámadni, megreformálni nem engedtek. Létay Ernő : Tessék kormányrendelettel szabályozni ! Őrffy Imre : Ne méltóztassék valami egységespárti akciót sejteni az én inditványomban. Egyáltalában nem az, sőt ez bizonyos mértékig csak az én saját egyéni indítványom. Méltóztassék belátni, hogy itt egy modern reformról van szó, amelynek megvalósítása elől egyáltalán nem lehet elzárkózni. Esztergályos János: Miért nem a választójoggal kezdték ? Őrffy Imre: A választójogot összehasonlítottam azzal a választójoggal, amely annak idején volt és méltóztatnak nagyon jól tudni, hogy 580.000 az lényegesen kevesebb, mint kettő és fél millió, már pedig Batthyány képviselő ur is azt mondta, hogy ha milliók küldenek ide bennünket — pedig akkor nagy Magyarországról volt szó — az egészen más helyzetet teremt a házszabályok szempontjából is. Most tehát, mikor milliók küldtek ide bennünket, (Egy hang a szélsobaloldalon : Dehogy ! Gömbös küldte ide !) minden jogcím megvan arra, hogy a házszabályokat megszorítsuk. (Egy hang a szélsobalóldalon : Most már egy hétig semmit sem csináltunk !) Igen tisztelt Nemzetgyűlés! Nemrégiben olvastam egy nagyon érdekes filozófiai munkát, amelyben Oswald Spengler, a modernek közt a legnagyobbszabásu filozófusok egyike, a nyugati népek kultúrájának pusztulásáról ír. Spengler, egyik igen szép, szellemes fejezetben kifejti és bizonyítja, hogy különböző korok »különböző népei mennyire különböző időérzékkel birnak«. Roppant érdekesen bebizonyítja azt, hogy az ókor népeinek az idő iránti érzékük roppant tökéletlenül volt kifejlődve. , Meg vagyok róla győződve, hogy ha Oswald Spengler foglalkozott volna a magyar nép pszichológiájával, ha észrevette volna azt a patópálos politikai wirtschaftet, amely isteni nyugalommal tizenhatodrendü kérdéseket napokon és heteken keresztül tárgyal akkor, amikor az uj eseh-szlovák parlament 24 óra alatt 21 törvényjavaslatot szavaz meg, (Mozgás.) akkor azt mondta volna, hogy vannak népek az uj korban is, amelyeknek időérzéke hiányos. Pedig mindnyájan az idő igazi zsarnoksága alatt nyögünk, hiszen minden az idő kategóriája által van lekötve. Ezért szükséges, hogy azzal az idővel, amely nem a képviselő uraké, nem az ellenzéké, nem is egyes pártoké, hanem, — megint Grladstonetól fogok plagizálni — mert a parlament ideje a nemzet kincse, a legnagyobb mértékben takarékoskodjunk. (Elénk helyeslés jobbfelől.) A kisebbségi jogokat minden parlamenti érzékkel biró politikusnak abszolúte respektálnia kell. A kisebbségi jogok azonban nem mehetnek el odáig, hogy a kisebbség bármi módon meg tudja akadályozni a többségi akarat érvényesülését, de odáig sem mehet el a kisebbségi jog, hogy a közre káros, szerfelett hosszantartó időhúzásokkal olyan törvényjavaslatoknak a többségi akarat utján való szankcionálását megakadályozhassa, amelyeknek megszavazását a nemzet vitális érdekei sürgősen megkívánják. Ebben a tekintetben igenis, minden modern házszabály ismer korlátokat és ismétlem, nekünk e tekintetben nem lehet elmaradnunk, mert az idő rohanó szekere elhalad mellettünk és jaj nekünk, ha emellett a fosszilis, ásatag házszabály mellett maradunk. Úgy tudom a szociáldemokrata párt sohasem volt a korlátlan individualizmus mellett. Önök azt hiszem a kollektiv eszme nagy tisztelői és nem mennek odáig, hogy egyéni jogokat, amelyek esetleg olyan egyénekre vannak bizva, akikről sohasem lehet tudni, hogy milyen szélsőséges kategóriába tartoznak, akik esetleg talán legközelebb pszichiáter keze alá kerülnek, elismerjenek, s ezáltal elismerjék, hogy ezek jogosan akadályozhatják meg a többségi akarat érvényesülését. Ez a legsúlyosabb merénylet a kollektivitás gondolata ellen, amely azt kívánja, hogy a többségben kifejeződő közületi akarat valósággá váljék minden egyéni akarattal szemben. Esztergályos János : Meg vagyunk győzve ! Orffy Imre : Ezzel be is fejezem beszédemet, nem fogom itt az urakat tovább untatni. Elmondtam mindent, amit szükségesnek gondoltam, kifejtettem mindazt, amit a házszabályok módosításának kérdésében az igen t. ellenzék vezérférfiai annakidején elmondottak. Ezek a vezérférfiak, (Zaj és felkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon : Kik azok ?) minden egyes alkalommal amellett voltak, hogy még a Nagy Emil-féle sürgősségi szakaszokkal megjavított, megtalpalt házszabály is tökéletlen és tulajdonképen nem akadályozhatja meg azt, hogy a parlament működése elé tartósan akadályokat gördittessenek. Kell, hogy az ő érveik lelkiismereti kényszerképen hassanak kormánypártra épugy, mint az ellenzékre ugy, hogy az általam javasolt ideiglenes házszabályt — ez a házszabály sem lesz szerintem ugyanis végleges, hiszen ismét tovább kell majd mennünk •— a Ház minden hosszabb vita nélkül elfogadja. Épen ezért végére érek beszédemnek s indítványom indoklásának. Megint egy idézettel végzem. Annakidején, 1908-ban Apponyi Albert, mint felelős kormányférfiu állását kötötte ahhoz, hogy a parlament a házszabályt megszigorítsa.
