Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-5

64 A nemzetgyűlés 5. ülése 1922. évi június hó 24-én, szombaton. De én nem akarok erre kitérni. Hivatkoznék itt ma elhangzott felszólalásra, a tények, az adatok egész sorát felsorakoztathatnám, sokkal véresebb, sokkal súlyosabb adatokat, mint amilyeneket ma megemlítettek. Tényeket sorolhatnék fel, amelyek bizonyítanák azt, hogy azok a bizonyos dédelgetett szervezetek az állam, a hivatalnokok segítségével tudtak és tudnak csak működni. Szabó József: Halljuk! Ez nagyon érdekes volna! (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Türelem !) Farkas István : Erre szükségünk nincs, mert itt is látjuk és tudjuk, hogy azok a munkásnők, akiket be akartak oda kényszeríteni ezekbe a szervezetekbe, nem szivesen mentek és csak a kényszer hatása alatt teljesítették azokat a kötelezettségeket, amelyek alól kibújni nem tudtak. De elvégre is nem ez a szempont vezet engem felszólalásomban, nem erre akarok kitérni, hanem arra a szomorú, súlyos helyzetre, amely megvan, amelyben a dohánygyári munkásnők vannak. Ezekben a gyárakban az elmúlt három év alatt négyszer kaptak a munkásnők 25—25% béremelést. Ez a 25% béremelés mindig azt jelentette, hogy az sohasem állt arányban az élet megdrágulásával, tehát sohasem fedezte azokat a szükségleteket, amelyek miatt kérték, mindig alatta maradt a munkabér annak a bérmennyiségnek, annak a standardmennyiségnek, amely a munkás megélhetéséhez kell. (Ügy van ! a szélső baloldalon.) Igaz, hogy ez általában nemcsak a dohánygyári munkásnőkre áll, hanem általában az ipari és a mezőgazdasági munkásokra is az egész vonalon; azonban kétségtelen az, hogy a munkabérek, a fizetések mennyisége ezekben a dohánygyárakban olyan alacsony, olyan kevés, hogy az az állam, amely nagy kiadásokat teljesít, ennek a produktiv munkát végző munkásrétegnek sokkal jobb bért biztosithatna, mint amilyen mellett őket alkalmazza. A munkabérek igen változók és alacsonyak azon kedvezmények mellett is, amelyeket egyébként ezek a dohánygyári munkásnők élveznek. Nem akarok egyénenkint a bérstatisztikára kitérni, csak általában az összegezést, a végeredményt említem meg, azt, hogy a lágymányosi dohánygyárban az ipari munkások átlagos heti keresete 720 K 18 fillér, a férfi dohányos munkásoké 486 K 70 fillér, a női munkásoké 389 korona. (Felkiáltások a szélső baloldalon : Gyalázat! Másfél frank!) A sip-utcai dohánygyárban a férfi munkások átlagos heti keresete 465 "50 K, a női munkásoké 325 K. (Mozgás a szélső baloldalon.). Tessék most elképzelni, hogy egy munkásnőnek — s itt vannak munkásnők, akinek 2—3, sőt öt—hat gyermekük is van, akiket maguknak kell eltartaniuk — jut a kedvezményeken felül, amelyeket a gyártól kapnak, 325 korona. Mit jelent ez a 325 korona ma, a mostani rettenetes súlyos drágasági viszonyok mellett ? Hogyan tudnak ma ebből megélni? Nyilvánvaló, hogy ezeknek a munkásnőknek a helyzete annyira elmaradott, bérük annyira alacsony, hogy az első pillanatban, az első percben, amikor béremelést kértek, ezeket az igényeiket ki kellett volna elégíteni, (ügy van! a szélsöbaloldalon.) De most nézzük meg ennek a bérkifizetésnek a módját. Itt rá akarok mutatni arra, hogy olyan slendriánság van a bérkifizetés körül, hogy maga ez a körülmény már gyanússá teszi azt, hogy a bérek az akkordosoknál nincsenek rendesen, pontosan kifizetve. Minden magánüzemben, minden valamire való magánvállalkozásnál borítékban adják oda a bért a munkásoknak, amelyen ki van számítva az akkordkereset, s a munkás azt ellenőrizheti. A dohánygyárban a munkások nem kapnak semmit, az a munkásnő tartja a kötényét s abba beledobják a pénzt, de hogy mennyi az akkordkeresete, azt nem tudja, nem képes ellenőrizni, mert nem adnak neki semmiféle számadást, ellenőrzést, cédulát. Egészen hihetetlennek látszó dolog az, hogy állami üzemben, ahol a bürokrácia akkora, hogy egy magánüzemben fele akkora sincs, ez a bürokrácia nem tudja ezt megcsinálni, hogy a fizetéseket ugy adják ki, hogy az a munkás azt ellenőrizhesse. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Hangsúlyoztam és ismétlem, hogy teljes objektivitással akarom kezelni és kezelem is a kérdést és azért megemlítem, hogy ezek a munkásnők kedvezményeket is kapnak. Ezek a kedvezmények nem tesznek ki olyan sokat, de ezeknek nagyrészét azután büntetésből elvonják. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) Megkapják annak a lisztadagnak megfelelő mennyiségét, amely az ellátatlanok részére meg van állapítva. A tésztalisztet kapják 12 koronáért, a főzőlisztet 8 koronáért, a kenyérlisztet 1 koronáért. Ezenkívül kapnak még időközökben is kedvezményeket, kapnak bizonyos esetekben a családtagok részére is bizonyos kedvezményeket. Ha mindezeket figyelembe vészük, akkor is meg lehet azt a tényt állapitani, hogy azt, amit ők munkabérekben kapnak, oly csekély összeg, hogy egy családos anyának, akinek van három gyermeke, az a 325 korona egy, vagy két napra ha elég szükségleteinek fedezésére. Ezért teljesen indokolatlan az az elbánás, amelyet itt az állam ezekkel a munkásnőkkel szemben tanusit. Ami a büntetéseket illeti, nagyon sok adat van nálam, azonban ezekből csak néhányat sorolok fel. Varga Sándorné szóvátette, hogy a tisztviselők fát is kapnak, a munkásnők pedig nem ; ezért büntetésből 14 napra kizárták a munkából. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Gyalázat!) Tibolt Istvánnét négy hétre kizárták a munkából azért, mert a főmegbizott intézkedése ellen felszólalt. Beszeda Jánosné megtagadta a keresztényszocialista szervezet tagdíjának a fizetését, amiért 17 évi szolgálat után elbocsátották. (Moz-