Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-19

474 A nemzetgyűlés 19. ülése 1922. évi július hó 12-én, szerdán. Peidl Gyula: Mi lesz a gyilkosokkal? Zsitvay Tibor: De akkor ne méltóztassék követelni azt, hogy amnesztiát adjanak az emigránsoknak, hanem tessék követelni azt, hogy ők is megjelenjenek a független magyar biróság előtt, mert azt tartom, hogy aki a független biróság ítélete elől elvonja magát, — és ezt nemcsak egyedül az emigránsokra értem, hanem minden bűnösre, (Helyeslés.) — aki elbújik a büntetőbíróság Ítélete elől, az önmagáról mond olyan Ítéletet, amelyet nem lehet semmiféle amnesztiával, semmiféle orvoslással jóvátenni. (Helyeslés.) Ülnek a t. Nemzetgyűlés soraiban olyanok, akik tudják, hogy nehezebb időkben a jogrendért többet tettem, mint amennyit önök beszéltek. En mindig konkrét tényekre hivatkozom. Most is hivatkozhatom Friedrich Istvánra, aki nem az én pártomon ül. Az ő szavaiban talán meg fognak nyugodni. Peidl Gyula: Jó tanú. Zsitvay Tibor: Emiitettem bizonyos bécsi szökevényeket és eszembe jut az, hogy most egy éve, június hó 26-án, a nemzetgyűlés akkori ülésén a bécsi u. n. emigráns sajtó működését ismertette Karafiáth Jenő t. képviselőtársam, és akkor a nemzetgyűlés minden egyes tagja részéről a felháborodás vihara zúdult fel, hogy lehetnek olyan emberek, akik valamikor magyar földön éltek és akik most a magyarság életerejének elvágására működnek össze a haza ellenségeivel. Hiszem és remélem, hogy amiként akkor ez nagy felháborodást keltett, ugyanaz a felháborodás fog most is itt végigviharzani, és nem lesz a nemzetgyűlésnek tagja, aki nemhogy pártjára kelne a nemzetközi sajtónak, hanem felháborodását vissza fogja fojtani. (Halljuk! Halljuk !) A Bécsi Magyar Újság pünkösdi számáról van szó, amelyről már említést tett Viczián t. képviselőtársam. Tudjuk, kik írtak ebbe kiáltványt politikai barátaikhoz és elvtársaikhoz : Károlyi Mihály, Hock János, Jászi Oszkár, Linder Béla, Szende Pál, a magyar történelem leggyászosabb magyar alakjai. (Igaz! Ugy van!) Ebben a vezércikkben, amint Viczián t. képviselőtársam is megemlítette, arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a magyar politikának vissza kell térnie az oktobrizmus alapjára, vagyis arra az alapra, amely a magyarságot ezeréves határaitól megfosztotta, országunkat felborította, arra az alapra, amely nem a magyarságnak, hanem a környező ellenséges államoknak érdekeit szolgálta. Ha tudjuk azt, hogy ellenséges államok pénzén tartják fenn ezt a lapot, tudhatjuk azt is, miért kell ilyen érdekeket képviselnie. Ez a bizonyos cikk feljajdul az ellen, hogy itt a konszolidáció kezd megerősödni, hogy a magyar rend tisztán a magunk erejéből kezd már megszilárdulni és azután szóról-szóra a következőket mondja (olvassa) : »Kíméletlenül folytatnunk kell ennek a sötét rendszernek leleplezését és pellengérre állítását a külföld demokratikus és antimilitarista közvéleménye előtt.«' Ez a cikk tehát nyíltan bevallja, hogy külföldi beavatkozástól várja, hogy a magyar rend felbomoljék és várja, hogy ismét az idegen érdekek hatalma helyreállíttassák. (Mozgás jobbról és a középen.) Azt hiszem, a következő passzus ellen a nemzetgyűlés minden tagjának tiltakozni kell már, mert ebben olyan gyanúsítás foglaltatik, amelyet a nemzetgyűlés egyetlen tagja sem viselhetne el. A cikkben ugyanis a következők olvashatók : »Most, hogy végre akadtak, akik ezt a munkát belülről is elvállalták : a magyar emigráció lényeges mértékben tehermentesítve lett ebben az ádáz és áldatlan harcban, hogy a felszabadult energiát alkotóbb és termékenyebb feladatok felé irányithatja.« (Nyugtalanság és zaj jobbról és a középen.) Kérve-kérem a Ház minden oldalát, hogy tiltakozzék az ellen, hogy a magyar nemzetgyűlésben akad olyan képviselő, aki a külföldi emigránsoknak ezt a törekvését támogathatja, vagy azok válláról ezt a feladatot leveheti. (Igaz! Ugy van ! jobbról és a középen. ) Megengedem, hogy lehetett ezt a nemzetet tönkretenni, lehetett felosztani. Azt az álláspontot is el lehet fogadni, hogy amint Rassay t. képviselőtársam mondta, hogy nem bölcs dolog régi dicsőségünk romjain tehetetlen tüntetéseket rendezni ; ezt is koncedálom, de azt a szörnyűséget nem tudom elképzelni, ami a cikkben itt következik, hogy a magyarság lelkében szunnyadó álmokat és reményeket is ki kellessen irtani. Mert erről beszél ez a cikk, mikor azt mondja (olvassa) : »Hogy az elszakadt magyarságot egy,teljesen anakronisztikus mentalitás telíti.« Én azt látom, hogy azok, akik a cikket írták, anakronizmusnak találják mindazt, ami a magyarságnak ezer éven át szent volt, és mindazt, ami egy ujabb ezer esztendő biztos záloga, de azt elfelejtik, hogy az az igazi anakronizmus, hogy ezek a cikkíró urak magukat még mindig magyaroknak tartják. (Elénk helyeslés jobbról és a középen.) De a bécsi szökevényeknek roppant fáj ez az anakronizmusnak nevezett érzés, és azt mondják (olvassa) : »Ez az áldatlan helyzet a magyar emigrációt nagy és fontos feladatok, kötelességek elé állítja. Minél inkább köztudattá válik, hogy a magyarság régi területi integritásának helyreállítása lehetetlen ; összeköttetéseket kell tehát keresnünk és a már meglévőket« — szép a beismerés! — »ki kell mélyítenünk az utódállamoknak mindazon köreivel, amelyek csakugyan komolyan veszik a demokráciát és a népek önrendelkezési jogának eszméit. Az emigrációnak tehát egyik feladata volna az összeköttetésnek eme szálait ápolni, fejleszteni és utat nyitni a jövendő nagy konfederációjának.« (Mozgás jobbról és a középen. Felkiáltások: Hallatlan! Gyalázat !)