Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-18

A nemzetgyűlés 18. ülése 1922. évi július hó ll-én, kedden. 467 lyekkel. Ebben a kérdésben még bizonyos mértékű uj pénzemissziót is elfogadnék, ha precizen meg van állapítva a cél és biztosan ilyen produktiv feladatokra fordíttatnék. Mert az, ami csakugyan emeli a munkát, ami emeli a munka eredményeiben a társadalom produktivitását, az az igazi ellenszere a drágaságnak. Hogy mennyire igy van, annak bizonyítéka pl. a lakáskérdés. Kétségtelen, hogy ezek az árak szörnyük. De miként lehet segíteni ezen ? Valami valutáris politikával ? Lehet-e segíteni azzal, hogy drasztikus adókat vetünk ki ? Nem fogjuk-e a drasztikus adók által ezt a lakáshiányt még tetemesebben emelni, miután akkor nem fog senki sem akadni, aki házat építsen ? Nem ij észtjük-e el a tőkét minden produktivitástól ? Nem világos-e, hogy ezen a drágaságon másként nem lehet segíteni, mint házak építésévé] ? Ennek semmi más módja nincs. A kérdés csak az, ki építsen : az állam-e vagy más társulatok,, amelyeket arra rákötelezünk, vagy a magános, ha jövedelmet huz a házépítésből ? Ezek vitatható kérdések, de nem vitatható, hogy ezt a nyomort, ezt a szenvedést csakis a produktivitás emelésével lehet elhárítani. így áll ez számtalan más kérdésben is ; számtalan más kérdésben ugy áll a dolog, hogy az igazi oka a drágaságnak az, hogy abból az árucikkből nincs annyi, amennyi szükségeltetik, és ennélfogva az egyetlen, józan észnek megfelelő gondolat az : szaporítani, erősíteni a termelést, nem pedig a termelést még nehezíteni, még lehetetlenebbé tenni túlságos gazdasági megterheltetés, túlságos adók által. Különösen óvatosan kell ezeket a kérdéseket kezelni, mert azt, hogy a legjobban kigondolt adórendszer és adóprés eléri-e azt a célt, hogy a háztartás egyensúlyát helyreállítja és a pénz értékveszteségét megakadályozza, senki sem tudja garantálni. Az nem is egyedül Magyarországtól függ ; az összefügg a nemzetközi nagy kérdésekkel, a nemzetközi gazdasági és politikai kérdésekkel. Ha igaz, amit ezelőtt az egész Ház jóformán helyeselt, amikor rámutattam arra, hogy újra veszedelmes időket élünk, olyan veszedelmes időket, amikor a holnapot előre látni és megjósolni nem lehet, — ha ez igaz, akkor igaz az is, hogy teljesen illuzórius, hogy a legdrasztikusabb adósróffal előteremtett pénz képes lesz-e azt az egyensúlyt a háztartásban megteremteni és pénzünknek azt a vásárlóképességet megadni, amelyre szükségünk volna. Egész biztos azonban, 2x2=4 az, hogy ezeket a nagy adókat alig bírja el a társadalom, hogy ezek alatt összeroskad az adóalany és hogy akkor a teherviselőképessége a társadalomnak kisebb lesz. Ha tehát egy általunk előre nem látott, általunk el nem hárítható akadály következtében az az eredmény be nem állana, amelyet a mi pénzszakembereink jósolnak, akkor egy meggyengített társadalom, pénzügyileg kimerített társadalom állna ezzel a katasztrófával szemben. Holott, ha addig inkább erősítenénk a társadalmat, akkor teherviselési képessége, az az egészséges erő, amellyel a betegséggel meg tud küzdeni, nagyobb volna, mint azelőtt. És valóban nincs joguk azoknak a köröknek, amelyek Magyarország anyagi viszonyainak irányításával foglalkoznak, azt követelni, hogy vakon higyjünk nekik, mert ugyanazok az urak nekem itt is, négyszemközt is garantálták Hegedűs Lóránt kísérletének sikerét. Azt mondták, hogy az célhoz, eredményhez fog vezetni, és ha ő esetleg optimista is az időpontban, — ő pár hónapot vagy évet állapított meg — ezekben a kérdésekben csalatkozhatik, hiszen dátumokat nem lehet igy megállapítani, — ő optimista fiatal ember, — de igenis, az ő koncepciója egészséges, célhoz fog vezetni, őt támogatni kell ; az Istenért, csak nem szabad neki nehézségeket csinálni. Mit láttunk, mi volt az eredmény ? A nemzet jóval szegényebb ma, mintha nem lett volna az a kísérlet, ha nem verték volna fel mesterségesen a világpiacon a korona értékét, amikor százan és ezren veszítettek, hogy azután ugyanúgy sülyedjen a korona értéke és ugyanannyian veszítsenek megint a sülyedésnél, mint ahányan veszítettek az emelkedésnél. Meggyengült bizalommal, gazdaságilag meggyengült társadalommal állunk ma az ujabb válságokkal szemben. Ilyen körülmények között nem elég-e ez a tapasztalat ? Szabad-e megint ilyen drasztikus gyógymódnak nekivágni anélkül, hogy bevárnók azt az időpontot, amidőn legalább az entente követelései tekintetében és más külpolitikai tekintetekben is egy kissé megnyugváshoz jut Kelet-Európa ? A legnagyobb válság perceiben ilyen drasztikus eszközhöz nyúlni^ szerintem, legalább is könnyelműség. Mit kell tehát csinálni ? Nem lehet szerintem, mást csinálni, mint igenis, az adókat emelni, azonban csak addig a határig, ameddig azokat az adóalanyok elviselhetik, nem pedig addig, ameddig szükséges volna a deficit megszüntetésére. Takarékoskodni kell erélyesen, de óvakodni kell az olyan természetű takarékoskodástól, amilyen például a szerencsétlen B. lista, amikor kilökünk ennyi meg ennyi családot a nyomorba, . . . Rakovszky István : Anarchistákat nevelünk! (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Gr. Andrássy Gyula :... hogy azután oda álljanak a forradalmak élére, mert valaki, az egyik napról a másikra elveszti eddigi kenyérkeresetét s elveszti a jövőbe vetett bizalmát, igen könnyen elveszti lelki egyensúlyát is és könnyen lesz felhasználható olyan irányzatok szolgálatára, amelyek csak akkor veszedelmesek, ha az ex ofío forradalmárokon kivül az intelligencia áll azok élére. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Csak akkor volt mindig igazán sikeres a forradalom, ha ez történt. Legyünk óvatosak, vigyázzunk ebben a kérdésben is. Takarékoskodjunk, minden felesleges kiadást szüntessünk meg, de ilyen nyers eszközzel a mai viszonyok között ne éljünk. Halász Móric : Legelőször a koalíció küldte őket sétálni 1 Gr. Andrássy Gyula : Ez tisztán ráfogás volt, semmi más ! (Mozgás a szélsőbaloldalon.) 59*