Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-18

450 A nemzetgyűlés 18. ülése 1922, Kállay Tamás : Nincs is már vadaskert. Különben is a legolcsóbb hus ma a vad. (Zaj. Elnök csenget.) Farkas István : Ma is vannak vadaskertek, amelyeket ugy kezelnek, mint régen. Azt kér­dem, fizetnek-e ezek luxusadót, mert hiszen az talán csak luxus, ha valaki erre a célra több ezer holdat tart fenn a maga számára, ezt csak lehetne megadóztatni, én pedig ugy tudom, hogy ezek ma is mint rét vagy erdő vannak meg­adóztatva. Minthogy pedig ezeket ma is csak ez alá a fogalom alá vonják, ezek ma is csak azt a kis összeget fizetik, amelyet annak idején a rét vagy erdő fogalma alatt rájuk megálla­pítottak. Van tehát még adóalany, és ha azt akarjuk, hogy kievickéljünk, ha azt akarjuk, hogy itt mindenki áldozatot hozzon, tessék ezeknek is áldozatot hozni. Hiszen vannak birtokok, magam is ismerek nagybirtokot, papi birtokot, amelyre ráfizetnek, ismerek ellenben 40 holdas gazdasá­got, amely 200.000 korona jövedelmet hajt. Ez attól függ, hogyan gazdálkodnak, attól is, hogyan van berendezve, de az állam szempontjából, amikor ilyen nagy terhekről s az újjáépítésről van szó, ez egyáltalán nem közömbös dolog. Ha az állam bele tud nyúlni egyéb kérdésekbe, akkor olyan gazdasági és adópolitikát kell foly­tatnia, hogy kényszerítse a többtermelésre a birtokosokat, kényszerítse őket arra, hogy több jövedelmet hozzanak ki birtokukból. (Zaj a jobboldalon.) Ha ez ellen zúgolódnak az urak, és ha nem fogják megcsinálni, akkor ebből bor­zasztó bajok lesznek. Mert akkor meg kell nyitni a határokat, akkor tessék a kivándorlást engedélyezni, hiszen miért gyömöszöljük itt agyon az embereket, ak­kor tessék megengedni, hogy kimenjenek az or­szágból. (Egy hang jobbfelöl: Amerika nem engedi! Zaj.) Itt most arról van szó, hogy nemzeti szempontból dolgozni kell, s ami itt­hon van, azt kell kihasználni, termékennyé tenni, ebben kell többet dolgozni, többet ki­hozni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. Zaj jobb­felöl.) Egy, a többtermelést inauguráló közgaz­dasági politika, amely ugy a mezőgazdaságra, mint az iparra nézve szükséges, egy mélyre­ható, okos szociálpolitika képes ezt az országot előbb re vinni, rekonstruálni és újra felépíteni. Szijj Bálint." Tizenhat órás munkaidő mellett ? Farkas István: Idézek önnek gazdag, mil­liomos gyárosoktól, akik ezerszámra foglalkoz­tatnak munkásokat és maguk mondják, hogy nekik nem kell hosszú munkaidő, mert az nem jelent hasznot nekik, hanem csak a rövid mun­kaidő, mert rövidebb munkaidő alatt többet le­het termelni, jobban ki lehet a munkaerőt hasz­nálni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Rakovszky István : Igaza van ! (Zaj. Elnök csenget) évi jultus hó 11-én, kedden. Farkas István : A hosszú munkaidőről tehát mi nem tehetünk, tessék megtanulni a polgári nemzetgazdaságtant, tessék elővenni azokat a dolgokat, amelyeket nem a szocialisták irtak, hanem amelyeket polgári gyakorlati emberek és tudósok állítottak össze s amelyekben megálla­pítják, hogy a hosszú munkaidő nem gazdasá­gos, hogy a rövid munkaidő, az egyfolytában végzett munka most legújabban a leggazdasá­gosabb és ezt követik mindenütt. Szijj Bálint: Minálunk ezt nem tudják. Majd mikor kipereg a búza, az hasznosabb gaz­dálkodás lesz? Farkas István : Ne tessék itt az aratást figyelembe venni, mi nem értjük ezt az aratásra ; mi meg fogjuk ismertetni azt, hogy az aratás egészen más probléma. Ne tessék minket olyan szűk látókörűnek nézni, hogy mi ehhez a kér­déshez nem konyitunk és nem értünk. (Zaj.) Most engedjék meg, hogy egy másik kér­désre, a közszabadságok kérdésére rátérjek. (Halljuk! Halljuk! half elől.) Engedjék meg ezt annál is inkább, mert a választásoknál kezdtem. Nekem ÉiZ ÉL véleményem, hogy a választás olyan valami, amikor a népesség megnyilatkozik. Sze­rintem a választás az egyetlen mód, amelyen keresztül le kell csapolnia és érvényesülnie kell minden irányzatnak. Szerintem R.Z R-Z állam csi­nál helyes politikát, amely lehetővé teszi pol­gárai, lakosai számára azt, hogy a legegyszerűbb módon, a legtitkosabb módon nyilváníthassák politikai véleményüket. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az az állam csinálja jól, amely ezt a rendszert bevezeti és ehhez ragasz­kodik. Ha itt arra hivatkoznak, — aminthogy szoktak rá hivatkozni — hogy a magyar nép még nem érett meg erre a választójogra, ha a magyar népet mindig lebecsülik... Kiss Menyhért: Nevetséges beszéd! Farkas István : ... ez felülről terjesztett tudatos félrevezetés, mert magát a népet akar­ják ezzel ámítani. Csakhogy nem igy van. Aki megnézi Anglia történetét, aki megnézi Svájc történetét, aki megnézi Németország legutóbbi, a háború előtti évtizedének történetét, (Mozgás a jobboldalon.) — tessék belemélyedni, tessék ennek szociális vonatkozásait megnézni, tessék a pártforrongásoknak, párturalmi törekvéseknek tényeit megnézni — az meg fogja látni, hogy ezek­ben az országokban a politikai érettség csak azért fejlődhetett annyira és csak azért alakulhatott ki olyan tökéletessé, mert volt egy olyan beren­dezkedésük, amely a választásoknál lehetővé tette a polgárságnak a szabad akaratából való megnyilatkozást. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez tette őket éretté, s ha önök az emiitett áll láspontra helyezkednek, akkor mindig, még ezer esztendő múlva is azt fogják mondani, f hogy a magyar nép éretlen a választójogra. En pedig ezt tagadom, mert a magyar nép érett a vá-

Next

/
Thumbnails
Contents