Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-17

418 A nemzetgyűlés 17. ülése 1922. évi július hó 10-én, hétfőn. határozat sem, amelyet hogy a belügyminister ur megváltoztat, egészen biztosra veszem. Nagy Emil : No, látja ! Rainprecht Antal : Bocsánatot kérek, most a vármegyéről van szó, közbeszóló t. Nagy Emil képviselőtársam és barátom, a vármegyéről és nem egy személyről, nem magáról Rakovszky Ivánról, aki miután az ügy meg lesz világit va, persze intézkedni fog, mert hasonló esetben egy humánus embernek intézkednie kell. Én a vármegyével és azzal kapcsolatosan, hogy mindig csak az őserőt, a régi nemesi jelleget hangoztatják, kivánatcsnak jeleztem, hogy a közigazgatás a haladó kornak a humanizmusból sarjadó igazságait konstatálja, mert, akkor elmaradna a kérdések mostani megoldása ami a humanizmus korszakában kétségkivül kivánatos lenne. Az ügy előzménye az, igent, uraim, hogy egy asszony, Ktuli Lajosné, Érsekújvárra kivánt kijutni kis gyermekével együtt. Ennek az asszonynak férje a kommunizmus alatt csak ugy, mint igen sokan, valami irodai szolgálatot teljesített. A kommunizmus letörése után persze ellene is vádat emeltek, az ügyészség azonban kénytelen volt a vádat elejteni. A férfit ennek ellenére Haj máskénre vitték, ahol olyan pechje volt szegénynek, hogy mindjárt az első nap, miután abban a teremben, ahol elhelyezték, egypár kommunista •—mert hiszen ilyenek is voltak közöttük — rakoncátlan magaviseletet tanúsított, végigverték az egész termet, mire ez az ember megszökött s utolsó levele óta nem is hallott róla hirt az asszony. Időközben az asszonynak megszületett a kisgyermeke, t. i. mikor férje elhagyta, 6 hónapos várandóságban volt. Az asszony most ki akar jutni Érsekújvárra, mert tüdőbeteg, nem tud dolgozni s ott jómódú rokonai vannak, akik fentartásáról gondoskodnának. Útlevelet kért s bár az éhhalál elől akart oda kijutni, az alispáni határozat következő indokkal tagadta azt meg (olvassa) : »Véghatározat stb. Folyamodót elutasitom, mert a magyar királyi államrendőrség veszprémi kapitánysága azon okból, mivel nem tartható kizártnak az, hogy folyamodó a kommün alatti magatartásából kifolyólag internált és megszökött s most esetleg Cseh-Szlovákiában bujkáló férjét szándékozik meglátogatni, az útlevél kiadhatását nem véleményezi«. Én igazán szeretném, t. uraim, ha végre a keresztény címletek egy utón járnának a keresztény morállal is. A házasság szentsége egyenesen megköveteli, hogy még ha ig}

7 lenne is, mint ahogyan ez a — megengedem — kettős vélelem szól, akkor is a hitestárs a vele törvényesen és egyházilag is megesküdött hitestársát követhesse. A bürokratizmus, az ősi tartalomból és nemesi nedvből táplálkozó megyei bürokratizmus azonban elüti vagy elütné ezt az asszonyt jogától, ha igy lenne is és kizárja, hogy ő a társadalomnak újra hasznos gyermeke lehessen. Mert hiszen ha ez a nő kommunista érzelmekkel van szaturálva, nem fognak-e ezek az érzelmek elutasittatása után még inkább izmosodni ? Biztosra veszem, hogy a belügyminister ur megváltoztatja ezt a határozatot, de ha nem tenné, akkor kérdem, hogy ez a nemesi vármegyei bürokratizmus mennyiben szolgálja azt a keresztény eszmét, amelyet egyesek a címben még ma is fentartani kivannak. (Felkiáltásoka középen : A lényegben, nem a címben I) És ha már erről beszélek, meg kell kérem Nagy Emilt, képviselőtársamat, hogy hagyjuk csak meg a liberalizmust ugy, ahogy van. En t. i. attól félek, hogy ha az elé is oda tesszük, h°gy »keresztény«liberalizmus, akkor sem a kereszténység nem fog soha találkozni a liberalizmussal, sem vice versa. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon. Közbeszólások baljelöl : Kérj szünetet !) Igen t. képviselőtársaim, felkérésére szünetet vagyok kénytelen kérni ! Elnök : A képviselő urnák joga van szünetet kérni képviselőtársai biztatása nélkül is, ha fáradtnak érzi magát. Rainprecht Antal : Kérem, én nem. érzem magamat fáradtnak. Aki igazságos ügyet szolgál, az nem fárad el olyan hamar. (Zaj baljelöl. Ralijuk! Halljuk ! a jobboldalon.) Elnök '. Akkor méltóztassék folytatni. Rainprecht Antal : És mivel még mindig a keresztény címadományozásról van szó, legyen szabad, mélyen t. Nemzetgyűlés, tisztáznom azt, hogy ez a két cím, ez a két fogalom, hogy »kereszténység« és »nemzeti«, nem szükségképeni ikertestvérek, nem is járnak szükségképen mindig egymással egy vágányon. A kereszténység egy hatalmas, nagy nemzetközi szolidaritás, amelynek hitéleti tekintetekben — és csakis ilyen tekintetekben — uralkodnia kell a másikon, miként ezt a Jezsuita-rend abszolút internacionális megszervezése is elegendőképen bizonyítja. A nemzeti érzés, a nemzeti elv pedig az, hogy a haza szolgálatába állítsunk minden tényezőt, minden értéket, kipréseljük abból mindazt, ami a hazára nézve hasznos és konzerváló lehet. Láttuk azonban, t. Nemzetgyűlés, hogy ez a két fogalom ellentétesen halad, ahelyett, hogy egymás mellett haladna. Egyik képviselőtársam már megemlítette itt azt a hitéleti szempontból sajnálatos és röstelendő tényt, hogy hadifoglyainkat az orosz földről legnagyobb részt a szabadkőművesség szállíttatta haza, amelynek soraiban persze a zsidók is nagy számban képviselve vannak. Ez hitéleti szempontból lehet ok arra, hogy piruljanak, de a nemzeti érzés szempontjából mindenképen örvendetes, mert a fődolog az, — itt t. i. machiavellisták is lehetünk, mondván, hogy a cél szentesíti az eszközt — hogy a mi édes testvéreink idehaza vannak. Itt van azután a Pedlow-eset. Pedlow több milliárddal gazdagította a gyermekakciót. Veszprémben is nagy intézményt létesített, több millióhoz juttatta a veszprémi gyermekmenhelyet és a kórházat is, s talán ezért tartom kötelességemnek, hogy mint veszprémi képviselő e helyen is adózzak a Magyarországot elhagyó és hazájába visszatérő Pedlow kapitány emlékének. Amit Pedlow tett, azt fanatikus, bigott hitéleti szemüveggel nézve a