Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-17

À nemzetgyűlés 17. ûîêse 192, az nem mesterkélt erő, hanem az emberiségnek legtöbbször ugyan fel nem ismert, sőt tagadásba vett materiális törvényszerűsége, a népvándorlásban megnyilvánuló egyéni szabadságnak kezdetleges, de viharos kitörése, majd később a humanizmusnak és az ezzel kapcsolatos reformációnak ezrek és ezrek vérévé vált és megváltott szelleme feltartózhatatlanul halad előre. A múlt század polgárjogának ma már embereszmének, az emberiség szociális érvényesülésének és az ehhez fűződő szociális átalakulásnak, a népek szellemi, erkölcsi és gazdasági egymásrautaltságának az átérzése ma tagadhatatlanul korszellem. Egy megoldás van csak; ezt felhasználnunk, értékesitenünk kell! Felhasználnunk és kiópitenünk kell a gondolatot. Nem ellentétes ez a nemzetek történelmével, mint ahogy azt egyik-másik t. közbeszóló képviselő ur hiszi, sőt az emberiség összérdekére nézve egyenesen kívánatos. A fejlődésnek fokozata ez, az emberiség testéből vált gondolat ez, mellyel ugy vagyunk, mint az édes, szerető anya törvénytelen gyermekével, akit nem visz magával soirékra, korzóra, bálokra, de otthon legelső, szive szerinti dolga, hogy keblére ölelje. Nem kell ehhez különös tanulság, csak a józan parasztész, hogy meglássuk, hogy a pusztító világháború által is siettetve ez a korszellem keres elhelyezkedést. Egy ujabb integrálódási korszak előtt állunk, még pedig — mondhatnám — a harmadik integrálódásunk korszaka előtt. Az első volt a családnak a törzsbe való egyesülése, a második a törzseknek az államban való egyesülése. Gyönyörű példa erre a másodfokú integrálódásra dicsőséges emlékezetű nagy királyunknak, Szent Istvánnak nagyszerű államalkotó munkája. Ha a hét törzset annak idején magára hagyja, nem egyesíti, ha az ő nagy állambölcseleti koncepciója nem alkot a hét törzsből államot, az a hét törzs is elpusztul és elpusztul vele persze a magyar is. A sajátos nyugati viszonyok, de a keleti torzsalkodások között csak igy állhatta meg helyét a magyar. A törzsi sovinizmus, akárcsak ma is a sovinizmus, persze tiltakozott addig, ameddig lehetett az integrálódásnak az általuk akkor is bizonnyal internacionálisnak jelzett megoldása ellen. Hiszen jól tudjuk, hogy Koppány fellázadt, fegyvert ragadott Szent István ellen, és épen az én városom mellett, Yeszpém mellet verte le Szent István Koppányt és darabolták testét négy részre elrettentő például. Szent István történelmet teljesített; nem bukhatott el. Koppánynak és az akkori sovinisztáknak, a régi előjoghoz ragaszkodó u. n. ébredő vezéreknek kellett bukniok. Létay Ernő : Akkor Koppány Gyulának hívták, most meg Gömbös Gyulának hívják. (Derültség ~bálfélöl.) Rainprecht Antal : Annál kevésbé szeretem, ha személyeket nevezünk meg ennél a talán inkább elméleti vitánál, mert ez véleményem !

. évi július hó 10-én, íiéifon. 413 szerint inkább rontja a tárgyilagosságnak azt az összértékét, amellyel nem a személyek szempontjából, hanem mint Apponyi t. képviselőtársam mondta, tisztán a közkép szempontjából tartom szükségesnek a kérdést megvilágítani. Szent István királyt az akkori kor gyűlölte, de ha létezett volna akkor ez a kifejezés, destruktívnak nevezte volna talán. Az akkori kor, az I. század Szent Istvánról nem emlékszik meg elismeréssel. Szent István kultusza tulajdonképen csak Szent László idejétől kezdődik és csak a mai kor dicséri az ő hatalmas, nagy állambölcseleti koncepcióját. A harmadik integrálódási korszakot a rémes világháru sietteti most. Kétséget nem szenved, hogy a lövészárkok és Deckungok fertőjében, az ekrazit robajában, a puskapor füstjében, az emberi roncsok vércafatjában, a legtudatlanabb a legparányibb ember is egy hatalmas, nagy világszem— leletre ébredt. A vérgőz mocsarából kiformálta magának — ha még erről ma nem is beszélünk, de él a népek szivében és lelkületében — az egy igaz Isten gondolatát, az embereket összetartó egy igaz és közös Istenség nagy eszméjét. Megborzad a múlt egyoldalú nevelésétől, mely mesterségesen szítja a gazdasági érdekellentéteket, embermilliókat és milliókat kerget a romlásba, anélkül, hogy annak okát tudta vagy akarta volna adni. Megszületik a népek lelkületében az emberi együvétartozás, az emberi méltóság gondolata és világszelleme, mely ellen küzdhetnek egyes kormányok, mely ellen aljasán vétkezhetik a francia u. n. Clemenceau-féle politika, melyet ládbal liporhat átmenetileg az u. n. cseh álkormányzat, de saját népeik fogják megnyitni azt az utat, mely igenis, a nemzetek egyesüléséhez, a népek testvériségén át a nemzetközi megvalósuláshoz vezet. Ez az eszme nem pusztítja el a nemzeti gondolatot, mert hiszen az egység, a nemzet, a haza marad, csakhogy véleményem szerint nem a nemzeti gondolat lesz a vezérlő, hanem a nemzeteken uralkodó magasabb, egyetemesebb, mondjuk európai érdek. Ebben az egyesülésben azután virulhat és pompázhatik a nemzeti gondolat továbbra is. Nem vagyok optimista. Ne tessék azt hinni, hogy talán valami pacifista beszédet mondok most itt; sem Jászival, sem pedig a pacifizmussal foglalkozó s igen tiszteletreméltó Giesswein t. képviselőtársamnak ezzel a témájával nem kívánok foglalkozni. Ne tessék hinni, hogy olyan optimista vagyok, mikép azt higyjem, hogy ez az integrálódás a világbékét jelenti. Nekünk számolnunk kell ebben az ujabb integrálódásban is a mi gazdasági és kulturális életünktől még elütő, azzal talán ellentétes más gazdasági és kulturális érdekegységgel is, melyekkel hogy mi módon és mikor létesül majd az integrálódásnak egy további, talán negyedik fejezete, azt talán Pythia sem tudná megmondani. Nekünk azonban ily messzire nem kell menni. A ma emberének a ma ós a holnap