Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-16

388 À nemzetgyűlés 16. ülése 19.2.2. évi július hó S-án, szombaton. tam meg, a dolog abban maradt, illetve meg sem indult ez az átképző kurzus. így jutottunk oda, hogy ezernyi tisztviselő a B-listára került, még pedig ugy, hogy június közepén tudta meg, hogy július 1-ére el van bocsátva, fizetése redukálva van ; választania kell nyugdij vagy végkielégítés között, ami azt jelenti, bogy választania kell éhbér és néhány ezer korona között, amellyel csak egynéhány hónapig tengetheti életét. Ellenben abszolúte nem adnak a kezébe semmit, amivel valamiféléké pen megpróbálhatná a mai életben való elhelyezkedést. Ezt a súlyos mulasztást még mindig helyre lehet és szerintem helyre is kell hozni. Akkor, amikor mi arról beszéltünk, hogy az államnak redukálnia kell a tisztviselői létszámot, soha arra nem gondoltunk, bogy a tisztviselőket az utcára tegyük. Soha arra nem gondoltunk, hogy az állam előzetesen ne próbáljon gondoskodni ezeknek az elhelyezkedéséről Sohasem gondoltuk, hogy a B-listára való helyezés azt jelenti, hogy márólholnapra ezer és ezer ember kenyér nélkül marad, a legkétségbeejtőbb anyagi helyzetbe jut és martalékául dobták oda azoknak, akik ezt a lelkiállapotot igen könnyen fogják kihasználni. A B-lista összeállítása sem kelthet megnyugvást, összeállítják a hivatalfőnökök. Amint ministeri székből is halottuk emlegetni, azok is emberek, akiket elfogultságok és indulatok vezetnek és akik néha tévedhetnek is. Erre vezethető vissza, hogy a B-lista körül óriási tévedések és igazságtalanságok vannak, mert azt nem tekinthetem egyébnek, mint tévedésnek, hogy egy hadiözvegy, akinek férje hősi halált halt s akinek két gyermeke van, ő maga tanitónő, a B-listára került és elbocsáttatott. Nem tekinthetem másnak, mint tévedésnek, hogy . . . Rakovszky István : Hogy Eckhardt ministeri tanácsos lett ! (Derültség. Zaj.) Gömbös Gyula: Megérdemelte ! Rövidesen itt fog ülni ! Haller István : Nem tekinthetem másnak, mint tévedésnek, hogy egy hat- vagy nyolcgyermekes családapa kerül a B-listára és abszolúte nem, tudja kieszelni, hogy hat vagy nyolc gyermekét hogy tudja eltartani. Az is csak tévedés lehet, hogy B-listára kerül egy tanitónő, aki 100%-os rokkant férjét tartja el, aki egyszersmind súlyos beteg s állandó ápolásra szorul. Lehetne az esetek százait felsorolni ; tessék az érdekeltek panaszait meghallgatni ; mindegyik alkalmazotti réteg azt fogja mondani, hogy a saját rétegén belül is százával vannak a súlyos igazságtalanságok, vagy, mondjuk, fatális tévedések. A B-lista tehát igy meg nem maradhat ; azt revizió alá kell venni, mert igazságtalanságot az állam nem követhet el épen azokkal szemben, akiken anélkül is óriási sérelem esik azzal, hogy alkalmaztatásuk megszűnik. Mert hiszen mit keresett a tisztviselő a magyar állam szolgálatában ? Azt nagyon jól tudta, hogy vékony kenyeret fog 1 kapni — s csak egyetlen dolog volt, ami csábigulásra, még akkor sem, ha egyébként gazdaságilag és politikailag teljesen konszolidálva volna. A másik tétel, amelyet szintén nem lehet vitatni, hogy a nemzet termelő rétege nem képes egy akkora csak másodsorban produkáló réteget ellátni, amelyet el kellene látnia a megcsonkult Magyarországon ; nem képes akkora terhet viselni a producens oldalon, amekkorát viselnie kellene, ha ezt az osztályt emberi sorsban akarná eltartani Az egyik oldalon áll tehát az, hogy az intelligencia megmentése nemzeti feladat, (Helyeslés.) a másik oldalon pedig áll az, hogy a megcsonkult Magyarország ne legyen kénytelen viselni olyan terheket, amelyek viselésére — azt hiszem magam is — képtelen. Itt tehát a kérdés az, hogy a két ellentétes álláspontot és érdeket össze kell egyeztetni, hogy az intelligencia megmaradjon és exisztenciáját biztosittassék, fejlődése lehetővé tétessék, másrészt, hogy viszont a producens osztály vállairól a teher egy része levétessék. A B-listára való tétel és az elbocsátás, ugy látszik, ezt a kérdést akarná megoldani. A megoldás azonban abszolúte nem szerencsés, mert valamelyes tehertől megmenti ugyan az országot, de viszont ezernyi-ezer exisztenciát dob oda a végpusztulásnak. Ezernyi-ezer embert dob oda olyan áramlatok prédájául, amelyek el fogják őket sodorni és ők a maguk intelligenciájával erőt fognak adni olyan törekvések számára, amely törekvésektől okunk van félteni az állam konszolidációját, a gazdasági rendet, a magyar nemzet életét. Nagyon meg kell tehát gondolnunk, hogy lehet-e és szabad-e több ezernyi intelligens exisztenciát máról-holnapra kitenni az utcára anélkül, hogy gondoskodni próbáltunk volna arról, hogy hogyan segitsük ezeket megfelelő exisztenciához, hogyan adjunk módot arra, hogy az uj viszonyok között elhelyezkedjenek. Minister koromban voltam bátor a ministertanács elé egy tervezetet terjesztem, amelyet annakidején Zielinszky Szilárd m,űegyetemi tanár, később a Közmunka Tanács elnöke, segitett kidolgozni ; e munkába bevontuk a magyar ipari, közgazdasági és tudományos életnek igen sok számottevő faktorát. Az volt a célunk ezelőtt közel két esztendővel, hogy átképző kurzust szervezzünk az állami tisztviselők számára. Azt szándékoltuk, hogy kifogjuk oktatni őket sok mindenféle praktikus életpályára. Kivántunk könyvelőtanfolyamot szerveztetni ; művezetőkké, munkavezetőkké akartuk őket képeztetni, nyelvtudáshoz akartuk őket juttatni ; szerelőket akartunk kiképezni és más efajta iparágakhoz tartozó képesítést akartunk adni, amelyet az intelligens ember hamar megtanul s amelynek segitségével az életben el tud helyezkedni, sőt, amint utána jártunk, a körülöttünk levő országokban, főképen a megszállott területeken is el tudtak volna ily módon helyezkedni, amivel olyan nemzeti célt tudtak volna szolgálni, amely ránk nézve megbecsülhetetlen érték lehetett volna. Mindössze egy millió koronát kértem erre a célra. Nem kap-