Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-14

 nemzetgyűlés 14. ülése 1922. Most azonban rátérek a lakáskérdésre. Előrebocsátom, nem ismerem a nagyvárosok lakásrendszerét, azonban ismerem a lakásrendeletet részben, ha nem is egészben. Ez idő szerint lakásrendelet, amely fennáll, nem felel meg a viszonyoknak, annál is kevésbé, mert a lakásbérlők és a lakástulajdonosok közt a lakásbérszerződés viszonya teljesen megszűnt. Nem köti a szerződés sem a bérlőt, sem a \ ulajdonost és igy nem hivatkozhatik egyik fél sem a szerződésre, hanem ahelyett külö-külön jogot vindikál magának ugy az egyik, mint a másik és ebből olyan ellentétek származnak, hogy egy udvarban, egy háznál lakó egyének halálos ellenségévé válnak egymásnak. Nem hivatkozhatik az a — röviden mondva — lakó arra: nézd te háztulajdonos, a szerződés ezt tartalmazza, neked nem szabad tovább menned. Viszont nem hivatkozhatik a háztulajdonos sem arra : nézd kérlek, neked a szerződés többet nem enged meg, csak ennyit — mert most minden a rendeleten alapszik, így tehát a háztulajdonosok vidéken, falvakon, hogy protekció utján, vagy igazság utján — ezt nem firtatom — megszabaduljanak lakóiktól, kidobják a kemencét, csinálnak bele jászolt, leütik a kéményt, hogy többé a lakásrendelet a nyakukra lakót ne vigyen. Ez szerintem igen helytelen dolog, mert ezáltal lakáshiányt, lakásnyomort idézünk elő, pedig annak a megoldására iparkodunk munkálkodni azt hiszem általában mindnyájan, hogy már egyszer tüntessük el a vagonlakókat, hogy hagyjuk a vagonokat a saját hivatásuk "utján futni. Ha azonban igy marad a rendelet, ez nem vezet erre az eredményre, ha nem csináljuk szerződési alapon a lakásviszonyok rendezését és a rendeletet nem változtatjuk meg. Ha ez igy marad, akkor eredményt nem várhatunk s akkor talán még több vagont kell nyugállományba helyezni és lakókkal ellátni. Nagyon sok eset van ilyenféle. Hangsúlyozom, hogy nem ismerem a városok lakásmizériáit, de lent nálunk a falvakon igen sok baj van a lakásokkal. Épen mielőtt eljöttem legutóbb, egy kis vasutasember jött hozzám panasszal, hogy mig Erdélyben volt, volt egy fél háza Orosházán, a másik fele a sógoráé volt. De a sógora megcsaládosodott s ő kénytelen volt lemondani a fél házról, mert ketten egy házban nem fértek el. Eladta a fél házat és jóhiszeműen vett égy másik házat. Most azonban, mert szerződés nem köti sem a háztulajdonost, sem a lakót, a szegény nyomorult vasutas nem tud még csak udvarának istálójába sem berakodni, mert azt mondja aző bérlője, hogy ő nem tartozik kimenni. Jó, a rendelet azt mondja, hogy nem tartozik kimenni, azonban mikor ez az ember panaszra ment a hatósághoz, azt mondták neki: te eladtad a fél házadat, neked ki kell menned, de a tulajdonodba nem. szabad bemenned. Ez egy kicsit visszhatásu. En azt a tanácsot adtam az illető vasutasnak, — mert hazamenekült ErdélyNEMZETGYÜLESI NAPLÓ. 1922—1926. —- T. KÖTET. évi július íió 6-án, csütörtökön. 305 bői s most Orosházán van — hogy keressen egy lakást és bivja fel a hatóság figyelmét arra, hogy van egy lakás, viselje az átköltözési fuvardíjat, akkor az ellen panasza nem lehet senkinek. Nem tudja megcsinálni, mert ahol eddig voltak lakható lakóházak, azokat átalakították istálónak, telerakták holmi építkezési anyagokkal, hivatkozva arra, hogy majd akarnak javítani, ott vannak már az anyagok. Bár egy kicsit abszurdumnak látszik, azonban a lakáshiányt ilyenformán a rendelet idézte elő s a rendeleten kivül előidézte még a luxus is. Ismerem a saját falumat és tudom, hogy ezelőtt 10—12— 15 esztendővel, amikor még nem volt lakásnyomor és szerződésen alapultak a lakás jogai, akkor elég volt bizonyos egyéneknek kétszobás lakás, ma azonban tudok egy olyan úriembert is, akinek négyszobás lakása volt, de az kicsi neki és még a másik utcában egy lakótól egy szobát kivett albérbe. A gazda, a tulajdonos pedig, aki a háborúban oda volt s addig a felesége kinn lakott •— de azóta a családja felnőtt, gyermekei iskolakötelesek — nem mehet be az udvarába, mert annak az úriembernek joga van ahhoz a másik utcai lakáshoz is. Én azt mondom, hogy ezt a nagy lakásínséget, ezt a lakásmizériát meg lehetne szüntetni a rendeletnek olybá való módosításával, — eltekintve a városoktól, mert nem tudom, milyenek a városiak igényei •— hogy falvakon, ha már nagyon sokat akarunk, bizonyos egyéneknek háromszobás lakás elegendő legyen, de azt hiszem, ami g ilyen lakásmizéria van, mindenkinek elég volna kétszobás lakás. Varsányi Gábor : Dcsztíg elég ! Csizmadia András; Azok a gazdák, akiknek 7—8 családjuk van, 9—10-ed magukkal megvannak egy szobában, legjobb esetben két szobában. (Ugy van ! Ugy van ! a középen.) De előfordulnak a rendelet alapján olyan esetek is, amelyekről megint külön kell beszélni. Egy embernek van Orosházán egy házikója, van benne 10 szoba, 3 konyha. (Felkiáltások. Nem is házikó az !) Négy szoba ebből ki van adva egy öreg, 70 éves özvegyasszonynak, akinek soha családja nem volt és nincs ma sem., csak a környezetével, két nőszemélyzeti cselédjével lakik a 4 szobás lakásban. A ház alsó részén két szoba szintén ki van adva bérbe, azonban négy egymásba nyíló szobát fentartott a tulajdonos. Jött a hatóság, a tulajdonostól, bár az családos ember volt, elvette a szobát, ugy hogy egy folyosóra jártak, egy konyhában főztek. Az öreg aggmenyecskének pedig (Derültség.) mind a négy szobáját nyugton hagyták, pedig külön bejárattal birt minden kétkét szoba. Varsányi Gábor : Menyecskének külön bejárat kell ! (Derültség.) Csizmadia András : Tudniillik azt mondja a hatóság, hogy a lakót nem lehet bántani, csak a ' háztulajdonost. 39