Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.
Ülésnapok - 1922-12
220 A nemzetgyűlés 12. ülése 1922. évi július hó 4-én, kedden. nemzetgyűlés helyeslése mellett fejtett ki, hogy intézményesen meg kell valósítani a magyar polgári demokráciát. (Helyeslés.) Hiszen, t. képviselő urak, ha nagyon nehéz időket éltünk is át és sokat szenvedtünk is az utolsó tiz esztendő alatt, viszont kevés nemzedéknek jutott osztályrészül az, hogy eseményekben és tanulságokban oly gazdag két lusztromot éljen át. Nekünk most már az a feladatunk, hogy nyitott szemmel, előítélet, elfogultság nélkül nézzünk végig az eseményeken és vonjuk le azokból a tanulságokat, szem előtt tartván Pál apostol hires és bölcs mondását: »Mindent megvizsgáljatok, s ami jó, azt tartsátok meg.« Ennélfogva nekem biztos meggyőződésem az, hogy a konkrét törvényjavaslatok tárgyalásánál ki fog tűnni, hogy a polgári pártok között oly mélyreható ellentétek, amelyek az elkeseredett küzdelmet indokolttá tennék, nincsenek, csak meg kell kezdeni a munkát és nem kell az ellentéteket fokozni. Ma már, ha naivnak és a politikában teljesen járatlan ember nyilatkozatának is tetszik a mondásom, mert ón politikával soha nem foglalkoztam, nyíltan kimondom azt a nézetemet, — hangsúlyozva azonban, hogy ez egyéni vélemény, amit senkivel előre meg nem beszéltem — kimondom azt, hogy r én a királykérdésben sem látok okot arra, hogy a pártok e kérdés miatt elkeseredetten egymással szembeálljanak. En a magam részéről átéreztem megboldogult koronás királyunk iránt a hódoló allatvalói hűséget és tiszteletet. Nyíltan kimondom, hogy meg tudtam érteni azt, hogy olyan kiváló és nagy férfiak, mint Andrássy Gyula, Gratz Gusztáv, Sigray Antal mélyen szenvedtek azért, hogy egy általuk nemesnek és szentnek tartott állásfoglalásért, amit kötelességszerűnek véltek, fogságba kerültek. De volnék bátor a legmélyebb tisztelettel megkérdezni tőlük, a nagy férfiaktól, én, a jelentéktelen ember, hogy ők nem érezték-e át azt, amit átérzett az egész ország közvéleménye, hogy a kormányt micsoda borzasztó felelősség, micsoda borzasztó lelkiállapot terhelte abban az időben, és nem tudták-e megérteni azt, hogy a kormányt, amelynek tagjai elvégre kifogástalan, jó magyar emberek voltak, és amelynek élén akkor is egy lobogó hazafiságu, nagy magyar ember állott, eljárásában egyedül és kizárólag és tisztára az ország végső pusztulásáért való aggodalom irányította. (Úgy van ! Ugy van!) Ha pedig ez így van, amint hogy igy is van, és ha kétségtelen az is, hogy ma belpolitikai és külpolitikai okoknál fogva a királykérdés épen nem aktuális, akkor én a magam részéről mélyen fájlalom azt, hogy ez a kérdés egymással oly élesen szembeállítja az ország vezetésére hivatott azokat a kiváló férfiakat, akik között más ellentét talán nincs, amit az is bizonyít, hogy az októberi események előtt, ha nem is egy pártban, de egy irányban együtt tudtak működni és dolgozni. A nemzeti egységre pedig — ezt érezzük mindnyájan ós mégsem felesleges hangoztatni — a legnagyobb mértékben szükség van. A feladatok oly nagyok és a nehézségek oly rendkívüliek, hogy csak lelkileg meg nem hasonlott nemzet képes azokat a feladatokat megvalósítani és a nehézségeket leküzdeni. A ministerelnök nr a napokban egész tömegét tárta fel előttünk a kész és készülőfélben lévő törvényjavaslatoknak. Munka tehát rengeteg vár reánk. Engedtessék meg nekem, hogy most köztisztviselői működésem és tapasztalataim alapján a jelen javaslat kapcsán bátor legyek rámutatni egypár körülményre. (Halljuk! Halljuk!) Igen t. Nemzetgyűlés! Az első ezek sorában néhány társadalmi osztálynak a legnagyobb megélhetési nehézségekkel, a legnagyobb nyomorral való küzdelme. (Ugy van ! Ügy van !) Nem akarom részletezni a középosztály helyzetét, mert azt mindnyájan ismerjük, sőt annak közülünk többen mi is részesei vagyunk ; nem az ipari munkásokét, mert azoknak helyzetét a szociáldemokrata párt t. tagjai és a keresztényszocialista képviselő urak ismerik a legjobban ; hanem arra vagyok bátor felhívni a t. Nemzetgyűlés figyelmét, hogy ma Magyarországon az ipari munkásokénál is sokkal rosszabb és nehezebb megélhetési viszonyok között élnek, különösen a mi vidékünkön, a Tisza-Maros szögén, a mezőgazdasági munkások. (Ugy van!) Hogy ez a kérdés igen fontos, mutatja az, hogy mindjárt az egységespárt alakuló ülésén szükségesnek látta a földmivelésügyi minister ur erre felhívni a figyelmet, és hogy azóta interpellációban két képviselő ur, Zeőke Antal és különös részletességgel és alapossággal Dénes István képviselő ur foglalkozott ezzel a kérdéssel. A munkahiány nagy volt már a múlt évben is, de nagyon sok munkás maradt aratórész nélkül, kukoricatörés pedig a mi vidékünkön egyáltalában nem is volt és a munkahiány nagy ma is. A munkabérek a megélhetési viszonyokhoz aránytalanul olcsók, a drágaság egyre fokozódik. Egy földmíves napszámos, ha munkája van, keres naponkint 100—150 koronát. (Mozgás és éllenmondása bal- és a szêîsobaloldalon. Felkiáltások : 60— 70 koronát keres!) Azért annyi kenyeret vehet, amit maga megeszik, maga fogyaszt el, hol van még a családja, hol van a ruházkodás, hol van a lakás, tüzelőanyag és egyéb szükséges cikk megszerzése? (Mozgás a szêîsobaloldalon. Felkiáltások : Miért nem fizetnek a földbirtokosok többet ?) Nem alamizsnát kérnek, hanem munkaalkalmat és munkát, amelynek keresetéből tisztességesen megélhessenek. (Mozgás a szélsőbalon. Felkiáltások: Munkát kérnek! A munka ad kenyeret.) Magam részéről nagyon kérem a földmivelésügyi minister ur, a közélelmezési minister ur és a pénzügyminister ur állandó jóindulatát ós kérem az egész t. Nemzetgyűlés figyelmét a mezőgazdasági munkások iránt. (Mozgás.)
