Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-11

206 A nemzetgyűlés 11. ülése 1922. évi július hó 3-án, hétfőn. nem, és az volt a vád alapja, hogy az illető az államot az adónál becsapta-e, igen vagy nem. Nálunk nevetnének azon, ha valaki ezirányban indítana pert és senkit társadalmi utón egyetlenegy kaszinóból sem zártak ki azért, mert az illető az adónál súlyosan becsapta az államot, és társadalmilag ezt igazán nem tekintik valami súlyos vétségnek vagy bűnnek, sőt ellenkezőleg, Magyarországon egész természetesnek tartják azt, hogy nem szabad bevallani az adó alá eső jövedelmet, hanem lényegesen kevesebbet kell bevallani. Ebből ered az adókivetések téves módja, ahol mindig figyelemmel vannak arra, hogy senkisem vallja be tényleges jövedelmét s ezért magasabban állapítják meg az adót, ugy hogy ha véletlenül akad valaki, aki becsületes vallomást tesz, arra annyi adót sóznak rá, hogy legközelebb már ő is meggondolja, vájjon őszintén bevallja-e jövedelmét vagy sem. Az adót tehát nem lehet függővé tenni attól, vájjon valaki önként bevallj a-e jövedelmét, hanem más utón keli meghatározni, még pedig ugy, hogy mindenkinek tényleges jövedelme megállapítható legyen s ezután a jövedelem után lehessen rá kiróni a megfelelő adót. E tekintetben elég, ha csak Ausztria példájára utalok, ahol a munkásság nem zárkózik el az adófizetéstől, ahol minden egyes munkás hetikeresetéből levonják az adót, amit zúgolódás nélkül meg is fizetnek, mert tudják, hogy a magasabb társadalmi osztályokban lévők, mondj uk a bankigazgatók, gyárosok vagy földbirtokosok is legalább ugyanolyan arányban hozzájárulnak az állam fentartásának költségeihez, mint ők, a munkások. Természetesen mentesíteni kell a létminimumot s nem szabad a legszegényebb osztályokat adókkal megterhelni, mert hiszen ezek az adók nagy mértékben hozzájárulnak egy ujabb drágaság felidézéséhez. Ennek a kormánynak adópolitikája nem más, mint a drágaság folytonos fokozása, a drágaságnak valóságos mesterséges tenyésztése. (Felkiáltások jobb felől : Ausztriában is igy van !) Az eredményt, i. az, hogyha a munkásnak megdrágítják megélhetését, akkor kénytelen elmenni munkaadójához és több fizetést kérni. Ha az állami tisztviselőknek vagy magántisztviselőknek megdrágul megélhetésük, ők is kénytelenek elmenni ahhoz a vállalathoz, az állami tisztviselő az államhoz és kénytelenek fizetésük felemelését kérni. A fizetést emelik is, de rendesen nem olyan arányban, mint ahogy a drágaság fokozódott. Az ilyen emeléseknél kapott fizetéstöbbletet pedig senki sem tarthatja meg magánál, hanem azt, amivel magasabb a fizetés, áthárítják ismét a fogyasztókra, ugy, hogy egy pár hónap múlva megint jelentkezik a drágaság s az a munkás, az a tisztviselő kénytelen ismét bér- és fizetésjavitásokat kérni. Herrmann Miksa: Ausztriában is ugy van! Peyer Károly *. Ha felemeli a kormány a cukor árát, ha a vámtételek emelésével megdrágul a textiláru, akkoi a munkásság kénytelen magasabb bért kérni. A bányamunkások bérének emelése eredményezi a szénárak felemelését, az maga után vonja a Magyarországon termelt iparcikkek árá^ nak emelését, a vasúti tarifa felemelését stb., ami végeredményben ismét odavezet, hogy senki abból a péznből, amit kap, megélni nem tud. Ez az adópolitika tehát nem fog megnyugvásra vezetni és nem alkalmas a drágaság megszüntetésére sem, sőt egyenesen arra vezet, hogy a drágaságot fokozatosan és folytonosan emelje, s hogy az úgynevezett drágasági hullámok egyre rövidebb és rövidebb időközökben jelentkezzenek. Ha ezt az adópolitikát folytatják, akkor rövidesen bekövetkezhetik az, ami Ausztriában van, hogy senkinek bérét nem, lehet tovább, mint egy hóra megállapítani, s a rrumkabéreket és fizetéseket mindig havonta, bizonyos tabellák alapján kell megállapítani aközben megdrágult megélhetéshez mért arányban. Ilyen adópolitikát folytatni végzetes hiba és katasztrófa volna, mert nem lehet a legközelebbi alkalommal, ha majd az állami tisztviselők fizetését ismét emelik, a forgalmi adót 3%-ról 6%-ra emelni. (Felkiáltások balfelől : Tervbe van véve I) A forgalmi adó életbeléptetése mai formájában is átlagban 20%-os drágaságot idéz elő, mert ezt az adót a fogyasztó nem. egyszer, hanem négyszerötször fizeti meg, s a nagykereskedőtől kezdve le az utolsó közvetítőig mindenki megfizetvén forgalmi adóját, a végső eredmény voltaképen akkor jut kifejezésre, amikor a fogyasztó azt az árucikket megvásárolja. Nagy tehertétel a költségvetésben a tisztviselők kérdése is. Magyarország e tekintetben nincs jobb helyzetben, mint a többi legyőzött államok. Sőt nemcsak hogy nem vagyunk jobb helyzetben, mint például Ausztria, hanem talán bizonyos mértékben még rosszabb a helyzetünk, mert nálunk a megmaradt tisztviselők létszámát szaporította az a körülmény, hogy a megszállott területekről nagy tömeg tisztviselőt kiutasítottak, akik most az állam nyakába szakadtak, amely kénytelen őket eltartani. Én nagy hibának tartom, hogy annak idején a kormányok azt az utasítást adták a megszállott területeken lévő tisztviselőknek, hogy az esküt ne tegyék le. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon. Felkiáltások jobbfelől : Nem kaptak ilyen utasítást.) Ez végzetes hiba volt, amely utóbb sok száz milliójába és milliárdjába került az államnak. (Ugy van balfelől és a szélsőbaloldalon. Mozgás a jobboldalon.) Végzetes hiba volt például a vasúti tisztviselőknek és a vasutasoknak azt mondani, hogy ne tegyék le a hivatali esküt, aminek eredménye az, hogy egész tömegek zúdultak vasutasokból Magyarországra, (Egy hang jobbfelől : Nem kaptak direkt ilyen utasítást !) s ma azokon a kisegitőállomásokon, ahol azelőtt egy málházó teljesített mindössze szolgálatot, ott látunk három aranyrozettával egy vasúti állomásfelvigyázót vagy állomásfőnököt és a rangban utána következő tisztviselőknek egy egész légióját, akik az unalomtól azt sem tudják, mit csináljanak.