Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-10

178 A nemzetgyűlés 10. ülése 1922. ben pedig uj szabályozást hozzanak. Épen ezért a következő interpellációt intézem a kormányhoz. (Felkiáltások balfelöl: Hol van a kormány ?) Szilágyi Lajos : Fumigálja a nemzetgyűlést ! Legalább egy meghatalmazott minister legyen itt ! H

aller József (olvassa) : »Hajlandó-e a kormány 1. a semleges területen fekvő ingatlanok megmunkálása céljából való határátlépési igazolványok kiállítását egyszerűsíteni s azok kiadását az illető községi elöljáróságra bizni ? 2. Intézkedni aziránt, hogy a magyar fenhatóság alatt álló területen lakó földtulajdonosok (Zaj. Elnök csenget.) a semleges területen fekvő ingatlanaik mezőgazdasági művelésére akadálytalanul közlekedhessenek, terményeiket a semleges területről behozhassák s a gazdálkodás rendje szerint szükséges dolgokat ugyanezen ingatlanokra ki is vihessék külön felsőbb hatósági engedélyek nélkül ? 3. Zsira község panaszát az ottani vámőrszolgálat ellen sürgősen megvizsgálni és orvosolni ?« Elnök : Az interpelláció kiadatik a kormánynak. (Felkiáltások balfelől : Hol a kormány ?) Következik ? Petrovics György jegyző: Fábián Béla: Fábián Béla : T. Nemzetgyűlés ! (Zaj. Elnök csenget) Az Oroszországban túszként visszatartott hadifoglyok hazahozatala tárgyában, a csóti hadifogolytáborban történtek és a hadifoglyok illetményeinek kifizetése tárgyában jegyeztem be interpellációt, A tegnapi délután folyamán azután — remélhetőleg hiteles értesülés alapján — egyes lapok megirták azt, hogy Oroszországgal legutóbb kötött egyezmény értelmében 200, Pétervárott visszatartott magyar hadifogoly túsz útnak indíttatott és július hó 15-ig a hazaérkezésük várható. En abban a reményben, hogy a lapoknak ez a közlése a valóságnak megfelel, a túszok hazahozatalának kérdésével nem is óhajtok tovább foglalkozni, csak arra akarom még feihivni a külügyminister ur és a honvédelmi minister ur figyelmét, hogy Oroszországban vannak még hadifoglyok, akik ugyan nem túszként tartatnak vissza, de akik Krasznojarszban és különösen Turkesztánban a kirgiz pusztákon a világtól teljesen elmaradt helyeken tengetik életüket azért, mert az örökös forradalmi viszonyok következtében senki sem törődik velük. Nekem tehát az volna a kérésem a külügyminister úrhoz, hogy azon országok szervei utján, amelyeknek keze elér Turkesztánba is, törekedjék arra, hogy ezeknek a hadifoglyoknak is mód adassék, hogy Jiazájukba visszatérjenek. Áttérek ezután interpellációm második részére, a csóti hadifogolytáborban történtekre. Mielőtt ezzel a kérdéssel foglalkoznám, kénytelen vagyok ismertetni az oroszországi hadifoglyok szerepét Oroszországban, különösen a vörös uralmat megelőző időben s a vörös uralom alatt azért, mert a csóti hadifogolytáborban minden hadifogoly ellen — mondhatnám kivétel nélkül — épen az Oroszországból érkezett feljelentések alapján vizsgálat indíttatik meg, amely vizsgálat évi július hó 1-én, szombaton. talán az ott jelenlevő fiatalemberek működése következtében, vagy pedig más okokra visszavezethetőleg sokszor olyan keretek között mozog, amely egyáltalán nem felel meg egy kultur állam érdekeinek és nívójának. Elsősorban — mint mondottam — kénytelen vagyok két példáját elmondani az oroszországi magyar hadifoglyok hazafiságának és örülök, hogy ezt itt a nemzetgyűlésen mondhatom el, azért, mert mindkét tény érdemes arra, hogy megörökíttessék és a gyermekek részére iskolakönyvekbe vétessék fel, hogy jövő nemzedékek tanuljanak e szegény szenvedő emberek hazafiságából. Az első eset az 1916. esztendőben történt meg, amikor az orosz kormányzat összegyűjtötte Barnaul városában az összes szibériai magyar szabókat azzal, hogy az akkor előnyomulásra készülő orosz hadsereg részére fehérneműt és ruhát fog varratni. A magyar hadifoglyok ezt megtagadták, pedig nagyon szegény, szenvedő emberek voltak ezek, megtagadták a kormány kérésének teljesítését, mire a parancsnok Barnaulban összpontosította őket azzal, hogy abban az esetben, ha nem tesznek eleget a kormány parancsának, a totzki fogolytáborban, mely Oroszország legtifuszosabb tábora volt, foglyák őket elhelyezni. Erre a hadifogoly magyar szabók, akik munkásemberek voltak, azt mondották, inkább mennek a totzki fogolytáborba, de még sem teljesitik a kormánynak ezt a kívánságát. (Élénk helyeslés balfelől.) Erre megjelent a táborban a magyar hadifogoly-legénység között egy magyar vöröskesztes nővér — a neve, ugy-e teljesen mellékes, hisz ő csak hazafias kötelességét teljesítette — és az ott egybegyűlt 400 magyar szabónak azt a tanácsot adta : minthogy itt élet és halál kérdéséről van szó, igenis menjenek és dolgozzanak az oroszok részére. Erre a szabók kijelentették, hogy ők saját testvéreik ellen, akik a frontokon vannak, nem hajlandók az orosz hadsereg részére ruhákat és fehérnemüeket szállítani. Erre a magyar szabókat egytől egyik beszállították a totzki hadifogolytáborba. Hogy ott mi történt velük, arról később leszek bátor szólani, mikor a totzki eseményekről fogok beszélni, de tény az, hogy ez a 400 ember, mint a magyar hazafias gondolkodásnak a mártírja halt meg a totzki hadifogolytáborban, mert nem akartak dolgozni az oroszok részére. (Mozgás a baloldalon.) A másik eset Taskendben történt, ahol kétféle fajtája volt a hadifoglyot nak. Magam is jelen voltam. Ott voltak legnagyobbrészt a przemysl-i hadifoglyok. Ezek két csoportra voltak osztva. Az egyik csoportban voltak a mesteremberek, azok dolgoztak künn a városban különféle kis műhelyekben, az egyik dolgozott mint szabó, a másik mint bádogos, a harmadik a lakatosműhelyben, mindenkinek megadták a lehetőséget arra, hogy foglalkozásának megfele-