Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-10

zárták a mindennapi szükségletre rendelt kommerc-porcellánedény-tányérokat. Erre a csehek visszavágtak azzal, hogy egyszerűen beszüntették a bor behozatalát Magyarországból. Amikor a valutánkat akarjuk javitani s amikor feleslegünk van borban, erős, pezsdülő közgazdasági életnek válhatott volna alapjává sok részben borkivitelünk. Számos ilyen eset van, ez csak egy példa. Azért, hogy a Budafokon lévő egyetlen zománcozott-edénygyárunkat védje, a kormány kitiltja a cseh árut, amely jó és olcsó lett volna s amelyet nem kellett volna olyan drágán megfizetnünk, mint a budafoki gyár gyártmányait. Ezért teljesen megbénították borkivitelünket. Dénes István : Ezt hívják iparpártolásnak ! Rupert Rezső : De még csak azért sem lett volna szükség erre, hogy a budafoki gyárat megvédelmezzük, mert behozhatjuk a jó és olcsó zománcedényt és mégis értékesíthetjük kevésbé jó gyártmányunkat annak folytán, hogy közelebb vagyunk a Balkánhoz, tehát vasúti tarifában bizonyos belső védelmünk van s igy kivihettük volna legalább is olyan drágán, mint ahogy a budafoki gyár eladja Szerbiába, ahol nincs ilyen gyár, — Romániába is, csakhogy Szerbiával és Romániával szemben is különféle indokolatlan prohibitiv rendszerek, meg nem okolt tilalmi rendszerek állanak fenn s nagyon természetes, hogy ők is represszáliákkal dolgoznak és Románia, Szerbia, azonkívül Csehország is, ahol általában szabad az import, csak bizonyos tekintetben van megkötve, megtiltják a bevitelt. Ott állunk, hogy ezekkel az országokkal nincs meg az organikus összeköttetésünk, nincs meg azért, "mert rövidlátó vámvédelmi politikánkkal útját vágjuk még annak is, hogy onnan a szükséges áruk bejöhessenek, az itt nem szükségesek pedig oda kimehessenek; útját vágjuk annak is, hogy elégséges nyersanyaggal láthassuk el iparunkat. Most pedig azt nyersanyaggal el nem látván, lehetetlenné teszik, hogy a magyar ipar exportképes legyen, hogy az itt értéktermeléssel foglalkozhassak, a semmiből is értéket, aranyat hozva létre, boldogulhasson, (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Ez a politika ideig-óráig tarthat s jó lehet arra, hogy a pénzzavarral küzdő kormánynak időről-időre megtöltse a kasszáját, hogy legyen mit elköltenie, végeredményben pedig ez a nemzet elpusztulására fog vezetni. Ilyen politikát, ilyen ellenséges frontot alkotó kereskedelmi politikát folytatván a környező államokkal szemben is, nehezen hiszem, hogy azok az egyezmények, amelyek szükségessé válnának arra, hogy a gazdasági életünk szabadabbá legyen, — hogy itt a közgazdasági élet igazán felpezsdülhessen, megerősödhessék, — létrejöhessenek ; nehezen hiszem, hogy ilyen szűkkeblű eljárások mellett, amikor sokrészben a monopóliumok védelme és a protekció az oka annak, hogy kereskedelmi politikánk olyan, kodást, ezt a rablógazdálkodási politikát, ezt a luxust, ezt a pazarlási rendszert, akkor az ő terveiből sem lesz semmi sem. A t. pénzügyminister urnak elsősorban a közgazdasági élet talpraállitását kell célul maga elé tűznie, meg kell erősítenie a forrást magát, ahonnan az adók jönnek és szaporodnak ; mert ha nem védi, nem erősiti azokat, akik a terhet viselik, ha nem lesz itt egy olyan jogrend és nem lesz meg az a lélektani helyzet is, amelyben ez a a termelés megindulhasson, akkor az adótörvényeivel nem igen fog sokra menni. S nem fog sokra menni velük akkor sem, ha azt a külkereskedelmi politikát, amelyet eddig a kormány követett, meg nem változtatják. T. Nemzetgyűlés ! Igen rövidlátó az a kül* kereskedelmi politika is, amelyet a mi kormányunk már évek óta folytat. A tilalmi rendszerekkel, a behozatali és kiviteli tilalmakkal megkötött export- és importforgalom ezt az országot tönkre fogja tenni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a kiviteli, külkereskedelmi politika csak arra jó, (Egy hang a szélsőbaloldalon : Kiviteli panamák!) hogy a pénzzavarokban szenvedő kormánynak napról-napra mégis bizonyos bevételi kontingenst beszállítson, de végeredményben tönkreteszi az országot. ( Ugy van ! a szélsobalóldalon.) A pénzügyminister ur most beszól arról, hogy a szomszéd, környező államokkal kereskedelmi egyezményt kell kötni. Ezzel ugyancsak elkésett, mert ha ez csak most jut eszükbe, akkor szörnyülködve kell arra gondolnunk, hogy milyen óriási nagy bün az, amelyet elkövetnek e nemzet ellen, ennek a nemzetnek gazdasági élete ellen. T. pénzügyminister ur, nemcsak az ország olcsóbb ellátásának volt akadálya az, nem volt okos a mi kiviteli és behozatali politikánk, vámpolitikánk, hanem a magyar ipart is megállította, mert hiszen nem tudtunk elég nyersanyagot behozni, amelyet azután feldolgozva nagy értéktermelést vihettünk volna végbe és esetleg a Balkán-államokba vagy keletre nagy kiviteli forgalmat tudtunk volna berendezni. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Annak illusztrálására, hogy micsoda külkereskedelmi politika folyik itt s mennyire nem lehet ennek folytán ennek az országnak az államháztartását sem rendbehozni, egy példát hozok fel: (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Méltóztatnak tudni, hogy csak rengeteg sok felpénz fizetése árán lehet ide valamit behozni és hogy kivitelünk mennyire meg van bénítva azzal, hogy súlyos, nagy kiviteli illetéket kell fizetni még olyan cikkek után is, amelyeknek kivitele bátran lehetséges anélkül, hogy az ország ellátását zavarná. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. ) Csak egy példával világítom meg ennek a külkereskedelmi politikának a lehetetlenségét. Egy napon — nem tudom, fennáll-e még ez a rendelet, de hosszú ideig fennállott — kizárták a cseh zománcozott edényt az országból és kiA nemzetgyűlés 10. ülése 1922. évi július hó 1-én, szombaton.