Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-8

1ÏG A nemzetgyűlés 8. ülése 19.2.2. évi június hó 28-án, szerdán. ségszerüen nekem kijáró álláspontot, hogy hideg és objektiv pont legyek a szenvedélyeknek esetleg egymás között való viharában. (Helyeslés.) Ennélfogva először is kijelentem, hogy egyrészt köszönettel vagyok, hogy méltóztatott alkalmat adni következő néhány megjegyzésem elmondására, másrészt azonban nagyon sajnálom azt, hogy ebben az egyébként tárgyánál fogva fontos interpellációban azt a csomagolási rendszert méltóztatott használni, amelyet ugy neveznek, hogy tüskével köritik magát a dolgot. (Ugy van ! Ugy van ! a középen.) Azt gondolom, hogy erre objektive igazán nincs szükség. Tüskével csomagolni valamilyen kérdést kellemetlen, mert megsérti az ember tenyerét, másrészt kellemetlen annak is, aki átveszi, mert tüskével kell bánnia, amikor a csomagot felbontja. Ami már most a kérdés velejét illeti, azt méltóztatik tőlem kérdezni, hogy van-e tudomásom arról, hogy a debreceni és bizonyos más kerületi pénztáraknál az orvosok munkája megállott és ennek következtében — ha tényleg igy van — bajok álltak elő. Mindenekelőtt tisztelettel bátor vagyok azt megállapítani, hogy a múltra vonatkozóan talán nem egészen méltóztatik ismerni a kérdés egész komplexumát, mert hasonló jelenségek voltak a múltban is, akkor is, amikor a munkásbiztositó pénztár önkormányzata teljes tavaszában virult, (Ugy van! Ugy van ! a jobboldalon.) és amikor az igen t. párt, amelyhez a képviselő urnák tartoznia szerencséje van, magát ezt az önkormányzatot a legnagyobb dicséretekkel halmozta el. Györki Imre : Egy városban volt húsz év alatt ! Barla-Szabó József : Békés vármegyében ! Vass József népjóléti és munkaügyi minister : Méltóztassék megengedni, hogy azzal az apodiktikus állítással, hogy most vannak ilyen nyugtalanságok, mig máskor sohasem voltak, szembeszegezzek csak annyit, hogy ez nem egészen felel meg a tényeknek. (Mozgás.) Ami magát a kérdést illeti, hogy van-e erről tudomásom, kijelentem, hogy van tudomásom róla. (Halljuk ! Halljuk ! a jobboldalon.) Az orvosszövetségekkel való tárgyalást — méltóztatik tudni, hogy kettő van — nem hivatali elődöm vagy elődeim kezdték, tehát a felfüggesztett önkormányzatnak ezt a hatáskörét nem kívánták a maguk részére kisajátítani, ellenben utasították az egyes munkásbiztositó pénztárakat, hogy saját hatáskörükben, amint az elő vagyon írva, próbáljanak meg szerződni az orvosokkal. Szemközt találták azonban magákat a két orvosszövetséggel, közülök különösen az egyikkel, amelyik viszont a maga részéről nem volt hajlandó másféle eljárási módba beleegyezni, mint csak abba, hogy központilag, tehát szervezett módon történjék ez a megegyezés. Akkor azután az történt, — Budapestről nem beszélek — hogy a vidéken egyik-másik helyen, ahol a pénztárnak nem sikerült az orvosokkal megegyezniök, és pedig az orvosszövetség ellenállása következtében, maguk az orvosszövetségek fordultak hivatali elődeimhez azzal a kérelemmel, hogy vegyék kezükbe a kérdés megoldását. Ami a kérdés velejét illeti, anyagi kérdésről van szó. Hivatali elődöm a legmesszebbmenő előzékenységgel próbálta ezt a kérdést kioldani, igen nagy jóakarattal és mondhatom, hogy az ügy iránt való igen nagy tisztelettel és szeretettel is a pénztárak teljesítőképességéhez mérten felajánlott igen nagy összeget az orvosszövetségnek azzal, hogy ha esetleg szükség lesz rá, az állam hozzájárulását is igénybe fogja venni. Nem akarom untatni a részletekkel az igen t. Nemzetgyűlést, (Halljuk ! Halljuk 1 a jobboldalon.) azonban a pénztári bevételnek 7 százalékáról volt szó, mint olyan összegről, amelyet az orvosok részére felajánlottak. Azt méltóztatnak tudni, hogy az orvosok munkájuk szerint két kategóriába oszlanak. Vannak úgynevezett rendelő, intézeti orvosok, és vannak azután ambuláns, beteglátogató orvosok. A rendelő orvosok anyagi szempontból kétségtelenül előnyösebb helyzetben vannak; az ambuláns orvosok különösen fáradságosabb munkájuk révén némi hátrányban vannak. Én most hirtelennem tudokemlékezetbőlegész pontos statisztikával szolgálni, a referádákból azonban emlékezem arra, hogy amikor feltettem a kérdést, hogy az orvosok anyagi díjazása — Budapestet kikapcsolom — a vidéken körülbelül minő pénzbeli határok között mozog, akkor azt mondották nekem, hogy a legalacsonyabb díjazást kapják — ha jól emlékszem — Hódmezővásárhelyen, a legmagasabbat pedig Miskolcon, és hogy a két pénzhatár — méltóztassanak megengedni, hogy csak nagy számokat mondjak — körülbelül 30 és 55 ezer korona között mozog. Ebben a pillanatban nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy el tudnám bírálni azt, hogy ilyen tiszteletdíjjal szemben mekkora orvosi munka áll. Ennek következtében nem vagyok abban a helyzetben, hogy Ítéletet mondhassak az orvosszövetségnek vagy az orvosoknak ez irányú törekedéséről s hogy vájjon indokolt-e, hogy még nagyobb tiszteletdíjat kapjanak. Erre a részletkérdésre, valamint minden más, ezzel az egész kérdés-komplexussal kapcsolatos kérdésre vonatkozólag, méltóztassanak engem a mostani fejtegetés kötelezettségétől felmenteni azért, mert hiszen talán csak egy hete vagyok ennek a tárcának élén, ennek következtében egy ilyen kérdés-komplexust minden vonatkozásában — megvallom őszintén — még nem tudtam áttanulmányozni. Különben is ez az egész hét, amióta népjóléti minister vagyok, majdnem kizárólagosan a készülő lakásrendelet tárgyalásával telt el, úgyhogy alig volt még másra érkezésem. A debreceni pénztárnál tényleg baj van, amint nekem jelentették, t. i. ott nem sikerült