Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-8

96 A nemzetgyűlés 8. ülése 1922, '. évi június hó 28-án, szerdán. ségünk folyamán rá fogunk mutatni az e téren elkövetett és ma is fennálló mulasztásokra, risszaélésekre, hibákra és oktalanságokra, mint a drágaság okaira és követelni fogjuk a kor­mánytól és a mögötte álló többségtől, hogy mindezeket az okokat szüntessék meg. (Helyes­lés a szélsobaloldalon.) Eá fogunk mutatni azokra az okokra és akadályokra, amelyek hátráltalják a gazdasági élet vérkeringését ; köve­telni fogjuk az akadályok elhárítását, hogy az ipari munka és a kereskedelmi forgalom meg­indulhasson és szabadon kifejlődhessék, hogy a mezőgazdasági termelés fokoztassék. 3. Követelni fogjuk a fokozatos jövedelmi, vagyon- és örökösödési adózást, az adóterhek csökkentését, a fogyasztási adók és a forgalmi adók eltörlését, (Helyeslés a szélsobaloldalon.) a megélhetésre szükséges jövedelem teljes adó­mentességét, a mai nagybirtokos érdekeket szol­gáló kataszteri földadó eltörlését és e helyett a földérték, illetve telekértékadó bevezetését. He­lyeslés a szélsobaloldalon.) 4. A belső béke és rend érdekében köve­telni fogjuk a demokratikus szabadságjogok biz­tosítást, a numerus clausus megszüntetését,... (Zaj és felkiáltások jobbfelöl : Olló ! Helyeslés a szélso­baloldalon.) Kiss Menyhért: Munkás szempontból ? Nem zárja ki a magyar munkásságot! Részesedést követeljenek a gyári jövedelmekből ! Farkas István: A civilizációnak előföltétele a tanszabadság ! Peidl Gyula : . . . szóval a teljes tanulási szabadságot és lehetőséget, . . . (Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Peidl Gyula : ... a megtorlatlan bűncselek­mények, ezek között Somogyi Béla szerkesztő, Bacsó Béla hirlapiró és Cservenka Miklós párt­titkár meggyilkolásának törvényes megtorlását,... (Helyeslés a szélsobaloldalon. Felkiáltások jobb­felöl: Hollán Sándorét.) Farkas István: Azt megtorolták! Szabó István (sókorópátkai) : A dunapataiak, az ártatlanok, a pincekinzások ! (Zaj.) Elnök : Csendet kérek képviselő urak ! Mél­tóztassanak a képviselő urat csendben meghall­gatni. Egyelőre méltóztassanak a házszabályok­hoz alkalmazkodva, a szónokot nyugodtan meg­hallgatni és megjegyzéseiket a vita sorára fenn­tartani ! (Zaj.) Peidl Gyula : ... a kivételes hatalom — 1912 : LXIII. te. — azonnal való megszünte­tését, az ez alapon létrejött intézkedések, intéz­mények, jogszabályok hatálytalanítását, első­sorban teljes politikai amnesztiát, ugy a börtön­ben sínylődőknek, mint a még eljárás alatt levőknek az otthonuktól, családjuktól, exiszten­ciájuktól megfosztott elüldözötteknek.« (Zaj a jobboldalon.) Fáy Gyula : Kun Béláéknak és a bécsi emig­ránsoknak ! Peidl Gyula: »A gyorsított eljárás alapján hozott összes büntetőügyek sürgős revízióját. Az internálás és a rendőri felügyelet teljes meg­szüntetését. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon és a középen.) A jogaikban és exisztenciájukban sértett állami, városi, községi és egyéb alkalma­zottak, tisztviselők és munkások ügyeinek revi* sióját, a jogtalanul meghurcoltak rehabilitálá­sát.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Farkas István : Es a bűnösök megbünteté­sét! (Zaj.) Peidl Gyula : »Ellenezni fogjuk a főrendiház visszaállítását, mert felfogásunk szerint ez az elavult intézmény ellenkezik a modern demokrá­cia alapelveivel (Igaz ! Ugy van ! a bal- és szélso­baloldalon.) Az államforma kérdésében ragasz­kodunk a népszavazáshoz, (Helyeslés a bal- és szélsobaloldalon.) mert ennek a súlyos és érzé­keny problémának megoldása csak ezen az ala­pon lehetséges. Minden más megoldás, vagy arra irányuló kísérlet, csak hátráltatja, sőt lehetet­lenné teszi az egészséges, belső gazdasági és po­litikai és a külső politikai kibontakozást. (Egy hang a jobboldalon: Moszkva félé!) Fáy Gyula: Királyság vagyunk! Peidl Gyula: »6. Külpolitikai téren elő kí­vánunk segíteni minden olyan komoly és cél­szerű törekvést, amely az igazságtalan trianoni békeszerződés revízióját lehetővé teszi, (Altalános helyeslés.) de ellenezni fogunk minden ujabb bo­nyodalmakkal fenyegető, tehát céltalan kalandos és veszedelmes vállalkozást. (Helyeslés.) 7. Követelni fogjuk a legmesszebbmenő szociálpolitikai törvényhozást. A meglevő intéz­mények fejlesztését, ujabb intézmények létesí­tését teljes önkormányzati alapon. (Helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon.) Követelni fogjuk a munkásbiztositó pénztárnak teljes önkormány­zatának visszaállítását. (Helyeslés a szélső bal­oldalon. Ellenmondások a jobboldalon.) Fáy Gyula: Kun Béla! Melegágya volt a kommunizmusnak ! Szabó István (sókorópátkai) : A munka szabadságát ! Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Mél­tóztassék folytatni. Peidl Gyula : 8. Követelni fogjuk a sajtó, az egyesülési, a gyülekezési és a szakszervezeti szabadság törvényes biztosítását. (Felkiáltások a jobboldalon : A t keresztény'szocialistákét is !) Ivády Béla : Es a munkásszabadság bizto­sítását ! Farkas István: Azt is! Peidl Gyula : ... »a munkaviszony törvényes rendezését, a munkajog törvényes szabályozását, ugy az iparban, mint a kereskedelemben és a mezőgazdaságban, továbbá a háború és a munka rokkantjai ügyeinek gyökeres és kielégítő meg­oldását. (Helyeslés a bál- és a szélsobaloldalon. Zaj a jobboldalon.) 9. Követelni fogjuk a földkérdés megoldá­sát a mai időknek és igényeknek megfelelően

Next

/
Thumbnails
Contents