Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.

Ülésnapok - 1920-309

4 À nemzetgyűlés 309. ülése 1922. évi február hó 9-en, csütörtökön^ egészen bizonyosan a legtöbb megértést parancsolja minden politikus részére. A tisztviselők részére a nemzetgyűlés minden tagjának mindent meg kell adnia, ami helyzetük javítását célozza. Nem is hiszem, hogy lenne képviselő, aki ne érezné át annak jelentőségét, hogy neki a tisztviselői karral szemben milyen súlyos kötelezettségei vannak, nemcsak mint a nemzet munkásaival szemben, hanem mint a nemzet törzséve], a nemzet alapjával szemben. Mert hiába beszélünk arról, hogy ki ennek a nemzetnek az alapja, melyik az a törzs, amely ennek a nemzetnek erejét képezi, hiába keressük ezt akár a földmivesosztálynál, akár a munkásosztálynál. Egyik sem lesz a nemzet törzse a tisztviselői kar megerősödése nélkül, mert, hiába, mégis a-tisztviselői kar, a magyar középosztály ennek az országnak gerince és törzse, mert benne van az intelligencia és ő képviseli azt a szellemi erőt, mely nélkül ugy az egyik, mint a másik osztály porba hull és velük porba hull az egész nemzet. Épen azért, ha mi a tisztviselők érdekeit akarjuk szolgálni, .ha tisztviselőink anyagi helyzetén segíteni akarunk, ezzel nem egy társadalmi osztály érdekét szolgáljuk, hanem magának a nemzetnek érdekét, és ha felemeljük a tisztviselői kart, ezáltal magát a nemzetet, magát a magyarságot emeljük fel. A törvényjavaslat szerint tisztviselőink a rendkívüli segélynek 100%-os emelését kapják. Itt azzal a tiszteletteljes kérdéssel fordulok a magyar sajtóhoz, hogy a tisztviselők anyagi rendezésének kérdését óvatosabban kezeljék, mint ahogy a múltban tették. Mert mit látunk ? Ha egyszer valami segélyt adunk a tisztviselőknek, ha a kormány egyszer ruhaszövetet vagy cipőt oszt ki a tisztviselőknek, addi g a sajtó azt tízszer is megírja, az a munkás, az a íöldmives folyton azt olvassa, hogy már megint kaptak a tisztviselők kedvezményt, holott valójában nemhogy tízszer nem kaptak, de egyszer sem, mert mire az az egyszeri Ígéret beváltatik, addig a legtöbbször hosszú idő múlik el. így ebben az esetben is a sajtó már régen beharangozta, hogy a tisztviselők fizetését 100%-kal emelik, holott ez csak a Hegedüs-féle pótlékra vonatkozik, úgyhogy az emelés a tisztviselők fizetésének csak talán 15—20%-át jelenti. Ëpen az előbb emiitett szempontból fontos továbbá, hogy a tisztviselőket, mint állami intézmények vezetőit, a közönség előtt ne tegyük népszerűtlenekké. Ne legyen ellentét a tisztviselő és a többi polgár között, mert ez sem az állami intézményeket meg nem erősiti, sem a tekintélyt nem növeli. Nagy baj az, ha a kettő között nincs meg a kellő bizalom, a kellő megértés. Azzal pedig, ha, amint a javaslat teszi, kijelentjük, hogy a tisztviselők anyagi helyzetének orvoslására ezt vagy azt az adót emeljük, nemcsak bizalmatlanságot, nemcsak antipatiát, de bizonyos ellenséges hangulatot is teremtünk az adófizető polgárok, a többi társadalmi osztályok és a tisztviselők között. Nem szabad, hogy ugy lássék, mintha az az állami tisztviselő az adófizetők kegyéből, jóindulatából élne, hogy bizonyos adónemet csak azért hozunk be, hogy az a tisztviselő kapja meg mindennapi munkájának fizetését. Hiba volt ez eddig is, hiba most is, hogy a javaslat ezzel indokolja a forgalmi adó emelését. Tapasztaltuk ezt már másutt is. A házbéremelést azzal indokolták, hogy a tisztviselők oly kedvezményt élveztek a többi polgárok rovására, hogy a házbért emelni kell. A villamos tarifa emelését azzal indokolták, hogy a személyzetnek kell a fizetést megadni és azért a közönség a személyzetre haragudott meg. Ugyanigy történt a vasútnál, a világításnál. Az őrlési adót, amely egyébként sem volt valami szimpatikus, szintén azzal indokolták, hogy azért kell, mert az ellátatlanok ellátását, a tisztviselők fizetését meg kedvezményes ellátását biztosítani kell. Ez szerencsétlen beállítás. S ugyanezt teszi most a javaslat, midőn a tisztviselők pótléka 100%-os emelésének okából hozza a forgalmi adó, a luxusadó, a bélyegilleték emelését javaslatba. Már maga az elv is helytelen. Nem szabad egy adó bevezetését vagy növelését azzal megokolni, hogy ebből a tisztviselők fizetését kell fedezni. Csak fokozzuk a hibát azzal, hogy oly antiszociális adót emelünk, mint amityen a forgalmi adó. Nincs talán durvább fogyasztási adó ennél az adónemnél, mert ez épen a népnek széles rétegeit sújtja, a fogyasztóközönséget, amelynek jó része épen az a tisztviselői kar, amelyen segíteni akarunk. A javaslat elég szerényen azt mondja, hogy másfél százalékról 3%-ra emeli a forgalmi adót, de ez a fogyasztóközönségre, amelyre a kereskedőn, a piacon át áthárittatik ez a teher, valójában már 15—20%-ot jelent. Már pedig egészen természetes, hogy ez a 15—20%-os forgalmi adó legalább is 15—20%-kai emelni fogja a legszükségesebb cikkek árát, és igy visszahárul az adó magára a tisztviselőre, és amit az állam az egyik kezével ad, a másikkal kétszeresen elveszi tőle. Hiszen látjuk, hogy máris megindult az áremelkedés, különösen a legszükségesebb cikkeknél. Az elmúlt négy hónap alatt a főzőliszt 72, a kenyér 100,. a barna kenyér 350, a másodrendű marhahús 75, a borjúhús 85, a zsír 43, a burgonya 180%-kal emelkedett. (Mozgás.) A tojás 256%-kal, a főzelék 62%-kai. (Zaj.) Szabó István ( sókor ópáikai) : A csizma meg 200%-kal ! A csizma és a ruha 200%-kal drágult ! Sőt még sokkal többel ! Haller JÓZSef : Nem lehet mindig ezekre gondolni ! És azokat nem is kell mindennap venni ! Szabó József (budapesti) : Ezek olyan cikkek, amelyekre mindenkinek szüksége van, még sokorópátkai képviselőtársamnak is, mert legalább burgonyát, meg barnakenyeret, meg főzeléket kell hogy ehessek tisztviselő. Szabó István (sokorópátkai) : Ne a tisztviselők rongyos köpenyébe burkolódzatok ! Mi adunk akármit, hogy tisztességesen megéljenek ! A munkásokról beszéljen ! Szabó József (budapesti) : A tisztelt képviselő ur, nem tudom, miért haragszik rám., amikor tulajdonképen ő is azt akarja, amit én.