Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.
Ülésnapok - 1920-310
A nemzetgyűlés $10. ülése 1922. évi február hó 10-én, pénteken, 73 engem minden tekintetben nem nyugtattak meg és nem elégítettek ki. (Felkiáltások balfelől : Semmiféle tekintetben/) Én kénytelen vagyok ezt kijelenteni, és tudomásul veszem ezt a választ, mert ez is válasz, — de hogy milyen álláspontra kell majd e tekintetben helyezkednem,, az természetesen e pillanatban még nem aktuális. Egy kéidésre azonban szeretnék még visszatérni. Nem tudom, bogy a minister elnök ur szántszándékkal kerülte-e el, bogy a kisebbségre vonatkozó kérdésemre választ adjon. (Felkiáltások jobbfelöl : Válaszolt !) Nem emlékszem, bogy a kisebbségi kérdésre nézve válaszolt volna. (Felkiáltások jobb felől : Be igen !) Ha a ministerelnök ur azt mondja e pillanatban, hogy a kisebbségi képviselet egy elvi kérdés, amelyben nehezen lehet engedni, én ezt nem tartom a legutolsó szónak és most sem adom fel a reményt, hogy ebben a kéidésben is — ha ezen múlik minden — meg lehet találni a megegyezést. Én látom a ministerelnök urnák igen súlyos és nehéz helyzetét . . . Szilágyi Lajos : önmaga okozta ! Huszár Károly: . . . és én azt teljesen méltánylom, azonban méltóztassék egészen objektívnek lenni (Halljuk ! jobbfelöl.) és belátni azt, hogy nemcsak az ellenzék okolható azért, hogy csak három-négy nap van a választójogi törvény tárgyalására, (Felkiáltások balfelől : Az ellenzék abszolúte nem okolható !) mert tény, hogy, amikor a választójogi bizottság már megvolt és összeült, akkor a kormány a választójogi bizottság elé kész javaslatot még nem terjesztett, (Élénk helyeslés balfelől.) Rakovszky István : Na hát ! Itt vagyunk ! Szilágyi Lajos : Minden meg van cáfolva ! Huszár Károly; Ezt én csak azért konstatálom, hogy történtek hibák jobbról és balról és ezek a hibák korrigáihatók és korrigálandók, ha teljesen őszintén akarunk e kérdésben politikát csinálni. T. Nemzetgyűlés ! Itt a Ház nyilt színén megállapíthattuk, hogy a ministerelnök ur beszélt olyan tárgyalásokról, amelyekről a pártok vezérei, alakkel tárgyalni kell, e pillanatban még tudomással sem birnak. A ministerelnök ur beszélt itt a Házban oly propoziciókról, amelyeket a Ház igen tiszteletreméltó elnökével közölt és amelyek ebben a pillanatban még nem jutottak el a helyes adresszhez. Bródy Ernő : Láthatatlan vendég ! Huszár Károly: Ezért megint nem okolhatók azok, akik ezeket a propoziciókat meg nem kapták. T. Nemzetgyűlés ! Én volnék az, aki a kisebbségnek a diktatúráját a legélesebben elitélném ; mint a többséghez tartozó képviselő minden szolgálatomat felajánlanám egy ilyen kisebbségi diktatúra legyőzésére. Ebben a pillanatban azonban nem a kisebbség diktatúrája fenyeget, hanem a magyar nemzetgyűlést e pillanatban az fenyegeti, hogy a létező többségi akaratnak megnyilatkozása tétetik jobbra és balra lehetetlenné. A probléma NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920—1921. — XVII. KÖT] tehát ez : Módot és alkalmat kell adni arra, hogy a nemzetgyűlés többségének akarata határozatokban nyilatkozzék meg. Bármit határoz a nemzetgyűlés többsége, én azért szólaltam fel, hogy ezt a célt szolgáljam, hogy ilyen határozatok létrejöjjenek. (Helyeslés jobbfdől. Mozgás a balközépen.) Adj unk módot erre, és mihelyt a nemzetgyűlés akarata itt megnyilatkozik, el van véve a lehetősége annak, hogy oly egyoldalú intézkedés történjék, amely az ellenzék részéről alkotmányos szempontból kifogásolható és amely a választójog dolgában sokkal sérelmesebb megoldást is hozhat, mint amilyen most ebben a pillanatban itt előttünk fekszik. Ez egészen világos dolog. Nézetem szerint jobb egyik-másik kérdésben talán az ellenzéknek és a különböző pártoknak meg nem felelő választójog, ha az alkotmányosan itt, mint rendes törvény hozatik, mint a rendeleti utón megcsinált választójog, amelynek alapján a lehetetlen helyzetek egész sora áll elő. (Helyeslés.) Én ugy látom, — bár voltak a ministerelnök ur beszédében igen kemény kitételek is •— ugy veszem észre, és őszintén megmondom., azt a benyomást mentettem, hogy a ministerelnök ur sem mondta még ki az utolsó szót. Nekem, aki ismerem a magyar parlament egész levegőjét és a pártok pszichológiáját, az a meggyőződésem, hogy az ellenzéki pártok sem mondták még ki az utolsó szót. Arra kérem tehát a Ház igen tisztelt elnökét, hogy, ha e pillanatban talán ugy látszik is, hogy a fenforgó nagy és súlyos politikai ellentétek lehetetlenné teszik annak a rövid kapcsolatnak megteremtését, ami még szükséges volna a kormányelnök és az ellenzéki oldal között, méltóztassék az ő egész egyéniségével, súlyával és házelnöki állásának minden tekintélyével kezébe venni ezt a kérdést . . . Rakovszky István : Ugy van ! Szilágyi Lajos : Alkot many védelmi kötelessége! Huszár Károly : ... és az országnak ebben a súlyos, válságos pillanatában azt a tekintélyt, amit részére az elnöki szék biztosit, érvényesítse a nemzet javára. Meg vagyok győződve róla, hogy ha. egy ülés lezajlása után vagy néhány órával később le méltóztatnak ültetni nem egyik-másik kiválogatott képviselőt, hanem a pártoknak választott embereit, akik illetékesek arra, hogy ebben a kérdésben tárgyaljanak, a kompromisszum még most is létrejön. T. Nemzetgyűlés ! Én teljesítettem kötelességemet. Optimista vagyok és voltam mindig, kétségbeesni nem tudok és nem szeretnék. Borzasztó baj volna, ha ebben a pillanatban, amikor már igazán tizenkettőt üt az óra, a magyar törvényhozók nem adnák meg az országnak azt, amivel mindannyian tartozunk. (Taps a középen.) Gaal Gaszton : Személyes kérdésben a házszabályok 215. S-ának a) pontja alapján kérek a melyen tisztelt elnök úrtól szót. Elnök : A sző megilleti ! Gaal Gaszton : T. Nemzetgyűlés ! Ezekben a túl vos órákban, mondhatnám percekben, amik T. 10
