Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.

Ülésnapok - 1920-310

50 A nemzetgyűlés 310. ülése 1922, első hallásra sem tulajdonképen feldolgozni nem lehet, másodszor pedig igazában érteni sem lehetett. ( Ugy van ! Felkiáltások balfelöl : Ez a divat most !) Egész másként fest a törvény, ugy hogy lehetséges, hogy amit mondani fogok, az talán feleslegessé vált azáltal, amit az előadó ur előterjesztett. De az is lehet, hogy nem, mert amennyiben értettem, azt hiszem, hogy ott is csak végkielégítésről és nyugdíjazásról van szó, csak kedvezőbb kiadásban, mint ahogy az eredeti szöveg kontemplálta. Ha végigmegyünk az összes bekezdéseken és erre a négy problémára választ kérünk, azt látjuk, hogy először is végkielégítésekről van szó. Amint köztudomású, a tisztviselők jelenleg el vannak adósodva, le vannak rongyolódva és nélkülöznek. Ha most valaki megkapja ezt az egy, két, három, négy- vagy ötévi végkielégítést, mit fog avval tenni ? Először is siet kifizetni adósságait, azután rongyai helyett siet beszerezni egypár uj rongyot, azután mondjuk, hogy párszor jóllakik, félév múlva pedig itt áll nyugdíjjogosultság, uj állás, megélhetés nélkül, koldusabban, mint valaha. Yagy pedig itt van a nyugdíjazásokra vonatkozó előterjesztés. Az állampénztár amúgy is óriási deficitekkel küzd. Ha most bekövetkeznek ezek a nyugdíjazások, különösen húsz évi és az azon aluli szolgálattól kezdve, mi következik akkor ? Az állam, mikor a meglevőket sem tudja fizetni és pénze nincs, egészen munkaképes, tapasztalatokkal rendelkező embereket hivatalból nyugdíjaz ; erre óriási összegeket költ anélkül, hogy munkában ellenértéket venne érte, tehát ez az állampénztárra csak óriási megterheltetést jelent ellenszolgálat nélkül. S kérdem, hogy a tisztviselő jövőjét biztosította? Távolról sem. A nyugdíjas munkát nem talál, a nyugdíj pedig — akármennyire megerőlteti magát áz állam — annyi, amennyi a megélhetéshez kevés, a meghaláshoz sok. Itt van a megmaradó tisztviselők szempontja is. Nem tudom, hogy ezt a létszámredukciót, ugy ahogy itt kontemplálva van, milyen összeggel fogja az állam megvalósítani, mert összegekről a törvényjavaslat nem beszél. Legalább csak hozzávetőleges összeget mondana ! Az ember igy csak sejti, hogy súlyos milliókról, talán egy vagy két milliárdról is van szó. Ezt csakis a bankóprésből teremtik elő. Mi tehát ennek a következménye? A megmaradó tisztviselők megélhetése nehezebb lesz, mert ennek szükségszerű következménye a drágaság fokozása lesz. (Ugy van! Ugy van! half elöl.) Szilágyi Lajos: Amiért botbüntetés jár! Schlachta Margit: Most megadja az állam a rendkívüli segélyek 100%-os emelését, de mához egy évre mégegyszer akkora árakkal fogunk küzdeni, mint amekkora árakat fizetünk most, vagyis csak pillanatnyi, múló javítást adott. Ez a megoldás tehát a megmaradt tisztviselőknek érdeke ellen is van. évi február hó 10 én, pénteken. Azután végül itt van a negyedik probléma : vájjon a felszabadult munkaerőket, amelyeket igy nyerünk, és azt a pénzt, amelyet végkielégitésképen kifizetünk, talán rekonstruktiv, építő munkára fogják-e felhasználni, vájjon tervszerűen, organikusan nemzetvédelmi, fajvédelmi, szociálpolitikai vagy bármiféle munkára állit ja-e őket be a kormány? Ez a pénz tervszerüleg fog-e gyümölcsözni, meginditja-e talán az építkezést, a termelő munkát? Erről szó sincs. Ez a pénz olyan, mint a levegőbe szétszórt pihe, melyet kiöntöttünk és azután már nyoma sincs. Én erre e szakaszra csak azt mondhatom, hogy ez nem más, mint egy fáradt gőzzel dolgozó bürokráciának soha el nem múló emléklapja, amely nem tudott erre az egész nyomorra semmi más választ adni, mint amilyen paragrafus alkalmazható lett volna 200—300 vagy 400 évvel ezelőtt. Ha felesleges valaki, nyugdíjazandó, ha elküldik, legyen végkielégitve. S evvel az aktát lezárták. De hogy itt tömegelbocsátásról van szó, hogy a tömegek munkát nem találnak, hogy élelmességre nem nevelt és éveken keresztül gépies munkához szokott emberekről intézkedünk, akiknek hóna alá kellene nyúlni, akiket megélhetéshez kellene segíteni, hogy itt egy deficittel küzdő államkasszával állunk szemben, stb. : minderről ez a szakasz nem vesz tudomást. Ha két év alatt — hiszen kétéves már ez a probléma -— ezt a kérdést nem most kellett volna nekünk megoldani, (Igaz ! Ugy von !) s ha két év alatt annyi okos fej, amelynek értelmi retortáján ez a kérdés keresztülment, többet nem tudott kigondolni, mint amennyi ebben a jvaslatban fejeződik ki, (Ugy van! balfelöl.) akkor igazán kétségbe kell vonni, hogy az emberi agy a gondolkodás központja, (Derültség. Felkiáltások balfelöl : Jó ellenzéki lesz !) s azt kell mondanom, hogy sokkal inkább az az öklömnyi sziv, amely ha együtt érez a nyomorba taszított emberekkel és családjaikkal, ha hevül a nemzeti újjászületésért és ha átérzi egy a lét és a nemlét kérdésével küzdő állam anyagi gondjait,^ bizonyára sokkal többet produkált volna. (Elénk helyeslés bal felöl.) Szilágyi Lajos : Jól megmosdatja a kormányt ! Schlachta Margit : Ami már most a részleteket illeti, ezekre vonatkozólag a következőket vagyok bátor megjegyezni. A 3. § első bekezdése meghatározza azt, hogy a szabályszerű elbánás alá vonás alatt a nyugalombahelyezést, vagy végkielégítést, illetőleg az ellátási igény fentartásának biztosítását kell érteni. Én ezt a szöveget ugy kívánnám módosítani, hogy itt a »nem állami munkakörben való elhelyezést« is belefoglaljuk. (Áz elnöki széket Bottlik József foglalja el.) Ez az, amivel legjobban megsegíthetjük a tisztviselőket, s felszólalásom során még reá