Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.
Ülésnapok - 1920-315
300 A nemzetgyűlés 315. ülése 1922. évi február hó 16-án, csütörtökön. nem találkoznak magyar honleányok, akik feláldozták életüket, feláldozták egész idejüket és 'gazi testvéri és anyai szeretettel ápolták őket. Angliában sokat emlegetnek egy közmondást a választójogra nézve, amely szerint iparkodtak régi idők óta igazságos mederbe hozni a választójogot. Azt mondja : No taxation without representation, — ne legyen semmiféle megadóztatás képviselet nélkül. De én azt a megadóztatást nem abban a tisztán materiális értelemben veszem. Nemcsak az adózik, aki az ő jövedelmi vagy földadóját befizette a fináncnak ; adózik mindenki, aki munkát teljesit az országban a nemzetnek, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) aki nemcsak'magának dolgozik, hanem dolgozik egyszersmind a nemzetért ós a nemzet haladásáért. Azért minden teljesített munka is egy taxation, az is egy megadóztatás, amely megadóztatás fejében megilleti őt a polgári jog. A nők is megmutatták azt, hogy ők is tudnak adózni, adózni a munka, a nemzeti munka terén. Ezt világosan láttuk a háború lefolyása alatt. De én azt mondom, hogy nemcsak a háborúban dolgozik, munkálkodik a nő, hanem épen, ha mi a munkát magasabb erkölcsi, etikai szempontból fogjuk fel, munka, amelyet a nő a gyermeke mellett az otthonban végez, az a munka, amelyet karitativ fáradozásával a társadalomnak teljesit, az a munka egy nagy adózás ; nagyobb adózás, mint az, amelyet mi férfiak teljesítünk ; olyan adózás, mint a véradózás, amelyet teljesített az, aki a hazáért fegyverbe kél és a hazát megvédelmezi . Azért a demokratikus választójog alapja legyen, hogy mindenkinek, aki adózik, nemcsak fillérekkel, nemcsak forintokkal, nemcsak ezresekkel, hanem aki adózik munkával és pedig nemcsak a műhelyben, a gyárban teljesített munkával, hanem társadalmi munkával, ami szintén megbecsülhetetlen munka, mindenkinek meglegyen egyszersmind a maga joga a politikai képviselethez hozzászólni. Azért találom én igazságtalannak azt is, hogy ha kirekesztik azokat, akik résztvettek a háborúban. Bár én a béke embere vagyok, mégis meg tudom becsülni azt a munkát, amelyet teljesített az az ember, aki hazájáért messze-messze földre elment, talán otthagyta egyes tagjait is és mint rokkant jött vissza. Ez igazi adózás, ez nagy taxation és ezért nekik nem szabad without representation, képviselet nélkül maradniok ; annál is inkább, mert sajnálattal kell konstatálnunk azt, amit én a háború alatt jeleztem, hogy be fog következni, hogy nem fognak kellő gonddal lenni a háború áldozataival, a rokkantakkal szemben. És csakugyan azt látjuk, hogy a háborúnak vége, más gondok nyomulnak előtérbe és a hadirokkantakról, a ha diárvákról nincs meg az a gondoskodás, amelynek lenni kellene. Ha volna plm-alitár, — amit én elvben ugyan neHi tudok elfogadni — de ha volna pluralitás, azt mondom ; a hadirokkantaknak és özvegyeknek kellene megadni a szavazat pluralitását, hogy minél nagyobb méitékben legyenek képviselve, és hogy azok a képviselőjelöltek ne menjenek el mellettük közönyösen, hanem hogy tudják meg azt, hogy első kötelességük, mint honatyáknak, gondoskodni a hon árváiról. Orbók Attila : ügy van ! Giesswein Sándor: Ezeket az igazán demokratikus szempontokat nélkülözöm én a mi javaslatunkban. Mesterséges válaszfalakat állit fel osztályok között és ezáltal még inkább fokozza azokat az idegenkedéseket, amelyek, sajnos, tapasztalhatók nálunk osztály és osztály, város és falu, ur és szolga között. Nem hozza őket közelebb egymáshoz, hanem ellenkezőleg, eltávolítja egyiket a másiktól. Pedig legnagyobb feladata volna a mi nemzetgyűlésünknek az, hogy itthon a társadalmi békét teremtsük meg, hogy minél közelebb hozzuk egymáshoz a társadalom különböző osztályait. Nem kell gyanús szemmel nézni azokra« akik vagyonilag hátrább állanak, azokra, akiknek más vagyonuk nincs, mint csak a kezük, amelynek munkájával szerzik meg mindennapi kenyerüket. Azokat nem szabad küllebbezni, alak épen mint munkások kénybelenek voltak többször lakóhelyüket változtatni. Nem szabad ilyen disztinkciókkal egyeseket megfosztani polgári joguktó], mert ezáltal elégedetleneket teremtünk, ezáltal az igazságtalanság érzetét oltjuk be egyes lelkekbe és ez nem fog vezetni a szükséges megértéshez. Ezért röviden azzal jellemezhetem ezt a törvényjavaslatot, hogy nem hat békítői eg és kiegyenlitőleg, hanem ellenkezőleg, , a társadalmi békének veszedelmét jelenti. Ezen oknál fogva tényleg én a törvényjavaslatot még általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául sem fogadhatom el, hanem aggodalommal nézek a jövő elé. Attól tartok, hogy abban az esetben, ha a jövő nemzetgyűlésre való választások (Nagy zaj a baloldalon. Elnök csenget. Halljuk ! Halljuk !) nem igazán demokratikus alakban mennének végbe, ez itthon a társadalmi békét megbontaná, másrészt pedig hazánk tekintélyét a külföld előtt lerontaná. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezért ha nem érhetem el azt a vágyamat, hogy ez az én halálos betegem végső óráiban olyan testamentumot csináljon, amellyel előbbi hibáit jóvá teszi, (Zaj. Elnök csenget. Halljuk! Halljuk/) én biztosítani akarván . . . (Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Giesswein Sándor : ... a jövő számára azt, amivel eddig birunk, azt az óhajt, amelyet gróf Apponyi Albert tegnap itt oly ékes szavakkal fejezett ki, mint igazi nemzeti óhajt, (ügy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) ezt én mint határozati javaslatot bátor vagyok a Ház elé terjeszteni. (Halljuk ! Halljuk ! a bal- és a szélsőbaloldalon. Felkiáltások a baloldalon ; Maradjon itt Csontos bácsi !)