Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.

Ülésnapok - 1920-315

258 A nemzetgyűlés 315. ülése 1922. hogy mit szólnának ehhez nemzetiségeink, ha itt volnának, akkor önöknek volna igazuk, mintán azonban, sajnos, ez ma nincsen igy, az irní-olvásni tudás és a magyarul irni-olvásni tudás jóformán tökéletesen egyet jelent, (Igm ! ügy van I hal­felöl.) Es miéit különb jogcím az írni-olvasni tudás, mint a négy elemi ? Azért, mert a négy elemi bizo­nyítása ma, amikor százezrek élnek csonka Ma­gyarországon olyanok, (Igaz ! ügy van ! balfelől.J akik vízumok és beutazási engedélyek hiányában el vannak zárva attól, hogy a megszállott terüle­teken levő magyar iskolában esetlen véletlenség­ből talán még megmaradt tanulmányi naplókból megszerezhessék a maguk erre vonatkozó doku­mentumait, teljesen lehetetlen. (Igaz ! Ugy van I Felkiáltások half elől : Hol vannak már azok !) Drozdy GyŐZŐ : A ministerelnök ur maga sem tudná a negyedik elemiről szóló bizonyítványát bemutatni. Ugron Gábor: Még az érettségi bizonyítvá­nyát sem. Czeglédy Endre: Csak trükk ez. Huszár Károly: Miután pedig, amint a bel­ügyminister ur és a ministerelnök ur is mondották, az irni-olvasni tudás és a négy elemi között mind­össze 97.000 szavazatnyi difíerencia van, sokkal egyszerűbb volna az irni-olvasni tudást válasz­tani és ezért a kis különbségért igazán nem volt szükség arra, hogy lehetetlenné tétessék a meg­egyezés. (Igaz ! ügy van ! half elöl.) Itt van azután egy másik kérdés. (Halljuk ! Halljuk ! halfelöl.) Soha még spontánabb módon és világosabban meg nem nyilatkozott ennek a nemzetgyűlésnek hangulata, mint tegnap, ami­kor a titkosság kérdéséről volt szó. (Igaz ! Ugy van ! halfelöl.) És micsoda garanciánk van ebben a pillanatban arra, hogy egy olyan megoldás esetén, amely nem az általam helyeselt és egyedül törvé­nyes álláspontra helyezkedik, hanem esetleg más formát választ, mondom, mi garanciánk van arra nekünk és önöknek is, akik a titkosság álláspont­ján vannak, hogy az az akarat, amely tegnap itt a nemzetgyűlésen megnyilatkozott, feltétlenül res­pektáltassék ? Ugron Gábor : Erre megy az egész játék ! HUSZár Károly : A nyilvános szavazás bar­bár dolog. Minden művelt államban az állam­polgároknak az a kötelességük, hogy akaratukat az államélet vezetésére vonatkozólag olyan formák között nyilvánithassák, hogy ebből a kötelesség­telj esitésből rájuk nézve semmiféle hátrány ne származzék. Mert én a választójogot nemcsak jog­nak, hanem kötelességnek is tartom. Nem szabad tehát megengedni, hogyha valaki a maga vótu­mát leadva, kötelességét teljesiti, ebből rá bár­minő hátrány származzék. Sajnos, mi Magyarországon nyakig benne vagyunk azokban az állapotokban . . . (Zaj hal­felől.) Elnök (menget) : Csendet kérek, képviselő urak, évi fehrwár hó 16-án, csütörtökön. Huszár Károly: ...amikor a munkaadók és más hatalommal rendelkező tényezők is más, az állampolgárok nagy sokaságára próbáltak és próbálnak olyan nyomást gyakorolni, amilyen­nek egy tiszta választásnál megnyilatkozni nem szabad. Ki ne emlékeznék pl. az aradi vasutasok esetére és más hasonló dolgokra, ( Ugy van ! Ugy van! half elöl.) amikor tisztességes családapák, akik a legönzetlenebb és legtisztább hazafiságból adták Je szavazatukat, meg lettek rendszabá­lyozva és jóformán családi exisztenciájukban megrontva. T. Nemzetgyűlés ! Olyan kivételes viszonyok közt, mint amilyenekben ma élünk, amikor a tisztviselőknek van A) és B) listája, amikor közigazgatásunk átszervezés előtt áll, amikor egyik kategóriából a másikba ömlesztik át a tisztviselők nagy részét, amikor egy elhelyezés, egy áthelyezés a mai lakásviszonyok között egy leégésnél sokkal borzasztóbb konzekvenciákkal jár, százszor inkább szükséges, hogy a magyar állami tisztviselők is teljesen szabadon adhassák le szavazatukat, mint azt az ország többi kategóriái is megtehetik. Szilágyi LajOS : A terrorra számit a kormány ! Czeglédy Endre : Eohamsisakos szuronyok között ! Elnök (ósenget) : Csendet kérek, képviselő urak ! • Huszár Károly: Nagyon jól tudom, hogy minket és a kisgazdapárthoz tartozó képviselők óriási nagy többségét az előző választások tapasz­talatai — mert hiszen olyan választás, amely ellen semmi kifogás nem lehet, sohasem lesz, amig emberek fognak választani — megtanítottak arra, hogy nemcsak a hatalom terrorával és nem­csak a felülről jövő nyomással szemben, hanem, mint ezt a legutóbbi választások is mutatták, sokszor az alulról jövő terrorral és rendbontással szemben is szükséges az, hogy a konzervatív gon­dolkozású választók is bátran és nyíltan le merjék adni szavazatukat. Én tehát nem egyoldalú állás­pontot képviselek, amikor a szavazás titkosságá­ban garanciát kérek és garanciát várok. Garanciát követel a Ház többsége is a tekintetben, hogy a polgári akarat szabad megnyilvánulása biztosit­tassék. Arra törekszünk, hogy lehetőleg minden állampolgárra nézve a szabadság feltételei telje­sen egyenlő értékűek legyenek, akár anyagi füg­getlenség boldog állapotában van, akár alárendelt­ségi vagy szolgálati viszonyban van az állammal, vagy bárkivel szemben. Ez a szabadságnak, ez a polgári jognak, ez az államéletben való részvétel­nek egy olyan kardinális feltétele, hogy enélkül az egész népképviseleti rendszer egy hazugsággá devalválódik. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) A másik kérdés a női szavazati jog. Én régi idők óta, amióta a politikában öntudatosan részt­veszek, mindig a női szavazati jognak voltam hive, mert én érzem azt az egész világ berendezkedésén, hogy a nőknek az államéletből, a tudományos pá­lyákról évszázadokon s évtizedeken át való kirekesz-

Next

/
Thumbnails
Contents