Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.

Ülésnapok - 1920-309

18 A nemzetgyűlés 309. ülése 1922. évi február hó 9-én, csütörtökön. 1600 korona egyszersmindenkorra szóló egyenruhajárulékot engedélyez. E rendelet azonban oly módon van megszövegezve, hogy a rendelet szövegezése folytán a rendőrtisztviselők legnagyobb része ebből az egyenruházati járulékból egy fillért sem kap, még pedig azon okból, mert mint volt katona-, vagy volt városi rendőrtiszt, vagy mint volt határrendőrtiszt az egyenruha] áruléktói el van ütve. Ez a rendelet is mély elkeseredést keltett, annál is inkább, mert a rendőrtisztikar működése az időjárás és a szolgálat egyéb nehézségei, folytán nagyon gyorsan rongálja a ruházatát. A katonatisztek és csendőrtisztek itt is óriási előnyben vannak a rendőrtisztekkel szemben, mert félévenként 1100 korona segélyben részesülnek még akkor is, ha egyszerű irodai szolgálatot teljesítenek. Az államrendőrség legénységénél békében a tömegrendszer szerint történt a legénység felszerelése és felruházása, ami alatt azt értették, hogy az egyenruházati cikkeket együttesen szerezték be, és egyénenként a szükség szerint adták ki és ugy is számoltak el. A változott körülmények folytán áttértek a kincstári ruharendszerre és ezen áttérés után mi a helyzet most ? Tény, hogy a tél beálltával a rendőrlegénységnek az ország nagy részében nem voltak bakancsai, az őrszemek részére bundák nem voltak kiadva, az őrszobákban alig volt egy pár pokróc, sok helyen pedig ágyak nem voltak. Karddal az államrendőrség legénysége nincs ellátva, pedig ez volna a rendőröknek főfegyvere. Itt mindig különösen a vidéki rendőrséget értem. A kiadott Frommer-pisztolyok nagy része is használhatatlan állapotban van. A ruházat javításáról a t. kormány nem gondoskodik, főleg a lábbeliek karbantartása nagy gondokkal terheli a rendőrlegénységet, ugy hogy itt is súlyos panaszokkal vannak eltelve. Ami az őrszobák felszerelését illeti, a dolog ugy áll, hogy ahol maguk az egyes városok vagy a társadalom nem gondoskodott a berendezésről, ott a rendőrszobák berendezése egyszerűen kritikán aluli. Sok helyen még ágy sincs a rendőrség szobájában, sok helyen pokróc sincs kellő számban. Lepedő, mosdó, tüzelő és világitóanyag pedig nagyon sok rendőr-őrszobában ismeretlen. Azt hiszem, hogy ilyen körülmények között a rendőrlegénységet rendre és fegyelemre szoktatni nem lehet. Belügyministeri rendelet akadályozza őket abban, hogy segítsenek magukon, a rendelkezésre álló rendőri alapokat ezekre a célokra nem lehet felhasználni, az őrszobák felszerelése tekintetében pedig a ministerium nem tesz semmit. Hasonlóképen súlyosak a panaszok — és ezek is anyagi vonatkozásúak — a betegápolás terén. A rendőrőrszemélyzet megbetegedett tagjait az állam költségén kellene kezeltetni. Míg azonban a hadseregnél és a cser dőrségnél a tovább szolgáló altisztek családjai is részesülnek ebben a kedvezményben, tehát az olcsóbb gyógyszer és a katonai kórházi kezelés kedvezményében, addig a rendőrségnél semminemű ilyen kedvezmény nincs. Kern csona tehát, hogy abban az esetben, ha a rendőr valamelyik családtagja megbetegszik, ezzel egyben annak a rendőrcsaládnak anyagi helyzete is felborul. A rendőrtisztikar pedig a betegápolás terén semminemű kedvezményben nem részesül, még akkor sem, ha a baját, sérülését szolgálatban szerezte volna. Állandó a panasz azon számlákat illetőleg, amelyeket a rendőrtisztek a különböző ügyködésüknél, utazásuknál beterjesztenek. A tisztikar és a legénység egyaránt azt tapasztalta, hogy az ő külön szolgálataikért felterjesztett utiszámlájukat hetekig, hónapokig, sőt egyes esetekben egy évig is hevertették és nem fizették ki. El lehet képzelni, hogy azok a rendőrtisztek, vagy az a rendőrlegénység, amely az ügyködésénél költött és ezt a költségét megtérítve nem látj a, milyen elkeseredéssel tekint a kormány felé. A rendőrtisztviselők természetbeni ellátásban részesülnek ugyan, de még ezzel is hátrányban vannak a legénységgel szemben, amely élelmezési adag-váltságot élvez, mert a természetben kapott élelem a mai megbecsülés szerint csak havi 400 korona értéknek tekinthető, míg a legénység élelmezési pénze jelenleg átlag 1000 korona, a családtagok után pedig havi 500 korona. Ebből kifolyólag a rendőrtisztikarnak az volna az óhaja . . . Nagyon sajnálom, hogy a pénzügyminister ur nem kiséri figyelemmel felszólalásainkat. Nem tudom, hogy nem hiába beszélek-e az igen t. pénzügyminister úrhoz, mert szemmel látható, hogy nem figyel ide. Kállay Tibor pénzügyminister : A nemzetgyűlésnek méltóztatik beszélni ! Szilágyi Lajos : Bocsánatot kérek, de ha itt is audienciákkal méltóztatik tölteni az időt, akkor teljesen iiluzórius a parlamenti tárgyalás. Én nem azért beszélek, hogy a határozatképtelen Házban üres falaknak hangozzanak el a szavaim . . . (Zaj jobhfelől.) Elnök (csenget) : Kérem, ne méltóztassék ilyen modorban beszélni ! Kállay Tibor pénzügyminister: A nemzetgyűlésnek méltóztatik beszélni ! Szilágyi Lajos : Én a kormányhoz intéztem a rendőrtisztviselőknek azt a kérelmét, hogy a természetbeni ellátás töröltessék el és helyette épugy, mint ahogy a legénység élelmezési adagváltságot kap, az ő számukra is ezt méltóztassék kiutalni. Ezek a súlyos panaszok azt mutatják, hogy a m. kir. államrendőrség eg3>- helyben vesztegel, előrehaladni nem tud és ennek legfőbb oka az, hogy anyagilag igen kedvezőtlen helyzetben van. Áttérve beszédemnek második, fontosabb részére, a hadviselt közszolgálati alkalmazottakra óhajtom az igen t. pénzügyminister ur figyelmét — ezúttal, ha jól tudom, már harmadszor vagy negyedszer — felhívni. Szeptember 24-én összehasonlítottam a hadviselt közszolgálati alkalmazottakat a hivatásos katonákkal, és azt mondottam, hogyha lehetséges volt a hivatásos katonáknak megcsinálni azt