Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.

Ülésnapok - 1920-314

200 A nemzetgyűlés 314. ülése 192.2. évi február hó 15-én, szerdán. néppel tudásukat, tapasztalataikat közvetítenék, ott a nép baját tőlük telhetően orvosolni igyekeznének : ezzel bizonyára megszereznék maguknak minden törvénynél biztosabban azt a vezetőszerepet, amelyet a választójog kodifikálásával akarnak maguknak, vagy akar a kormány nekik biztositani. (ügy van! balfelöl.) Miért kell például sok helyen azt tapasztalnunk, hogy amikor az intelligencia féltékeny — legalább is a kormány szerint — az ő vezetőszerepére, akárhányszor megtörténik hivatalos helyiségekben az, hogy a belépőnek ruhájáról vagy bejelentőkártyájáról állapítják meg azt, hogy félóráig kell-e váratni azt a szegény embert, vagy rögtön szolgálatra készen rendelkezésére állani, hogy a tisztviselő még egy félóráig tovább olvassa-e — s ez a jobbik eset — az aktáját, vagy az újságját, amig végre megkérdezi az illetőtől, hogy mi a kivánsága. Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminister : Ez túlzás! Haller József : Lehet a minister ur szerint túlzás, de lehet másrészt meggyőződés is s ezen meggyőződést tapasztalatok támogatják. Más oldalról miért nem figyel ez az intelligencia arra, hogy az a sok számtalan közigazgatási zaklatás, apró bosszantás és olyan komoly ügyek is, amelyek idegre és vérre, életre és halálra, vagyonra mennek, nemcsak azt keseritik el, aki momentán szembenáll azzal a közigazgatási tisztviselővel. Az emberekben ugyanis az általánosítás hajlandósága megvan, s azért ez mindazokat gyűlöltté teszi, akik ugyanazt a ruhát viselik, ugyanazon a pályán működnek vagy ugyanazt a közigazgatást szolgálják, amelyet szolgál az, aki velük szemben igaztalanul és méltatlanul bánt és járt el. Szabó Balázs: A tekintély tisztelete is szükséges ! Haller József : Igen tisztelt képviselőtársam, a tekintély nagyrészben, sőt meggyőződésem szerint túlnyomórészben az egyénnek a dolg tulajdona. Bródy Ernő: Nem lehet kinevezni! Haller József : Annyi tekintélye van mindenkinek, amennyit érdemeivel magának biztositani tud. (ügy van! halfelöl.) Ha a tekintélyt általános fogalmakkal gitációval le lehet rontani, ez csak azt mutatja, hogy általánosságban az a tekintély nem nagy lábon állt. De nem érinti az általános hangulat azoknak az egyes embereknek tekintélyét, akik azt a maguk érdemeivel és munkásságával tényleg megszerezték. Ahelyett tehát, hogy a kormány itt választójogi törvényjavaslat kodifikálásával, tehát mintegy törvényhozási óvórendszabályokkal akarja biztositani az intelligencia vezetőszerepét, azt vártam volna inkább, hogy iparkodjék az intelligencia lelkiismeretében minél inkább felkelteni ezt a tudatot. Gondoljunk csak arra, hogy mi lett volna pl. akkor, ha az az intelligencia nem várta volna meg, míg a jogaiért küzdő népet mások vették vezetésük és pártfogásuk alá és mások tanították u. n. világmegváltó uj tanokra, hanem odaálltak volna és azt mondta volna a magyar uriosztály: én látom, elismerem, hogy sok százezer és millió embernek a sorsa elviselhetetlen és tűrhetetlen, megértem és jogosnak találom, hogy ezek iparkodnak sorsukat javítani, tehát ebben a tekintetben segítségükre leszek, nemcsak, hanem tanácsadójuk, útmutatójuk és következőleg vezérük is. Ha az idegen faj helyett a magyar intelligencia vállalkozott volna arra, hogy a jobb szociális helyzetért küzdő tömegek élére álljon, (Zaj a haloldalon.) ezzel örök időkre biztosította volna magának a vezetőszerepet, sokkal jobban, mintha azt törvénnyel biztosítják. Mert méltóztassék szem előtt tartani, hogy sokkal biztosabban vezet az, akit szeretünk és tisztelünk, mint az, akit félünk, (Igaz! ügy van!) és sokkal biztosabban ül vezérij polcán az, akinek vezérsége a szivek szeretetén emelkedik, mint az, akinek vezéri hatalma a szuronyok hegyén imbolyog. (Igaz! ügy van! a középen.) En pl. megértettem volna, t. Nemzetgyűlés, ha a t. kormány ahelyett, hogy törvényt akar kodifikálni az intelligencia vezetőszerepének biztosítása címén, igyekezett volna felébreszteni az intelligenciában azt a tudatot, hogy ha valamikor, hát most van szükség arra, hogy minden intelligens ember a hivatalnoki gócpontokból igyekezzék kimenni, vissza a faluba, haza a tanyára, hogy ott a néppel közvetlen érintkezésben legyen a nép vezetője, munkaija a konszolidációt az ő fékező és vezető befolyásával, szolgálja a többtermelés érdekeit, és a kereszténységnek a gazdasági életben való haladását és túlsúlyra jutását. (Igaz! ügy van! Helyeslés.) Megértettem volna, ha a kormány azt mondja, hogy most mindenki, ne csak a tisztviselőkórdés rendezése címén, hanem azért is, hogy a falu mennél több intelligens vezetővel rendelkezzék, mondom mindenki, aki csak teheti, aki nincs ráutalva arra, hogy a diplomája után éljen, menjen haza, vegye át a vezető szerepét és kezdje meg működését ennek a vezetőszerepnek biztosítására otthon, a faluban, a nagy néptömegek között, átengedve pozícióját olyanoknak, akiknek nincs módjuk falun élni, akik rá vannak szorulva arra, hogy itt a hivatalokban az ő diplomájuk után, állásuk jövedelméből éljenek. Igen tisztelt Nemzetgyűlés! Az intelligencia vezető szerepének biztosítása szempontjából azonban az államnak is vannak olyan adósságai, amelyeket nem lehet egy választójog kodifikálásával megváltani. Ha ugyanis biztositani akarjuk az értelmiség vezető szerepét, akkor ne tévesszük szem elől, hogy a koldus, legyen bármilyen okos és bármilyen becsületes, tekintélyre, vezető szerepre szert tenni nem tud. Ne tévesz-