Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.

Ülésnapok - 1920-313

154 A nemzetgyűlés 313. ülése 1922. évi február hó lé-én, kedden. utólag felelne meg ; e tekintetben nem tudjuk, e két felfogás melyikét vallja, nem is érdekel min­ket, mert az egyik épp oly téves, mint a másik. Még akkor is, ha az 1920: I. te. a választó­jog tekintetében semmi külön rendelkezést nem tartalmazna, világos volna, hogy az idézett 10. § rendelkezéseiből a Friedrich-kormány által ki­adott választójogi rendeletekre csupán az a tétel alkalmazható, mely szerint a törvényhozás hatás­körébe tartozó ügyek tekintetében, ha azok ideig­lenesen szükségrendelettel szabályoztattak, meg­felelő törvényjavaslatokat kell a nemzetgyűlés elé terjeszteni, ami ismét jóhiszemű magyarázat szerint nem azt jelenti, hogy egy törvényjavas­lat benyújtásának, formalitásának, kell eleget tenni, hanem azt, hogy az ügyet valósággal a törvényhozás által kell szabályoztatni. Az a másik rendelkezés, mely szerint a kormánynak jogában áll az 1919 augusztus hava óta működő kormányok rendeleteit módosítani, miként vonat­koznék azokra a rendeletekre, amelyek a törvény­hozás hatáskörébe tartozó ügyeket szabályozzák ideiglenesen a szükségjog alapján? Micsoda alkot­mányos felfogás szerint gondolható el, hogy a törvényhozásnak akarata az lett volna, hogy a választói jog állandóan, vagy legalább újból kor­mányrendeletek által szabályoztassék ? ISTem kép­telenség-e ez a föltevés? Az 1920 : I. te. 10. §-ának célja és hord­ereje egészen más. Miután a törvény előző sza­kaszai az úgynevezett nép- és tanácsköztársaság kormányainak összes rendelkezéseit érvénytelen­nek nyilvánították, kifejezetten meg kellett álla­pítani a proletárdiktatúra után következett kor­mányok rendeleteinek érvényességét ; történt ez azonban ugy, hogy ez a megállapítás nekik nem kölcsönzött más joghatályt, mint azt, amellyel kormányrendeletek egyáltalában bírnak. Ezért tesz az idézett szakasz két különböző intézke­dést egyfelől a rendeleti jog körébe tartozó rendeletek tekintetében, melyeknek ujabb ren­delet utján való megváltoztathatóságát emeli ki, másfelől pedig azon rendeletek tekintetében, amelyek törvényhozási anyagot tartalmaznak, melyekre nézve a szakasz kimondja, hogy az ügyet a törvényhozás hatáskörébe kell vissza­terelni. Olyan rendelkezése azonban e szakasz­nak nincs, amely a választójognak ujabb ren­delettel való szabályozására alapul szolgálhatna. (Igaz! Ugy van! a hal- és a szélsobaloldalon.) így állana a dolog még akkor is, ha a vá­lasztójogi rendelet tekintetében a törvény sem­miféle, külön intézkedést nem tartalmazna. Ámde az 1920 : I. te. igenis tartalmaz ilyen külön rendelkezést, mely semmi kétséget sem enged a tekintetben, hogy mi legyen a törvényes eljárás. A törvény első szakasza ugyanis igy hangzik : »A nemzetgyűlés jóváhagyja a kormánynak azon rendeleteit, amelyek alapján a nemzetgyűlés összeül.« Ez tehát a választó­jogi rendeletekre nézve külön intézkedés, még pedig tartalmilag egészen más, mint az, amit a 10. § a kormányrendeletekre nézve általános­ságban megállapít. Ez utóbbi szakasz csupán elismeri a benne megjelent rendeleteknek — mint rendeleteknek — érvényességét anélkül, hogy azokat nagyobb erővel ruházná fel, mint amilyennel érvényes kormányrendeletek bírnak; az első szakasz ellenben jóváhagyja a választó­jogra vonatkozó rendeleteket, aminek folytán azok, ha nem is öntettek törvény alakjába, mégis most már a törvényhozók akaratát feje­zik ki. Ezzel pedig megszűnik annak a jogi lehetősége, hogy a kormány ezeket a rendele­teket saját hatáskörében megváltoztathassa. Hogy pedig ez igy van, hogy »jóváhagyás« alatt itt nem lehet csupán a múltra vonatkozó felmentvényt érteni, hanem valóságos jogszabály­alkotás, mely addig érvényes, míg a törvényhozó azt meg nem változtatja, azt nemcsak a szöveg bizonyítja, melybe csak önkényesen lehet ilyen megszorító értelmezést belemagyarázni, hanem bizonyítják az 1920 : I. te. 13. §-ának 3. bekez­dése és az 1920 :XVIL te. 1. §-ának 1. bekez­dése is, melyek egybehangzóan rendelik, hogy: »feloszlatás esetében a kormányzó köteles a nem­zetgyűlés összehívása iránt már a feloszlató ren­deletben akként rendelkezni, hogy a nemzetgyű­lés az alkotandó uj választójogi törvény alapján, ha pedig az addig megalkotva nem lenne, a jelenlegi nemzetgyűlés összeülésére alapul szol­gált választójog alapján legkésőbb a feloszlatás­tól számított három hónapon belül összeülhes­sen«. A törvény itt kifejezetten a feloszlatás esetéről szól, aminek nyilvánvaló oka, hogy a törvényhozó akkor, amikor ezt a törvényt meg­alkotta, nem is gondolt arra a lehetőségre, hogy a nemzetgyűlés két évi időtartama alatt e vá­lasztási törvény meg ne alkottassák. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Azt mondani tehát, hogy az itt kifejezett törvényhozói akarat, mely az uj nemzetgyűlés választására nézve világosan két alternatívát állapit meg, minden harmadik eshetőség kizárá­sával : uj választási törvény, vagy az a rendelet, melyet a nemzetgyűlés jóváhagyott, nem szolgál zsinórmértékül akkor, amikor a nemzetgyűlés megbízása lejárt és hogy ebben az esetben, amennyiben nincs uj választási törvény, ismét rendeleti utón lehet intézkedni, más szavakkal: hogy a kormány esetleg elkövetett mulasztásá­ból messzemenő jogokat nyerhet, túlmegy azon a határon, amelyen belül a jóhiszemű törvény­magyarázat mozoghat. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) De hogyan mondhatta volna ki a törvény­hozás azt, hogy feloszlatás esetén, tehát egy bizonytalan jövendő időpontban a választások, amennyiben uj választási törvény nem jött létre, a most fennálló választójog alapján ejtendők meg, ha erre a választójogra a 10. § rendelke­zéseit lehetne alkalmazni és igy azt bármikor rendeleti utón lehetne módosítani ?« (Zaj u jobboldalon. Halljuk! HaUjuh! balfelol.)

Next

/
Thumbnails
Contents