Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.
Ülésnapok - 1920-299
À nemzetgyűlés 299. ülése 1922. még a szándékát is elseperte volna. Az érdekképviseletek tudta nélkül, szinte lopva az 1921. évi XXIII. te. 15. §-ába vették bele azt, hogy a bor-, sör- és páliiikaméréseket megszüntetik és azokat kocsmaigazolvány váltására kötelezik. Ez az indemnitási javaslat. (Tovább olvassa) : »Le kell szögezni azt a tényt, hogy ezeknek az üzleteknek szándékuk sincs a kocsmai ipar tartalmát kimenteni, a fogyasztóknak ételeket kiszolgáltatni, ezek az üzletek — hangsúlyozzuk — nem akarnak egyebet, mint bort, sört és pálinkát a fogyasztóhoz juttatni. A kereskedelemügyi minister e kérdésben kiadott végrehajtási utasítása 1921 november 24-én ilyen és ilyen szám alatt jelent meg a hivatalos lapban és az érdekelteket arra kötelezi, hogy 1921 december 15-éig az iparigazolvány megszerzése iránti lépéseket tegyék meg. Igaz ugyan, hogy erélyes fellépésünkre a kereskedelemügyi minister ur a határidőt 1922 június 30-ig meghosszabbitotta, mert beigazoltuk, hogy az érdekeltek 99%-a nem birta az okmányokat december 15-ig bemutatni, mert azok az italmérési revízió felülvizsgálatával kapcsolatban részben pénzügyi hatóságok által beszedettek, részben a közigazgatási hatóságok által bevonattak. A fentiekből tehát látható, hogy mily üldözési jellege van ennek az egész kérdésnek, de jobban kidomborodik ez, ha előadjuk azt, hogy amennyiben az érdekeltek az iparigazolványt meg nem kapnák, abban az esetben az italmérési engedély gyakorlásától megfosztatnak. Már pedig a fővárosban a folyamodók 78%-át már eddig is elutasították iparigazolvány kiállítása iránti kérésükkel. A fennálló rendelkezések értelmében ugyanis az iparigazolványok véleményezés végett az Országos Központi Árvizsgáló Bizottsághoz kerülnek, ahonnan a legtöbb ügyet azzal küldik vr«za, hogy a kocsmák szaporítása közérdekből nem kívánatos. Szabó József (budapesti) : Ez igy is van ! Drozdy GyŐZŐ: De itt szerzett jogokról van szó, t. képviselőtársam, efelett nem lehet oly könynyen elsiklani. De tovább folytatom (olvassa) : »Eltekintve attól, hogy az engedélyezési eljárásnak ez a bifurkációja különösen a vidéken a közigazgatási hatóságok túlkapásainak egy kútforrása, lehetetlen dolog az, hogy cégeket iparigazolvány váltására kötelezzenek akkor, amikor valamilyen ipar folytatásával foglalkozni nem akarunk egyrészt, másrészt évtizedes szerzett jogaink vannak, amelyek szerint az italok kimérését a pénzügyigazgatóságnál szerzett engedély alapján eddig is kifogástalanul gyakoroltak.« Nem akarom tovább olvasni ezt az iratot, mert ugy látom, hogy beszédem egyéb részleteiben ki fogom ezt a kérdést teljesen meriteni. Annak dokumentálására azonban, hogy a bor- és söritalmérők egyesülete, tehát az érdekeltek képviselete tiltakozik az ellen, hogy a fogadó-, szálló-, penzióipart képesitéshez és engedélyhez kötött iparágak közé sorozzák, — sőt a kávésok egyesülete is tiltakozott ez ellen — még egy körülményre fogok NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1920—1921. — XVI. KÖTET. évi január hó 27-én, pénteken. 49 hivatkozni. Ismétlem, maguk az érdekeltek is tiltakoznak az ellen, ennek abszolúte semmiféle gyakorlati szükségessége nem forog fenn, sőt a logikába ütközik bele, hogy ne nyithasson valaki egy falusi szállodát, egy három-négyszobás kis szállodát, aki előzetesen nem volt szállodás. Nem is tudom megérteni, hogyan kerülhet ilyen szakasz a törvényjavaslatba. Szabó József (budapesti) : Csak a tiz szobán felüli szállóhoz kell képesítés i Drozdy Győző : Nem biztos, hogy mind a tiz szobában van vendég, lehet, hogy csak kettőben van, tehát nem gyakorolja az iparát mindig tízben. Szabó József (budapesti) : Eddig is igy volt ! Drozdy Győző : Itt van a 14. § második pontja, mely az ásványvizeknek, gyógyszereknek, mérgeknek készítését is képesitéshez köti, azoknak a szereknek kivételével, amelyek készítése kizárólag gyógyszerészeknek van fentartva, avagy közegészségügyi vagy állategészségügyi szempontokból magasabb szakismeret igazolásához van kötve. Hogy a javaslat ezt is a képesitéshez kötött iparágak közé sorozza, ez valóságos képtelenség. Mert vagy gyáripárról van szó, ahol nagy kémiai üzemben produkálnak gyógyszert vagy ásványvizet és akkor nem tartozhat a képesitéshez kötött iparágak közé, vagy pedig a gyógyszerészet körébe eső foglalkozásról van szó, és akkor csupán a gyógyszerészeknek volna szabad ilyennel foglalkozni. De hogy egy egészen uj iparágat, uj mesterséget létesítsenek, az ásványvizek készítésének mesterségét, amit azután képesitéshez kötnek, ezt én a gyakorlati élettel össze nem egyeztethető indítványnak tartom. A 15. § a ministert korlátlanul feljogosítja a képesitéshez kötött iparok jegyzékének módosítására. Ez is azok közé a pontok közé tartozik, amelyekről beszédem bevezető részében mondottam, hogy a ministeri omni potenciának túltengését jelenti az, ha egyenesen a ministerre bizatik az, hogy melyik a képesitéshez között iparág. Ez ellen, azt hiszem, valamennyien tiltakozunk, mert sohasem tudhatjuk, ki ül abban a ministeri székben és ki hogyan fogja ezt a jogot gyakorolni. Mi ilyen jogokat nem vagyunk hajlandók semmiféle kormányzat kezébe adni, hanem követeljük, hogy a kérdés mindig törvényhozási utón döntessék el. Énszerintem mindig az érdekképviseletek véleményezése alá kellene bocsátani azt, hogy bizonyos iparágat képesitéshez akarunk-e kötni vagy sem, és nem a ministeri döntésre kellene ezt bizni. Igaz, hogy a javaslat szerint a minister először meghallgatja az érdekképviseleteket. Hogy mit jelent az, hogy »a minister meghallgatja az érdekképviseleteket«, azt hiszem, ennek gyakorlati jelentőségét teljesen felesleges ismertetnünk, mert a minister meghallgathatja ugyan az érdekképviseleteket, de hogy azok kívánságait honorálja is, hogy ezek értelmében tartozik dönteni, ezeket figyelembe venni tartozik, — arról egyetlen szó sincs ebben a j avaslatban. A 33. § az engedélyhez kötött iparokat sorolja föl. Ezeknek részletezésével nem akarok foglalkozni.
