Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-308

A nemzetgyűlés 308. ülése 1922. évi február hó 8-án, szerdán. 407 dett jelentősége a csonka országban. Mégis csodálatos, bogy ezen vármegye mostoha gyermeke volt a régi korszakoknak és kormányoknak. Úthálózata jórészt kiépitetlen, a telefon a délvidékeken ismeretlen fogalom, (Ugy van! halfélol.) a vasúti- összeköttetés is igen sok kívánni valót hagy maga után. De ami egyenesen kulturszégyen, az a körülmény, hogy a Duna völgyében 122 ezer kat. hold dzsungel van, mert máskép azt nem nevezhetem, és pedig azért, mert a vadrécéknek, vadludaknak, a mocsári szalonkáknak költő és állandó tartózkodási helye* Sziráki Pál: Jó vadászó hely! Szabóky Jenő : A régi kormányok nem igen törődtek ezzel a fontos körülménnyel és nem vették észre azt, amit az átutazó idegen észrevett, aki a Balkánra törekedett, amidőn a pest— zimonyi gyorsvonaton utazott lefelé, hogy a nádasok csendjét csupán a vonat zakatolása zavarja meg. Az érdekeltség, amely sokat szenvedett a vadvizek miatt, régóta arra törekedett, hogy ármentesitő, illetőleg lecsapoló társulattá tömörüljön. 1909-ben elkészült a terv, amely szerint kellett volna levezetni ezeket a vadvizeket Soroksártól Bajáig és megalakult a Pestvármegyei Dunavölgy Lecsapoló és Ontözőtársulat. 1914-ben megkezdődtek az előmunkálatok s 1915-ben a társulat beszerzett három hatalmas kotrógépet, úgynevezett excavátort, melyekkei a munkát orosz foglyokkal megkezdte. Ezek a munkálatok nyugodtan folytak 1918 őszéig, addig, amig a forradalom ki nem tört, amig a munkálatok alsó részét a szerb megszálló csapatok el nem zárták. Ennek a csatornarendszernek a kiépítése békebeli korában számítva 6 és 1

js millióba került volna. A mostani számitások szerint — a mai drágasági viszonyokat tekintve — 230 millió korona az az összeg, amennyibe a 150 kilométeres hosszú lecsapoló- és öntözőcsatorna és a mellékcsatornák kiépítése kerülne. Ez az öszszeg olyan horribilis, hogy az érdekeltség hiába fizeti az ártéri járulékokat^ az építési költséget, előteremteni nem tudja. Es mi a helyzet ma ? Az, hogy ott állnak a pusztaságban 30 kilométerre Bajától az óriási kotrógépek és körülöttük csend honol, ugy mint az afrikai vagy ázsiai pusztaságokon. Ez lehetetlen állapot, a felső pestmegyei vadvizek rendezetlen volta érzékenyen sújtja a felső érdekeltséget. De sújtja az alsó érdekeltséget is, azt az érdekeltséget, amely körülbelül 40 esztendeje, hogy ármentesitő társulattá tömörült, az úgynevezett Pestmegyei Sárközi Ármentesitő Társulat területét. Eme területen két város, Baja és Kalocsa és huszonkét virágzó község fekszik. Ez a társulat évtizedek óta milliókat ölt bele a töltéseibe, csatornarendszerébe, ugy hogy ennek a társulatnak ma 62 kilométer kiépített töltése, 430 kilométer hosszúságú bel vízlevezető csatornahálózata, 4 zsilipje, azonkívül egy olyan nagyszabású szivattyútelepe van, mely a régi Magyarországon is egyike volt a legnagyobbaknak. Ennek a vidéknek gazdaközönsége, évtizedek óta fizeti az ármentesitési járulékot. Es az idegen vizek mégis óriási kárt okoznak, mert a vízjogi törvények szerint kötelezve vannak ezeket az idegén területről jövő vizeket átereszteni. A helyzet pedig az, hogy ezen idegen vizek körülbelül május közepe-vége felé jönnek erre az ármentesitett területre és a bevetett földeket elárasztják, ugy hogy az utóbbi években, különösen 1919-ben és 1920-ban igen nagy, milliókra menő károsodást okozott. Ez az érdekeltség mindig követelte, hogy amint ő a maga erejéből ármentesitő társulattá tudott alakulni, a milliókat a maga zsebéből költeni, ugyanezt tegye a felső érdekeltség is. Sajnos azonban, a régi kormányok nem törődtek a lecsapolásokkal oly mérvben mint kellett volna, nem alkották meg a vizlecsapolási kényszerre vonatkozó törvényjavaslatot. A nemzetgyűlés összeülése után az akkori földmivelésügyi minister ur, néhai Rubinek Gyula őexcellenciája ankétet hívott egybe és elkészült a földmivelésügyi ministeriumban egy törvényjavaslat, mely »a vizlecsapolásról« szól. Ez a törvényjavaslat kényszeritette volna az egyes érdekeltségeket arra, hogy bizonyos idő alatt társulattá tömörüljenek. Ha ez a törvény életbelép, akkor ma már a Tisza völgyében nem lennének olyan rendezetlen állapotok, nem volna 132 ezer hold víz alatt, teljesen ugy, mint például Oroszországban. A földmivelésügyi ministeri um ugyan mindig igen nagy jóindulatot tanúsított az ármentesítés és vizlecsapolások iránt. Ennek világos példája az, hogy a múlt év őszén nagyatádi Szabó István földmivelésügyi minister ur maga rándult le ide Baja és Kalocsa környékére, maga nézte meg ezeket az óriási gépeket s az elárasztásra kárhoztatott területeket és maga győződött meg arról, hogy micsoda rendezetlen állapotok uralkodnak es tett ígéretet hogy a maga hatáskörében mindent elkövet, hogy ez a társulat a munkát újból felvegye. Ezen a helyen nekem elsőrendű kötelességem megemlékezni a magyar sajtó egy részéről is, amely hasábokat szentelt épen a múlt hetekben ily irányú közgazdasági cikkekre, ismertette ezt a lehetetlen állapotot, leírta ezen vadvizes területeknek siralmas helyzetét. Különösen meg kell emlékeznem a Budapesti Hírlapról, a 8 Örai Újságról és a Pesti Hírlapról, melyeknek hasábjain nem csupán »viharok a nemzetgyűlésen«, hanem közgazdasági témák is olvashatók voltak. Ugy tudom, hogy a felső érdekeltség minden követ megmozgatott arra nézve, hogy a pénzügyminísterium támogatását megnyerje. A pénzügyminister ur jóindulatot niutatottt, sajnos azonban ez igen soká késik. Itt a tavasz, mélyen t. Nemzetgyűlés, nemsokára, ezer és ezer munkás kéz vár munkaalkalomra, ( Ugy van ! ügy van ! a szélső-