Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-308

400 A nemzetgyűlés 3Ô8. ülése 1922 csinálja a vele nagyon összefüggő közigazgatási re­formot, az uj rokkant-törvényt, amelyet szintén várnak országszerte. Ha ez a károm törvény, a tör­vényeknek ez a triumvirátusa két hónapon belül létrejönne, akkor az egész nemzet hálás lenne neki, és minden párt, de leginkább azok a pártok, ame­lyekebben a politikai küzdelemben a nemzetgyűlést támogatnák, nem fognák elfelejteni ezt és ennek hathatós eredménye lenne az uj választások alkal­mával is. Most rátérek —• nagyon rövid leszek — inter­pellációm, tulaj dónképeni tárgyára, amely a diák­nyomor enyhítésére kivánja felhívni az illetékes kultuszminister ur figyelmét. Ezelőtt két héttel a következő levelet kaptam (olvassa) : »Önhöz fordu­lunk, tudván, hogy ön közel áll hozzánk, a mi fáj­dalmas esett sorsunkhoz, hogy mint a fajtánkbóli, jobban megérti helyzetünket. Szavunk azonban nem akart gyáva panasz lenni. Mi csak azt szeretnők, ha ott, ahol a sor­sunkat intézik, a nemzetgyűlésen rólunk, a fő­iskolai diákságról nemcsak hiábavaló közjogi csa­tákban, hanem a velünk való törődés intenciójá­val esnék szó. Mi nélkülözve, némán, de fanatikus célratöréssel tudunk küzdeni a magyar jövendőért. Messze tőlünk annak a gondolata, hogy ebben a szomorú magyar leromlásban kivételes elbírálásra számítanánk, de akkor, amikor szenvedve, kopot­tan j árunk-kelünk, lépten-nyomon azoknak a cini­kus és pöffeszkedő jóllakottságával találkozunk, akik a mi gondtalan és nyugodt fiatalságunkat, mindenünket, a hazánkat is elherdálták, akkor a magyar jövendőbe vetett hitünk kivánja meg, hogy ha egyéb nem is, legalább biztató megnyug­tatás jöjjön felülről. Mi, székely egyetemi és fő­iskolai hallgatók, akik kétezerén tömörültünk egyesületbe, helyzetünk bármennyire is súlyosabb, mint a diákság többi részéé, sohasem akartuk, hogy külön panaszos szókat hallassunk és ezúttal is csak azzal a szándékkal próbálj uk feltárni ön előtt hely­zetünket, hogy vele az egész főiskolai és egyetemi hallgatóság ügyének szolgáljunk.« Azután itt jön a következő rész (olvassa) : »Tagjainknak legnagyobb része, körülbelül 50%, tehát ezerén, a különböző menzák nyomorúságos kosztján él ; 300-an a menekültügyi hivatal étkez­déjében, 300-an az orvosi menzán, 150-en a menza akadémikán, 150-en a pozsonyi egyetem menzá­ján és 100-an a műegyetemi menzán. Csak 100-an vannak abban a helyzetben, hogy becsületes házi ellátásban részesülnek olyanok, akiknek vagy szü­leik, vagy rokonaik vannak itt Pesten. Elszomo­ritóan sok a száma azoknak, akik minden rendsze­res étkezést nélkülöznek. Ezek —körülbelül 700-an — különféle szegényebb káfőzésekben étkeznek, természetesen csak olyankor, amikor erre pénzük van. A mi a lakásviszonyokat illeti, ez talán még vigasztalanabb, mindössze 20%, tehát 400-an van­nak tűrhető lakásokban. A túlnyomó többség, 70%, sivárabbnál-sivá­rabb és egészségtelen szegény lakásokon, tömeg­szállásokon van elhelyezve, az országos menekült­, évi február %6 8-án, szerdán. ügyi hivatal, öt tömegszállásán és csak 5Ö-en a Mária Valéria-telepi diákotthonban. Fűtésre pedig már a harmadik tél, hogy legalább is 60%-a tag­jainknak nem is gondolhatott. Euházat dolgában oly rosszul állunk, hogy 1500-an tagjaink közül három vagy két éve menekültek el otthonról, tehát hagyták ott a gondos ellátást, ugy hogy a legkeve­sebbnek van két rend ruhája.« Ezek az adatok és ez a levél, amelyet a buda­pesti székely egyetemi és főiskolai hallgatók egye­sülete, a Szefhe küldött el, inditott arra, hogy a t. kultuszminister ur figyelmét erre a tömeges diáknyomorra felhivjam. Bizonyos reménységgel és várakozással teszek ennek a kivánságnak eleget, mert a kultuszminister úrról is jól tudom, hogy ő is egy szegény egyszerű család gyermeke, aki nyo­morúság közepette tanult és küzdött és csak ugy tudott pályáján erős küzdelmek árán boldogulni, hogy nagyon jó tanuló volt. Neki tehát érzéke kell hogy legyen a diáknyomoruság iránt, érzéke kell hogy legyen aziránt, hogy az a szegény hall­gató, aki nem tudja kifizetni a reggelijét, vagy aki télen nem fűtött lakásban alszik, aki hideg szalmazsákon tanul és későn kel fel, mert lakásá­ban még nagyobb a hideg, mennyire rá van szo­rulva arra, hogy a haza neki bizonyos segitséget nyújtson. Az uj Magyarország feltámadását nem­csak népünk milliói, hanem a nép miihóival együtt az annak a véréből való intelligens emberek, tiszt­viselők és az egyetemi hallgatók, akik a magyar kulturgondolatot viszik tovább, lesznek hivatva megkovácsolni és megcsinálni. Azért a kultuszminister ur akkor igazi őre a magyar kultúrának, ha ezt a diáknyomorban szenvedő szegény diáknépet felkarolja és annak támogatására siet. Arra kérem tehát, igyekezzék a rendelkezésére álló különféle alapokból ezeket minél nagyobb segélyben részesiteni. Felhívom figyelmét ana, hegy különösen ruha, cipő és alsó fehérnemű dolgában nagyon rosszul vannak ezek az ifjak ellátva. Ami a katho­iikusokat illeti, ott vannak a közalapítványi bir­tokok jövedelmei, ezenkivül is van a kultusz­ministeiium kezelésében számtalan olyan alap, amelynek jövedelméből vehet el és fordíthat erre a célra. Ne kivánja a minister ur azt, hogy az egye­temi rektor utján adják be a kérvényeket, mert beadtak már kérvényeket és különféle befolyások, protekciók érvényesülnek. Ellenben ha magukra az ifjúsági testületekre bizza, hogy ők maguk álla­pítsák meg, ki közöttük a szegény és ki érdemli meg a segélyt legjobban, akkor a legbecsületeseb­ben, a legtisztességesebben, a maguk igazság­érzetére hallgatva fogják ezeket az adományokat szétosztani. Nem veszem tehát tovább igénybe az igen t. Nemzetgyűlés figyelmét, hanem leszek bátor a következő intei polls ció szövegét felolvasni es a kultuszminister ur legjobb indulatába ajánlani (olvassa) : »Bizonyára van tudomása a minister urnák

Next

/
Thumbnails
Contents