Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-308

392 A nemzetgyűlés 308. ülése 1922. évi február hó S-án, szerdán. feleket, saját maga tanulmányozza a kérdést és e tanulmány alapján terjessze végleges döntésre a nagykövetek tanácsa elé. Tehát ilyen adatokat akar ez a munkálat a franciák kezébe adni. Azt mondja, — az idő előrehaladt és azért csak rövidesen adhatom elő — bogy azokat akarja megvizsgálni, előrebocsátván, hogy a mai határok nem felelnek meg a nemzeti, földrajzi, gazdasági és hadászati határoknak . . . Kerekes Mihály : Ebben igaza van ! Szádeczky-Kardoss Lajos: igen, csakhogy a maga szempontjából akarná kiigazítani. Azt mondja, hogy nem ott van a cseh-szlovák határ, ahol most van, hanem tovább akarja nyújtani, ahol hegyek vannak, folyók vannak. (Felkiáltások a jobboldalon : A Dunáig !) Ezen alapon azt mondja, hogy felvetődnek azok a kérdések, hogy : 1. volt-e külön országa — németül Land — a Kis-Kárpátokon át beköltözött cseh-szlovák népnek? 2. El volt-e választva a magyar népnek nemzeti területétől? 3. Eltünt-e a régi határ a magyar honfoglalás következtében, vagy fennállott tovább is, ha talán nem is államjogi jelleggel? Végül 4. biztositották-e á trianoni béke által kijelölt határok cseh-szlovákiának természetes földrajzi és gazdasági határait? Ezekre a kérdésekre, tehát a velünk szemben legkényelmesebb kérdésekre, történeti hamisításokkal és ferdítésekkel, földrajzi hamisításokkal, ugy felel meg, hogy az ő határuk ezer esztendőn keresztül sokkal jobban nyúlt befelé, mint ahogy azt a trianoni béke megállapítja. Azt mondja, hogy a magyarok úgynevezett ezeréves története nagyon érdekes abból a szempontból is, hogy abban igen sok megszakadás volt, hogy igen sokszor szakadtak el országrészek az anyaországtól, és csodálatos módon ez a Felső-Magyarország minden alkalommal elszakadt, mint]ia csak a benne lévő természeti erők dolgoztak volna, hogy elszakadjon. Szabó Zoltán : Kérdezze csak meg, hogy akarnak-e elszakadni ! Kutkafalvy Miklós: Rendeljék el a népszavazást ! Szádeczky-Kardoss Lajos: Azt akarja bizonyítani, hogy a tulajdonképeni első honfoglalás nem is terjedt ki erre a Felső-Magyarországra; azt mondja, hogy a magyarok tulajdonképen a Dunántúl terjeszkedtek és telepedtek le, és Felső-Magyarországon nem is igen terjeszkedtek, mert ez már eredetileg a nagy Moraviának, amely itt a honfoglaláskor volt, volt a területe, és azt a magyarok nem bántották. Később azt mondja, hogy midőn Szent István meghódította ezt is, — azt elismeri, hogy később száz esztendő múlva meghódította, addig Csehországé volt, — ez a rész a különállás fentartásának jellegét mutatja, hogy ezt »partes regni Hungáriáé«, tehát Magyarország részeinek nevezték. Itt tehát megint történethamisítást követ el, megint azt mondja, hogy Magyarország nem volt egységes állam, hanem külön részei voltak, a »superiores« felvidék külön országrész, azután az »inferiores« alvidék megint külön országrész, a »Transsylvania« megint külön országrész. Igen, a partes adnexae-nek, Horvátországnak, Szerbiának és a kapcsolt részeknek bizonyos különállása volt, de a többi elnevezés tisztán és kizárólag földrajzi meghatározás volt, mint van egy faluban al- és felvég, egy városban Lipótváros és Józsefváros, sőt a magyar nyelv természete hozta magával, hogy a kicsi részeket is pl. »Csikország«-nak nevezzék Erdélyben, hogy irunk »Biharország«-ot. Ez azonban semmiféle józan eszű ember előtt történeti vagy földrajzi adalékul nem szolgált arra, hogy ezek külön országot alkottak volna. Azt vizsgálja azután, hogy Szlovákia, t. i. a magyarországi tőt vidék külön ország és terület volt-e? Itt végig megy az egész histórián és elmondja, hogy a honfoglaláskor a magyarok bementek ugyan oda is, de nem bántották, nem tudták megszállni, inkább a Dunántúl maradtak. A XI. században pars regninek nevezték, tehát ez is mutatja, hogy külön állam maradt. Azt mondja ugyan, hogy csak »höchtswarscheinlich« — tehát maga sem tartja bizonyosnak — és hogy midőn elvesztette állam jogi helyzetét, fennmaradt a »partes regni superiores«, a Felvidék nevében, mint földrajzi fogalom, minden tulajdonságával a magyar korona más részeitől elkülönített országrésznek, amelynek határa megint csak a Duna volt és a Mátra. Azt mondja továbbá, hogy az Árpádok kihalása után Magyarország, az egész magyar birodalom a Przemyslidák államával t. i. Csehországgal egyesittetett. Mit jelent ez? Azt jelenti a történet igazsága szerint, hogy a magyarok egy időre megválasztották a csehek királyát, az öreg Vencelt, aki azonban nem fogadta el a királyságot, azt mondván, hogy én öreg ember vagyok ahhoz, hogy magyarul megtanuljak, már pedig a magyar királynak tudnia kell a nemzet nyelvén, tehát ajánlom magam helyett a fiamat, Vencelt. Tényleg ezt választották meg királlyá, elhozták Budára, megkoronázták ünnepélyesen, de meg is unták egy esztendő alatt. Erre az öreg Vencel bejött hadakkal és akkor felöltöztette a fiát a magyar koron ornátusba, hogy szeretné látni, hogy az a hires koronázási disz milyen. A budai templomból mindjárt el is rabolta az összes koronázási jelvényeket, a ruhákat, és mikor Esztergomon át kivonult, feldúlta ott a primási levéltárt, tudva, hogy ott vannak az összes közjogi akták, aranybullák stb. Ezt jelenti az, hogy Magyarország a Przemyslidák államával egyesittetett. (Zaj és derültség.) Azután fejtegeti, hogy volt idő megint a következő században, a XV. században, amikor a husziták uralkodtak Magyarországon, . . . Kóródi-Katona János : A zsebrákok !